Ülésezett a Kárpátaljai Megyei Tanács

Március 17-én került sor a Kárpátaljai Megyei Tanács második ülésszakának negyedik plenáris ülésére, ahol a sok napirendi pont között elfogadták a házszabályt, módosították a költségvetést, a KMKSZ-frakció több javaslatát is támogatta a tanács, illetve szó volt a március 13-án Ungváron…

Gazdaságfejlesztési program indul Kárpátalján

Ülésezett a KMKSZ Választmánya Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületének Esztergom termében tartotta soros választmányi ülését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség március 12-én, ahol a Szövetség elnökének helyzetértékelését követően kijelölték az idei közgyűlés helyét, áttekintették a „KMKSZ”…

Aktív élet zajlott a KMKSZ-alapszervezetekben

Az elmúlt héten is számos településen tartották meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) évértékelő alapszervezeti közgyűlését. A Nagyszőlősi járásban Verbőc ésFeketepatak közös alapszervezete a Verbőci Középiskolában tartotta meg gyűlését. Az alapszervezet tagsága jelenleg 510 főt számlál. Gál Lilla elnök…

Évértékelő közgyűléseiket tartják a KMKSZ alapszervezetei

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapszervezetei idén is megtartják soros évértékelő közgyűléseiket, amelyek alkalmával az alapszervezeti elnökök összegzik az elmúlt év eseményeit, a szervezet munkáját, valamint célokat fogalmaznak meg a következő évre. A KMKSZ Csetfalvai Alap­szervezeténekközgyűlésére Czapp József elnök vezetésével…

KMEDT-közgyűlés Técsőn

A tavalyi évben megalakulása 20. évfordulóját méltató Kárpátaljai Magyar Egészségügyi Dolgozók Társasága (KMEDT) nemcsak a kerek jubileumával érkezett igazi mérföldkőhöz, hanem azzal is, hogy a szakmai társulás nemrég tevékeny részt vállalt annak a pályázatnak a lebonyolításában, amelynek révén több mint…

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tett látogatást Mihajlo Rivisz

Megválasztása óta első hivatalos látogatását tartotta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pénteken Mihajlo Rivisz. A Kárpátalja Megyei Tanács elnöke Seszták Oszkár megyei elnökkel közös sajtótájékoztatón elmondta: a két megyét a történelmen kívül számos egyéb kapcsolat is összefűzi, ezen jó kapcsolatokat szeretnék a gazdaság…

A legfontosabb, hogy megakadályozzuk a szakképző intézmények megszűnését

Interjú dr. Orosz Ildikóval Múlt héten Ungváron összeült a Kárpátaljai Megyei Tanács oktatási, tudományos, kulturális, lelkiségi, ifjúságpolitikai, testnevelési és sport, nemzeti kisebbségi és információpolitikai állandó bizottsága (a beszámoló itt olvasható). Orosz Ildikót, a megyei szakbizottság, illetve a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség…

Nemzetpolitikai szemináriumot tartott a Fidelitas Kárpátalján

Január 22. és 24. között Kárpátalján Makkos­jánosiban tartott nemzetpolitikai szemináriumot a magyarországi Fidelitas ifjúsági szervezet. A rendezvényre a Magyarországról, Erdélyből, a Felvidékről és a Vajdaságból érkezett közel 40 fiatal vendég helyi és Kárpátaljával szoros kapcsolatot ápoló magyar­országi politikusok kalauzolásával mélyebben…