Lehoczky Tivadar: Bereg vármegye

GRAZSDA KFT – KMKSZ, Ungvár, 1995

Évről évre bővül azoknak a kárpátaljai kulturális, tudományos és történelmi személyiségeknek a névsora, akiket a múlt rendszer és annak kiszolgálói tudatos és igazságtalan elhallgatásra ítéltek, s akiknek újrafelfedezése napjaink feladata. Ez utóbbiak között találjuk Lehoczky Tivadar nevét is, aki szűkebb pátriánk, s különösen a valamikori Bereg vármegye múltjának legjobb és legszakavatottabb kutatója volt, ám kiemelkedő teljesítményt nyújtott nemcsak a történelemtudomány, hanem a közélet és a művelődés terén is.

A kötet Lehoczky Tivadar válogatott írásait tartalmazza, igyekszik betekintést nyújtani a szerző sokoldalú, változatos munkásságába. Forrásértékű írásokat találunk a régészet, a pecséttan, a folklór, a nyelvészet, a honismeret és elsősorban a történelemtudomány tárgyköréből.

Ezzel a kötettel, melyben Lehoczky Tivadar műveinek csak töredékét tárjuk az olvasó elé, szerettünk volna méltóan megemlékezni honfitársunk születésének 165. évfordulójáról és ébren tartani az érdeklődést szülőföldünk, Kárpátalja népeinek múltja és hagyományai iránt.

Krüzsely Erzsébet: Titkok keresése

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1996

“Mikor összesűrűsödött bennem a hit-kérdés újszerű látása – egyedül maradtam. Sokszor kértem a testvéreket, segítsenek. Nem tudtak, mert nem értettek. Feléjük nyújtottam a kezem és Isten egészen mást adott.”

A viski születésű, Munkácson élő Krüzsely Erzsébet elhúzódó betegsége és ágyhozkötöttsége ellenére a kárpátaljai magyar szellemi élet kiemelkedő egyénisége volt, sok kárpátaljai magyar értelmiségi tőle kapott indíttatást, s mind Visken, mind Munkácson kialakult körötte egy szellemi csoport – írók, költők, egyetemisták –, akiknek pályáját nagyban meghatározta a tőle kapott szellemi örökség.

Krüzsely Erzsébet könyve azon túl, hogy a vívódó ember lelkét tárja elénk a csapongónak tűnő gondolatokon keresztül, az istenhit, a vallásosság sajátos megélésének őszinte kibeszélése. “Isten-keresése nem puszta érdeklődés, nem is tudományos kérdés volt. Sokkal inkább létforma. A vívódások és megnyugvások, a lázas dadogás és a megvilágosodás felvillanásainak végtelen forrása” – írja utószavában a kötet szerkesztője, Gulácsy Géza.

Kovács Vilmos: Kik voltak…? Nyelv- és őstörténeti írások a honfoglaló magyarság kialakulásáról I-II. kötet

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1997

“És ő, aki megtalálta a patkót, tisztára fújja a portól, ronggyal fényesre csiszolja…”

Oszip Mandelstam

KOVÁCS VILMOS születésének hetvenedik, halálának huszadik évfordulója alkalmából, a magyar könyvkiadás régi adósságaként látott napvilágot ez a két kötet, a szerző tudományos tárgyú, mostanáig jórészt kiadatlan írásainak gyűjteménye.

Köztudott, hogy életének utolsó hat-hét esztendejében Kovács Vilmos kitartó és gondos történelmi kutatómunkába kezdett. E munka nyomán születtek meg a gyűjtemény dolgozatai, melyekből az íróként és költőként régóta nagyrabecsült alkotónak az olvasók előtt eddig rejtve maradt “másik arcát” ismerhetjük meg. A szakmabeliek és az érdeklődő olvasók számára egyaránt tanulságos tényeket és összefüggéseket tartalmaznak ezek az írások. Megtudhatjuk belőlük, hogy kik voltak azok a népek, amelyek a magyar etnikum, kultúra és nyelv kialakulásában szerepet játszottak, megismerhetjük szavak, személy- és földrajzi nevek százainak eredetét.

A kiadó szándéka e gyűjtemény közreadásával a Kovács Vilmos-i életmű hozzáférhető részének bővítése, hogy képet alkothassunk az életmű egészének arányairól.

“Az ünnepi számvetésnél bizonyosan kiderül, hogy amit birtokba készülünk venni, a háború utáni Kárpátalja legnagyobb szellemi teljesítménye” – olvashatjuk előszavában a szerkesztő, Kozma Endre véleményét. Lehetett valami szándékosság a sors részéről abban, hogy sok évi várakozás után e felelősségteljes ítélet kimondását olyan emberre bízta, aki nem született Kárpátalján, nem ismerte személyesen Kovács Vilmost, irodalmi tevékenységgel nem kísérletezett soha. Állításának hitelét nem rontották előítéletek, melyektől senki sem lehet mentes, ha életútja a Kovács Vilmoséhoz hasonló tipikus kárpátaljai életút, ha e hatalmas munka jelentőségét a szerző különleges egyéniségén, irodalmi alkotásainak mondanivalóján és művészi értékén keresztül próbálja lemérni. Kozma Endre ízig-vérig nagyvárosi, budapesti ember volt, nyelvész és tanár, aki rendkívüli tisztánlátással mindenkor képes volt felismerni a körülmények befolyásától függetlenül létező valódi értékeket. A megvesztegethetetlen ember szigorával ítélt; tudta: az ilyen értékek nem lehetnek viszonylagosak, egyetlen mércéjük a szándékok és a gondolatok együttes tisztasága. Nehéz éveket töltött fáradságos munkával, de önként vállalt feladatát becsülettel végezte el. Szakértelmének, filológusi alaposságának és nem utolsó sorban lelkiismeretességének köszönhetjük, hogy Kovács Vilmos másfél ezer oldalas kéziratából megszülethetett ez a könyv.

M. A.

Honfoglalás és Árpád-kor – A Verecke híres útján tudományos konferencia anyagai

Szerkesztők: Makkay János, Kobály József

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1997

“Az 1996. év valószínűleg úgy kerül be a magyar tudomány történetébe, mint a konferenciák éve. S ennek fő oka a magyar honfoglalás millecentenáriuma…

A honfoglalás kor problematikájának nagyító alá vétele azonban kétségkívül nemcsak az esemény jubileumi jellegéből fakadt, hanem abból a ma már szintén alig vitatható tényből és felismerésből, hogy tudniillik a tudomány nem áll egyhelyben, hanem fejlődik, s ez kihat a különböző tudományos problémák, így a honfoglalás problematikájának a megítélésére, a régi sémák átértékelésére, új hipotézisek, teóriák megalapozására.

Köztudott, hogy Kárpátalja számtalan szállal kötődik a honfoglaláshoz, hiszen a magyarság tudatában az esemény vidékünkhöz kapcsolódik, itt van a Vereckei-hágó, Ungvár, amelyről Anonymus (hibás) véleménye szerint a “hungarusok” nevüket kapták, de az írásos források mellett a régészeti anyagok is bizonyítják (a szolyvai sír, a beregszászi és a tiszacsomai honfoglalás kori temetők), hogy a honfoglalás egyik útvonala éppen itt húzódott, s ez a terület is szerves részét képezte a honfoglalók legkorábbi hatalmi központjának a Kárpát-medencében.

A gyűjteményben a magyar honfoglalás kor prominens kutatóinak legújabb eredményeivel ismerkedhetünk meg.”

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára (Kárpátalja)

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1998

Fényes Elek a magyar statisztikai tudomány megalapozásával örökre beírta nevét a magyar tudománytörténetbe, s bátran mondhatjuk, kis hazánk, Kárpátalja történetébe is.

1851-ben Pesten, Kozma Vazul nyomdájában jelent meg az a műve, melynek a mai Kárpátaljára vonatkozó részeit az alábbiakban az olvasó figyelmébe ajánljuk.

Magyarország geographiai szótára két kötetből áll, négy részre és egy kisebb toldalékra tagozódik.

A szócikkek ábécérendben követik egymást, s az egyes települések (városok, falvak, stb.) és puszták neve után tömör, de informatív statisztikai adatokat tartalmaznak, a települések esetében történelmi adalékokat is közöl a szerző. Ezek az információk több szempontból is fontosak számunkra: egyrészt a statisztikai adatok, másrészt a településnevek miatt. Mindkét esetben forrásértékűek a Fényes által közölt adatok, jól használhatók a különböző jellegű honismereti anyagok összeállításánál.

Útközben – Tanulmányok a kárpátaljai magyarságról

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1998

A kárpátaljai magyarságról, többek között a református, a római és a görög katolikus egyház múltjáról és jelenéről, a magyarság jogi helyzetéről és autonóm törekvéseiről, illetve a ruszin autonómia törekvésekről, az ukrán magyarságkép alakulásáról, Kárpátaljának a Szovjetunióhoz történő csatolásáról, és a magyarság sztálini lágerekbe történt elhurcolásáról, a lakosság nemzetiségi megoszlásáról szóló tanulmányokat tartalmaz a kötet.

Az olvasó megismerkedhet a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola alapításának történetével, a magyar helységnevek történelmi nevének visszaállításával kapcsolatos problémákkal.

Az érdeklődő betekintést nyer a kárpátaljai magyar irodalom és képzőművészet fejlődésének történetébe és a cserkészszövetség életbe, tevékenységétbe.

Lehoczky Tivadar: Munkács Város uj Monográfiája I-II. kötet

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1998

“E könyv, melyet kezedben tartasz, több mint 90 évvel ezelőtt látott napvilágot, egy olyan korszakban, amikor a hon, a szülőföld múltjának az ismerete nem kényszer vagy bűn volt, hanem kötelesség és erény, a műveltség, a társadalmi megbecsültség és a hazafiasság elválaszthatatlan jellemvonása. Egy olyan korszakban jelent meg, amikor még a monográfiák tartalmuknál fogva és terjedelmileg is megfeleltek a szónak tulajdonított s a tudományos művekre alkalmazott jelentésének. Egy olyan korszakban, amikor még voltak szűkebb pátriánkban emberek, akik úgy emberi tulajdonságaik révén, mint képességeik és tudásuk alapján képesek voltak ilyen művek megírására, s akik többre becsülték a tudományt, mint önmagukat…”

Takács Péter, Udvari István: A Nagykaposi járás népélete Mária Terézia korában

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1998

“Az Ung megyei Nagykaposi járás közigazgatási egységéhez sorolt települések száma időről időre változott. Végső szervezettségüket az 1870-es évek második felében nyerték el, hogy aztán a történelem végiggázoljon ezen az elrendezésen is. Előbb a trianoni békével Csehszlovákiához csatoltatott Magyarországtól, de a II. világháború alatt néhány évre visszakerült az anyaországhoz, majd a párizsi békével jelentős számú települést “átrendezett” a hatalmi szeszély a Szovjetunióba. Mostanság Szlovákiához és Ukrajnához tartoznak a volt járás falvai…”

A monográfia az egykori Nagykaposi járáshoz tartozó települések mindennapjaival, a vidék természeti és gazdasági viszonyaival, földesúr és jobbágy kapcsolatával foglalkozik. A szerzők munkájukban a települések áttekintésekor az 1773-as Lexikon locorum, valamint a Mária Terézia-féle úrbérrendezés iratanyaga alapján dolgoztak.

Kovács Miklós: Üzenet a kalapács alól

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1998

“Az írásom címében szereplő szerszám ezúttal nem pöröly, amellyel szét kívánnak zúzni bennünket, hanem egy sokkal diszkrétebb, fából készült szerszám, amellyel nem sújtanak fejekre, szögekre, hanem csak egy asztallapra. Mindazonáltal egy árverezési tárgy számára a “Senki többet? Harmadszor…” kíséretében elhangzó csattanás hangozhat úgy, mint egy célt ért lövedék becsapódása vagy rög koppanása egy gödöralji deszkafedélen. Kárpátalján a magyarok között mindenesetre így koppant az ukrán-magyar alapszerződés néhány mondata. Félreértés ne essék! A koporsóban, amelynek fedelén kopognak a rögök, csak illúziók feküsznek, ezért én személy szerint nem csatlakozom a siratók kórusához, de távol álljon tőlem, hogy gúnyoljam, megvessem azokat a testvéreimet, akiknek eleven reménye fekszik ott lenn. Éppen ezért arra sem áll rá a szám, hogy igazoljam a temetés elkerülhetetlen, sőt, kifizetődő voltát. Hiszen a csendes, ki nem mondott reménynek, amely hitet és kitartást ad, nincs piaci értéke – így hát megfizetni sem lehet. Bárhogy is nézzük, a kárpátaljai magyarság kitartásának legédesebb táplálékát vonták el.”

Kobály József: Sine ira et studio

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1998

Szűkebb pátriánk, mely Európa szívében a Keleti-Kárpátok erdő borította déli lejtőit és az Alföld északkeleti csücskét foglalja el, nemcsak a természet világának szépségével tűnik ki, hanem ősi és sajátságos múltjával is. Földrajzi helyzeténél fogva évezredeken keresztül különféle népek vándorlási, vonulási útvonalának kereszteződésében feküdt, ami mély nyomot hagyott az itteni lakosság kultúráján és történetén.

Czébely Lajos: A viski magyar iskola története

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1998

1993. március 20-án ünnepi lázban égett a viski magyar iskola tanulóserege, tanári kara és a község magyar nemzetiségű lakossága. Szülők, tanulók, községi, kárpátaljai és magyarországi szervezetek képviselőinek részvételével nagyszabású névadó ünnepség zajlott. A sokat átélt, többször átalakított és kibővített iskolaépület, amely napjainkban magyar tannyelvű iskolaként szerepel a kárpátaljai tanintézmények hivatalos listáján, Kölcsey Ferenc nevét vette fel. A választás nemcsak azért esett Kölcsey Ferencre, mert – amint többek között Obernyik Károly naplójában olvashatjuk – a költő többször járt Visk várhegyi fürdőjében, hanem inkább azért, mert Kölcsey életműve nélkül szinte elképzelhetetlen lett volna magyarságunk megtartása a reformkortó máig tartó hányattatás, szabadságunk elvesztése és több mint hetven éves kisebbségi sors idején. A Himnuszra és a viski útjai egyikén a szomszédos várban tett látogatása hatására született Huszt c. költeményére, valamint beszédeinek és írásainak kisugárzására gondolunk, mikor iskolánk alapvető céljait és feladatait fogalmazzuk meg, mert ezek is a Kölcsey-életműből fakadnak: magyar múltunk hagyatékának megmentése, nemzeti tudatunk megőrzése, a magyar kultúra folytonosságának biztosítása a jövő nemzedékei számára.

Iskolánk nemcsak a századokon keresztül egymás mellett közös sorsban élő viski ruszinság (ukránság) és magyarság életébe épült bele immár kiszakíthatatlanul, hanem a kárpátaljai magyar és így az egyetemes magyar neveléstörténetbe is. Ezért tartom fontosnak az iskola történetének papírra vetését még akkor is, ha igen mostohán bánt a történelem a témát érintő dokumentumokkal. Mégis reménykedem, hogy ez az írás hasznára válik a múltjuk iránt érdeklődő viskieknek, pedagógusoknak és nem pedagógusoknak, a ma és a jövő tanulóinak egyaránt.

Riskó György:“Pásztorok, keljünk fel…” Kárpátaljai betlehemes játékok

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Nagyszőlős, 1999

A betlehemezés gyökereit keresve akár a kereszténység történetének kezdetéig is eljuthatunk. Jézus születésének helyszínén, a betlehemi sziklabarlangban ereklyeként őrzött jászol maradványairól az első szentföldi zarándokok hozták el a hírt Európába, s a IV. században már a római templomok fő- és mellékoltárain is megjelenik bábszereplőivel a betlehemi jászol. Krisztus születésének bemutatására liturgiái misztériumjátékok keletkeznek, melyekben a jászol bábjait élő szereplők váltják fel. E misztériumdrámák hősei kezdetben az éppen aktuális evangéliumi szöveget keltették életre, azaz a dramatizálás által a laikusok számára is érthetővé, szemléletessé tették a kiemelt bibliai jelenetet. A szereplők kezdetben papok és más egyházi személyek voltak, akiktől később diákok és egyéb világiak vették át a szerepet, a latin nyelvű szövegekkel pedig fokozatosan felváltják az anyanyelven megszólaló változatok.

A mai Kárpátalján a karácsonyi ünnepkörhöz fűződő dramatikus népszokások magyar nemzetiségű lakosság vallási megoszlása és a valláshoz szorosan kötődő hagyományai szerint csoportosíthatók. A magyarjaink mintegy 70 %-át képviselő reformátusok a pásztorjáték típusú betlehemezés egyszerű és bábtáncoltató változatait őrizték meg. Vegyes lakosságú településeinken „magyar betlehem”-ként emlegetik, illetve különböztetik meg a görög katolikusok ugyancsak hasonló betlehemezésétől vagy a Háromkirályok csillagforgató játékától. A római katolikus közösségek nagyjából ugyan ezt a hagyományt József és Mária szálláskereső jelenetével bővítve formálták sajátjukká.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség megalakulása (1989) jelentős fordulópont volt a hagyományőrző és hagyományfeltáró tevékenységünk terén még akkor is, ha jelentősebb előzmények és kellő szakmai tapasztalat hiányában az új, kisebbségi-érdekvédelmi szervezet nem tudott felmutatni a CSEMADOK-éhoz hasonló kulturális programot. A KMKSZ által 1994 óta évenként meghirdetett és szervezett Kárpátaljai Betlehemes Találkozó ötlete azonban a legszerencsésebb órában született, mert nemcsak legalizálta a betlehemes csoportok szélesebb közönség előtti bemutatkozását, hanem erkölcsileg és anyagilag is jelentős támogatást nyújtva ismertté tette a kiemelkedőbb előadásokat a magyarországi betlehemes találkozók közönsége és érdeklődő szakemberei előtt.

Vári Fábián László

Csatáry György: Szabadságharc a végeken Anno 1848-1849

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1999

Az Ung, Bereg, Ugocsa megyék egykori területén működő levéltárak gazdag, nagyrészt máig ismeretlen dokumentális alapanyagot őriztek meg. Ezek az iratgyűjtemények ma a Kárpátaljai Állami Levéltár beregszászi részlegén találhatók. Itt helyezték el 1953-ban a Kárpátaljáról begyűjtött teljes iratanyagot a kezdetektől 1945-ig. A vármegyei anyagokon kívül értékes fondok találhatók itt, amelyek a térség sajátos földrajzi és történeti helyzetéből fakadóan jöttek létre.

Jelen kiadványunkban arra vállalkoztunk, hogy feltérképezzük a beregszászi levéltárnak az 1848-1849. évi forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos iratanyagát. Ez azt jelenti, hogy a korra vonatkozó fondok összességét átvizsgálva a helyi levéltári rendszerbe foglaltan kigyűjtöttük és közreadjuk a levéltári akták tartalmi kivonatait.

A következő részben a beregszászi levéltár dokumentumainak segítségével a már vázolt anyag sokszínűségéről győződhetünk meg. Érzékeltetni szerettük volna, hogy a lappangó dokumentumok kiadása terén még sok a tennivaló, hogy értékes, témánkhoz kapcsolódó dokumentumokra bukkanhatunk a korabeli sajtóorgánumok hasábjain is.

Kiadványunk harmadik része a Kossuth-kultuszra utal. Itt közöljük azokat a leveleket, amelyeket vidékünkről Kossuth Lajosnak, a turini remetének címeztek hivatalok, egyletek, 48-as katonák vagy azok hozzátartozói.

Lehoczky Tivadar: A beregmegyei görögszertartású katholikus lelkészségek története a XIX. század végéig

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1999

E könyv, amely 1904-ben Grünstein Mór munkácsi könyvnyomdájában látott napvilágot, két nagy részből áll. Az első rész történelmi áttekintést nyújt a kárpátaljai ruszinok (ukránok) egyházi életéről a kezdetektől a XIX. század végéig, míg a második községenként írja le a települések egyháztörténetét. A mű hatalmas mennyiségű adatot közöl, s ebben rejlik legnagyobb értéke, ennek köszönheti aktualitását.

Bendász István: Részletek a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye történetéből

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1999

“A Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye történetének megírása a történészek számára több oknál fogva a mai napig aktuális téma: egyrészt eredetének homályos háttere miatt, másrészt földrajzi fekvésénél, a különböző irányzatok csomópontjába kerülésénél fogva. Ez utóbbi körülmény ugyanis alkalmul szolgált és szolgál ma is a történészeknek, hogy saját orientációjuk szempontjából ragadják ki a számukra kedvező tényeket, eseményeket, s azokat koncepciójuk igazolására használják fel, mellőzve mindazt, ami azzal ellentétes vagy zavaró. Valószínűleg ez a körülmény késztette Bendász Istvánt mint hivatásos, szorgalmas történészt arra, hogy felhasználva az idevágó legfontosabb irodalmi forrásokat, tárgyilagos történelmi áttekintést készítsen egyházmegyénk múltjáról. (…)

Ismeretes, hogy Hodinka Antal A munkácsi egyházmegye története című díjnyertes művében tudományos alapossággal sorolja az idevágó okiratokat, s az azok alapján levonható következtetéseket. De Bendász István dolgozatának értéke éppen abban rejlik, hogy Hodinka alapvető művét összehasonlítja, egyezteti más történészek műveivel, s ezáltal szilárdan megalapozott következtetésekre jut, sőt újonnan föltárt történelmi eseményeket, tényeket közöl, amelyek teljesebbekké teszik egyházmegyénk történetével kapcsolatos, helyenként igen hézagos ismereteinket…”

Dr. Hodinka Antal egyetemi tanár: Adalékok Az ungvári vár és tartománya, és Ungvár város történetéhez.

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1999

Sajátságos, hogy az Ung folyó völgyét záró ungvári vár és Ungvár város történetéről mindezideig önálló munka nem jelent meg, holott a Latorcza völgy torkában fekvő munkácsi várnak és Munkács városának a történetéről több különálló munkánk is van…

Éppen ezért talán nem lesz érdektelen, ha az Orsz. levéltár: Urb. et conscript. c. sorozatában levő ungvári urbariumoknak idevágó adatait összefoglalom.

Ungvárnak e sorozatban 5 összeírása van: 1631-, 1684-, 1685- 1690-, és 1691-ből.

Lehoczky Tivadar: Adalékok Beregszász történethez

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1999

Beregszász, a kárpátaljai magyarság központja, igen gazdag és érdekes múltú város. Ungvártól, Munkácstól vagy némely más településtől eltérően, Beregszászban nem épült vár, a város nem lett valamelyik uradalom központja, s nagyságban sem múlta felül a fent említett városokat. És mégis, ez a kis Vérke-parti városka rendkívül fontos szerepet játszott honunk politikai és kultúrtörténetében. Gyökerei lenyúlnak egészen a magyar honfoglalás korszakába, de a régészeti leletek még mélyebb időlabirintusokba vezetnek minket. A XIII. században már virágzó település. Később Bereg vármegye központja, a királyné városa, több szerzetesrend otthona, különleges státusú katolikus és nagyon korai és aktív református egyházzal…

Minderről és még sok másról szól a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kiadásában megjelenő Clio sorozat újabb darabja, a Lehoczky Tivadar írásaiból összeállított “Adalékok Beregszász történetéhez” című kötet.

Kozma Miklós: Kárpátalja visszavétele

Napló

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1999

Kárpátalja 1938–1941 közötti történetében igen jelentős szerepet játszott Kozma Miklós, a Horthy-korszak egyik befolyásos személyisége, aki sok szállal kötődött Kárpátaljához, élete folyamán mindig igen élénken érdeklődött a vidék iránt, s 1938-tól komoly befolyással volt sorsának alakulására.

Kozma Miklós jó irodalmi ízléssel, írói ambíciókkal rendelkező ember volt. 1938-ban, a Rongyos Gárda szervezésének és a kárpátaljai akció végrehajtásának idején, akárcsak az első világháborúban, noteszekbe jegyezte fel az eseményeket, élményeit. Ezekből a feljegyzésekből állította össze a Kárpátalja visszavétele c. naplót, amelyet ma a Magyar Országos Levéltárban őriznek. Az írás az 1938. szeptember 23. és november 24. közötti időszak eseményeit öleli fel, s jelentős forrásértékkel bír a korszak kutatói számára.

Marina Gyula: Ruténsors Kárpátalja végzete

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1999

“1919. január 3-án Hennoque francia tábornok vezetésével cseh legionáriusokból összeverbuvált “hadsereg” elfoglalta Ungvárt. Elfoglalásáról persze szó sem lehetett, mert nem találtak ellenállásra senki részéről. Ez azonban nem jelentette azt, hogy várták őket! Mégis ezzel Ungvár de facto Uzhorod lett, de jure azonban még nem!…

Ez lett a város neve, ahová én friss érettségi bizonyítványommal, meg egy jóindulatú román vámos “repatriálási okmányával”, elég jól fűtött és rendezett vonattal megérkeztem. Két évvel azelőtt láttam utoljára azt a piros téglás szép nagy állomásépületet, melyen akkor öles betűkkel az állott: Ungvár. Visszatértemkor most 1919. július 2-án már nemcsak a homlokzatán, de minden oldalán hosszabb táblákon előbb csehül, majd cyrillikával ezt olvastam: Uzhorod!”

Tíz év a kárpátaljai magyarság szolgálatában

A KMKSZ X. Közgyűlése

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1999

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség 1989. február 26-án kelt Alapítólevelében ezt olvashatjuk: “[a Szövetség] Alapvető feladatának tekinti, hogy hozzájáruljon a magyar kulturális értékek megóvásához és gyarapításához, az anyanyelv megőrzéséhez és használatának bővítéséhez…” Négy esztendő múlva a KMKSZ megfogalmazta a társadalmi lét minden főbb területét felölelő programját. E program már jóval nagyobb feladatok elé állította a szervezetet: ” A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, figyelemmel kísérve a régióban zajló történelmi folyamatokat…tényezője kíván lenni a kárpátaljai magyarság s az ország politikai és kulturális életének egyaránt”.

Visszatekintve az elmúlt tíz esztendőre, elmondhatjuk, hogy az Alapítólevélben, majd a Programban felvázolt vállalásokat a Szövetség jórészt teljesítette, s ha nem is az ország, de a kárpátaljai magyarság politikai és kulturális életének alapvető tényezőjévé lett. A tíz esztendő alatt három alakalommal vettünk részt a választási küzdelemben. Sok harc, sikerek, kudarcok és rengeteg tapasztalat – ez az, amit eredményként felmutathatunk, s a kivívott lehetőség, hogy immár a parlamentben is szólhatunk a magyarság jogainak védelmében. Nem feledkeztünk meg ugyanakkor kulturális értékeink gyarapításáról sem. Erről tanúskodik a KMKSZ különböző szintű szervezeteiben az elmúlt tíz év alatt lebonyolított mintegy háromezer kulturális rendezvény.

Kobály Ilona: A Perényi család kézirathagyatéka a Kárpátaljai Honismereti Múzeumban

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1999

Az utóbbi időben a kutatók egyre több figyelmet szentelnek olyan források feltárásának, feldolgozásának, melyek eddig az ismert okok miatt kívül estek a kárpátaljai történelemtudomány érdeklődési szféráján. A rengeteg feldolgozatlan anyag között különleges helyet foglalnak el a múltban területünkön élt nemesi családok levéltárai.

Munkánk célja éppen egy ilyen családi archívum kis részének bemutatása, miáltal bepillanthatunk a szűkebb pátriánk történelmében jelentős szerepet játszó Perényi nemzetség mindennapi életébe.

A család levéltári hagyatéka több kárpátaljai és külhoni levéltárban található. A kárpátaljai anyag a Kárpátaljai Állami Területi Levéltárban és a Kárpátaljai Honismereti Múzeumban van elhelyezve. A Kárpátaljai Honismereti Múzeumban a kéziratok a Perényiek nagyszőlősi kastélyában berendezett népi múzeumból kerültek át. Ma a Perényi fond 379 kéziratot számlál, melyek kronológiailag a XVI – XIX. sz. keltezhetők.

Az alábbi forrásgyűjtemény 30 dokumentumot és 10 illusztrációt tár az olvasó elé e gazdag anyagból.

Keresztyén Balázs: A Perényiek és BÁRÓ PERÉNYI ZSIGMOND élete, emléke Ugocsában

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2000

A Perényiek Magyarország, s egyben vidékünk – mely 1918-ig a Magyar Királyság szerves részét képezte – egyik legnevezetesebb és legősibb családja. Gyökerei a XIII. századra nyúlnak vissza. Az első ismert őse Dobos János fia Orbán (Comes Urbanus de Dobos), aki 1240-ben II. András királytól adományul kapta Prén vagy Perén helységet Abaúj vármegyében. Az utódok e birtokról veszik fel a Perényi nevet. Zsigmond király uralkodásának idején (1387–1437) kapják nagy birtokaikat Abaújban, Beregben, Ugocsában.

A család több jeles személyiséget adott az országnak, s nagy hírnévre tett szert. Például Perényi Péter 1415–1423 között országbíró volt, míg Perényi Imre titkos kancellárként működött (1415–1418). A politikai szerepvállalás meghatározta báró Perényi Zsigmond életét is, aki az 1848–1849-es szabadságharc vértanújaként került be a magyar történelembe.

E mű emléket állít a Perényi dinasztiának, és több fejezetben foglalkozik báró Perényi Zsigmond (1783–1849) életének legjelentősebb mozzanataival és emléke megőrzésének történetével.

Lehoczky Tivadar: Adatok hazánk archaeológiájához különös tekintettel Beregmegyére és környékére. I–II. kötet

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2001

A kárpátaljai régészet több mint százéves múltra tekint vissza és szorosan összefügg a Schönborn grófok egykori beregszentmiklósi uradalmának főügyésze, Lehoczky Tivadar (1830–1915) nevével. Lehoczky 1860-tól kezdve rendszeresen tanulmányozza s gyűjti főleg Bereg vármegye régészeti leleteit. 1863-ban a királyházi várban már ásatásokkal is próbálkozik. Ezután több évtizeden keresztül, egészen 1915-ben bekövetkezett haláláig vidékünk őskorának szenteli idejének jelentős részét. Régiség-gyűjteménye a legnagyobb magángyűjtemények egyikének számított. 1907-ben megalakul a Lehoczky Múzeum Egyesület, de maga a múzeum már csak a XX. század 20-as éveiben jött létre Munkácson.

E könyv két kötete 1892-ben és 1912-ben jelent meg úgyszintén Munkácson. Értékes és érdekes forrásmunka az utókor számára.

Csatáry György: A Lehoczky-hagyaték

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2001

Lehoczky Tivadar (1830-1915) történetírói életműve évtizedek óta foglalkoztatja a történészeket. Az e téren végzett kutatásoknak köszönhetően komoly eredményeket mutathatunk fel, azonban ha Lehoczky teljes írásos és tárgyi hagyatékát tesszük vizsgálódásunk tárgyává, el kell ismernünk, hogy számos ismeretlen anyag hever levéltárainkban. Illeszkedve az eddigi kutatások sorába, jelen kötet új részletekkel szolgál a tudós életét és munkásságát illetően. Az alábbiakban publikált anyagok a Magyar Országos Levéltár, az Országos Széchenyi Könyvtár, a Kárpátaljai Állami Levéltár állagaiból származnak.

A Lehoczky-múzeumegylet levéltári dokumentumai és a tudóstársakkal folytatott levelezések új elemekkel gazdagítják a róla alkotott képet. A levelei segítségével tájékozódhatunk a korabeli történettudomány fejlettségi szintjéről, a tudós kapcsolatrendszeréről, személyiségéről. Így közelebb hozzák íróját napjaink emberéhez.

Ezen kötettel szeretnénk a nagynevű tudós emléke előtt tisztelegni, egyben lökést adni a Lehoczky-kutatásoknak.

 

Magyarország és a Kijevi Ruszj

(Szerkesztő: Kobály József)

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2001

A Magyarország és a Kijevi Ruszj c. könyv egy 2000-ben Ungváron megrendezett “A magyar állam és a Kijevi Ruszj: történelem, politika, kultúra” című magyar-ukrán tudományos konferencia anyagait tartalmazza.

A rendezvény fő célja fórumot biztosítani a magyar és az ukrán történészek számára a magyar-ukrán történelmi kapcsolatok, problémák, kérdések megvitatására. Kárpátalja (s ezen belül Ungvár), ahol majd 160 ezres magyarság él, kapocsként szolgálhat ebben a nemes ügyben.

Az előadások három csoportba foglalhatók össze: magyar-ukrán (keletiszláv-magyar) kapcsolatok, a magyar honfoglalók és Kárpátalja története a középkorban. Egyes előadások, kérdések körül élénk, de konstruktív viták alakultak ki. A konferencia számos tanulsággal szolgált. Az egyik közülük az, hogy mind a két országban, de különösen Ukrajnában, nagyon kevés kutató tanulmányozza Ukrajna, illetve Magyarország középkori történetét. A másik tanulság, hogy a hivatásos történészek szintjén sokkal kevesebb az ellentét egyes történelmi események megítélésében, mint az ismeretterjesztő irodalom vagy médiák szintjén. Végül, de nem utolsó sorban nagyon fontosnak bizonyult a személyes kontaktus, az egymással és egymás érveivel való szembenézés, a párbeszéd, vita.

A szervezők és a résztvevők együttes véleménye szerint a közös magyar-ukrán történész konferenciáknak folytatódniuk kell. A jövőben a magyar-ukrán történelmi kapcsolatok új- és legújabb kori problémáinak a megvitatása válik aktuálissá. Ezt kívánja nem csak a tudományos érdeklődés igénye, hanem a magyar-ukrán jószomszédi kapcsolatok további gyümölcsöző fejlődésének a perspektívája is

A szerkesztő

Fincicky Mihály: Polgármesteri jelenések Ungvár város közállapotáról

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2001

A Keleti-Kárpátok lábánál, azon a helyen, ahol az Ung kitör a hegyek szorításából s kilép a síkságra, áll már majdnem ezer éve Ungvár – Kárpátalja fővárosa. S bár a város manapság sem tartozik a nagyok közé (l 17,6 ezer lakosa van), a múltban még annál inkább, ennek ellenére nagyon gazdag és érdekes a történelme.

A “Polgármesteri jelentések” – rendkívül érdekes és gazdag történelmi forrás, amely Ungvár város múltjának kimeríthetetlen tára s amely, ennek ellenére, a mai napig ismeretlen nem csak a széles körű olvasóközönség előtt, hanem a helyi történészek előtt is. A “Jelentések”, bár túlnyomó részt dokumentumokból állnak, ennek ellenére igazi történelmi tanulmányokat tartalmaznak, vizsgálódásokat, amelyek könnyű nyelvezete és érdekességet keltő előadásmódja a szerző, Fincicky Mihály érdeme.

Fincicky Mihály műfordító, folklorista, újságíró. Tanulmányait Kiskaposon, az Ungvári gimnáziumban, Egerben és Pesten végezte. 1870-től ügyvédi pályán működik Ungváron, 1876-ban és 1881-1891 között az “Ung” című újság szerkesztője. 1904-től 1916-ig Ungvár város polgármestere. Fincicky Mihály idején a város véglegesen lerázza magáról a kincstártól való függőséget, eléri határainak a kiterjesztését, belekezd a modernizációba, megépül Ungvár első színháza. S mivel a város szervezeti szabályzata kötelezte a polgármestert az évi jelentések elkészítésére, Fincicky, elődeitől eltérően, ehhez is nagy elánnal s biztos kézzel fogott hozzá. Nem véletlen, hogy a jelentésekből több száz oldalas könyvek lettek, amelyekben nem csak száraz adatok halmaza található, hanem érdekesebbnél érdekesebb történelmi tanulmányok a város s lakosainak múltjáról, életéről, szokásairól. A “Polgármesteri jelenések” mára az Ungvár múltját kutatók számára nélkülözhetetlen forrásként szolgálnak.

Kobály József

Komáromy András: Ugocsa vármegye a történelemben

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2001

Komáromy András 1861. november 18-án született Ugocsa vármegyében, a tiszaháti kisnemesi vidék legnépesebb falujában, Péterfalván. Komáromy András irodalmi és tudományos pályáját budapesti egyetemi évei alatt kezdte el, az 1880-as évek elején. Először kisebb novellákat jelentet meg a máramarosi lapokban, később a történelemtudomány foglalkoztatja. Ő ahhoz a fiatal történész-generációhoz tartozott, amely a XIX. sz. 80-as éveiben kellő felkészültség mellett hozzáfogott a magyar történelem kevésbé ismert korszakainak tanulmányozásához, s akik kritikus szemmel vizsgálták elődeik munkáit.

Szerinte “… a történelemtudományban senki sem fogadja el az abszolút tekintély elvét, s nem az a kérdés, hogy ki, hanem az, hogy mit írt.” Céljául tűzte ki a XVI-XVII. sz. történelmének kutatását, amiben jelentős szerepet játszott az a tény, hogy már diákéveiben levéltári forrásokkal dolgozott.

A jeles történetíró egész életén át gyűjtötte az adatokat szülővármegyéje történetének megírásához. Ennek a munkájának eredményeként számos tudományos cikket, tanulmányt közölt különböző folyóiratokban, újságokban. Kutatásainak jelentős része ebben a témakörben azonban kéziratban maradt. A fontosabb munkáiból megemlíthetjük az “Ugocsa vármegye levéltárából”, “Nyaláb vár és uradalma”, “Verbőczi István származása”, “A br. Perényi család levéltárából” stb.

Czébely Lajos: Visk története

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2002

Visk (1946-tól ukránul Viskove, 1992-től Viskovo) Kárpátalja huszti járásának magyar-ukrán-ruszin nagyközsége a mai Ukrajnában. A történelmi Magyarország Máramaros megyéjében az egykori öt koronaváros egyike volt. Huszttól délkeletre az ukrán-román határ térségében, a Tisza bal partján fekszik 25 km-re Huszttól és annak vasútállomásától.

A természeti szépségekkel gazdagon megáldott, a szeres település nyomait is őrző szabálytalan alaprajzú község nemcsak magyarság- és nyelvjárássziget, hanem földrajzilag is elkülönülő település. Határát északról és keletről a Tisza, délről és nyugatról Máramarost a romániai Szatmártól elválasztó, délkeleti csapású, a Keleti-Kárpátok vulkáni övéhez tartozó Avas hegység képezi. Részben ennek a földrajzi adottságnak köszönhető, hogy az itt már kiszélesedő máramarosi síkság Tisza által leválasztott, az Avas hegység felé enyhén emelkedő lapályát és az említett hegyvonulat északkeleti oldalát magába foglaló mintegy 13 831 hektárnyi viski határ a település fennállása óta méreteiben alig változott.

Becske József: Indián szívek a kövön

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2002

Becske József 1965. március 19-én született a kárpátaljai Visken. A nagyközség magyar tannyelvű középiskolájában tanult, közben a helyi zeneiskola klarinétszakára járt, és rajzkészsége is felkeltette a környezetében élők figyelmét. Az általános iskola elvégzése után szülei és tanárai tanácsára 1980 nyarán felvételizett az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskolába. “Itt fel is vettek első próbálkozásra – emlékezik vissza –, amit ottani tanáraim, lehet, azóta is bánnak, ugyanis az iskola meglehetősen untatott, inkább az olvasás töltötte ki az időm nagy részét.” Szívéhez nőtt azonban Ungvár, s így a szakiskola befejezését követő Fekete-tenger melletti Nyikolajevben letöltött katonai szolgálat után visszatért a székvárosba. Itt kisebb-nagyobb megszakításokkal három évig tartózkodott. “Első verspróbálgatásaim ehhez az időszakhoz (1986) köthetők – írja magáról. – 1989-ben minden megváltozott, a politikai rendszer már nem bírta elviselni a hozzám hasonló léhűtőket, munkát kellet keresnem. Ezt csak apám mellett találhattam meg. … Azóta is mellette dolgozom, mint kőműves, ennek a szakmának a sajátosságaival. Vagyis tavasszal kezdődik a “szezon”, amikor is valahol a világban dolgozgatunk, ősszel pedig hazatérünk.”

Az Indián szívek a kövön Becske József első kötete.

Csatáry György: Rákóczi-emlékek és -emlékhelyek Kárpátalján

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2002

Ebben a kötetben a Rákóczi-szabadságharc történetének Kárpátalján fellelhető dokumentális örökségét, valamint a kuruc idők egykor megjelölt emlékhelyeit tettük vizsgálódásunk tárgyává. Célunk volt számba venni azon levéltári forrásanyagot, amelyet a Kárpátaljai Állami Levéltár beregszászi részlegén a Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) idejéből őriznek. Ezen iratok jelentős része ismeretlen történetírásunk előtt, ezért kiemelten fontos a tudományos kutatás szempontjából. A beregszászi levéltár őrzi a történelmi Magyarország három vármegyéjének (Ung, Bereg, Ugocsa) iratanyagait, amelyek, mint ismeretes, kulcsfontosságú katonai, politikai és gazdasági szerepet töltöttek be a nemzeti függetlenségért vívott harc idején. Ung vármegye főispánja volt a későbbi főgenerális és a szenátus elnöke Bercsényi Miklós, itt terültek el a Rákóczi-birtokok. A beregi erdős hegyvidéken kezdődött a szabadságharc és itt is esett el utolsó mentsvára, Munkács. Ennek következtében az iratok száma is jelentős, amelyek egységekbe (odinica zberihánjá) lettek csoportosítva a szovjet levéltári rendszernek megfelelően. Az egységek különböző fondokban (A korabeli közigazgatási rendszer szerint Ung-, Bereg-, Ugocsa vármegyék főispánjainak iratai; A máramarosi öt koronaváros iratai; A munkácsi görög katolikus püspökség levéltára) helyezkednek el. Az iratokból kitűnik, hogy vidékünk területén folyamatosan szerveződtek II. Rákóczi Ferenc ezredei, hogy a helyi lakosság rendszeresen részt vett a huszti, az ungvári, a munkácsi és a szatmári várak erősítésében, hogy ezek a vármegyék a szabadságharc elsődleges gazdasági bázisai voltak mindvégig.

Írásunkkal tisztelegni szeretnénk II. Rákóczi Ferenc és a független magyar államiságért vívott harc résztvevőinek emléke előtt. Ugyanakkor útmutatót szeretnénk adni azok kezébe, akik történelmünk ezen korszaka iránt érdeklődnek. Kiadványunk a jövőben megjelenő Kárpátaljai Rákóczi-kötetek első darabja.

Csatáry György

Csatáry György: A máramarosi öt koronaváros a Rákóczi-szabadságharc idején 1703-171

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2003

A máramarosi öt koronaváros (Huszt, Visk, Técső, Hosszúmező, Máramarossziget) azon feledésbe merült külön jogállású, privilegizált egykori oppidumok közé tartozik, amelyek múltját kevésbé ismeri történetírásunk. A koronavárosok a történelmi Magyarország északkeleti részén, Máramaros vármegyében terültek el és a sóbányászatnak köszönhetően viszonylag gazdagabbak voltak a környező településeknél. Közigazgatásilag Máramaros a Magyar Királyság része volt, majd az Erdélyi állam létrejötte után évszázadokig a fejedelemség része. Az 1920. évi trianoni békedekrétum értelmében ezek a területek két állam, Ukrajna és Románia kötelékébe kerültek. Így Huszt, Visk és Técső az ukrajnai Kárpátaljához, a Tisza bal partján lévő Máramarossziget (Sighetu Marmatiei) és Hosszúmező (Campulung la Tisa) pedig Romániához tartozik. A koronavárosok levéltárát eredetileg Técsőn őrizték, ezért juthatott anyaga a Kárpátaljai Állami Levéltár (KÁL) beregszászi részlegének gondozásába.

Ez a gyűjtemény leginkább folyamodványokat és fejedelmi határozatokat tartalmaz, amelyek azt is bizonyítják, hogy a közös ügyért – ami akkor az ország függetlenségének kivívását és az ehhez szükséges áldozatkészséget jelentette – bizonyos érdekellentétek mellett is lehet tenni. A máramarosi öt koronaváros levéltárán kívül kiegészítésképpen felhasználtuk a Magyar Országos Levéltár Rákóczi-szabadságharcra vonatkozó anyagait is. A dokumentumok felelevenítik a városi lakosság, a megyei nemesség és a katonai vezetők viszonyának alakulását, az Erdélyből érkező menekültek ellátásának terheit a szabadságért vívott harc időszakában. Előreláthatólag a kiadványt főként szakemberek fogják használni, ezért az iratok közreadásakor szöveghűségre törekedtünk. Ettől függetlenül bízunk abban, hogy az érdeklődőknek is segítséget nyújtunk a kor problematikájának megértéséhez. Kiadványunk a Kárpátaljai Rákóczi-kötetek második darabja, N-2.

Csatáry György

Riskó György: Szemán Öcsi Ferenc festőművész

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2003

Az 1937-ben Ungváron született, s pályáját ugyanitt bevégző Szemán Ferenc Erdélyi Béla, Boksay József, Manajló Tivadar tanítványának mondhatta magát. Művészetét a dekorativitás, a kubista képfelfogás, a szürrealizmus és az expresszionizmus jellemezte. Egyik alapítója volt a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának. A szovjet korszak mellőzöttségének évtizedei után az elmúlt másfél évtizedben vidékünk, s a kortárs magyar képzőművészet elismert, köztiszteletben álló személyiségévé vált. Népszerűségét és elismertségét számos egyéni, illetve alkotótársaival közös kiállítása jelezte ebben az időszakban. Alkotásai a hazai múzeumok mellett mintegy tucatnyi külföldi gyűjteményben is megtalálhatók.

Az igényes kivitelű, kárpátaljai viszonylatban különösen nagy gonddal tervezett-szerkesztett kiadványt az elhunyt művész kor- és alkotótársa, Riskó György állította össze, így a könyv első részét képező bemutató-életrajz egyszerre személyes és igényes vázlata Szemán nem mindennapi pályájának, egyéniségének, művészetének. A kötetet illusztráló több mint háromtucatnyi, javarészt színes reprodukció jól szemlélteti a művész egyes alkotói korszakait, mindenekelőtt azonban a rendszerváltás utáni másfél évtized termését mutatja be.

Ugyancsak értékes részét képezik a kötetnek azok a mellékletek, melyek összegyűjtik a Szemán Ferencet méltató írásokat, a sajtóban megjelent interjúit, illetve rendszerezik kiállításait, a vonatkozó publikációkat.

Őcsák Veronika: Flóra Szivárványföldön

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2004

Őcsák Veronika meseregénye valódi modern mese, abból a fajtából mindazonáltal, amelyben nem válik öncéllá a formabontó modernség. Ellenkezőleg – a helyszínül választott természetes vidéki környezet, a jeleneteket színező ezernyi apró, kedves és mulatságos megfigyelés, a mesterkéletlen és közérthető hangnem egyaránt a hagyományos történetmesélést, az apró olvasót szolgálja.

Az írónő ugyanakkor jól adagolt fantáziával gondoskodik arról, hogy a történet kellően “csodálatos”, azaz mesés legyen. A Szivárványföld keresésére induló Flóra, a főhős kislány az egy Földi percig tartó napok, a manónyi, azaz kisgyermeknyi szivárványemberkék, a virslifák és egyéb csodák birodalmában úgy vándorol kalandtól kalandig, akár egy felnőtt road movie szereplője, s története a hetedik (bűvös szám!) fejezet végén természetesen hepienddel, azaz szerencsés hazaérkezéssel ér véget.

Mindez oly módon van “tálalva”, ahogyan az a szülők és nagyszülők által felolvasott mesék és az első egyedül kibetűzött olvasmányok határvizén evickélő korosztály számára a legmegfelelőbb és a legvonzóbb. A könyv jól követhető és olvasható sorai, a színes és kedves illusztrációk egyaránt ezt a célt szolgálják. A gyermekrajzok stílusát és színvilágát idéző illusztrációk egyébként ugyancsak Őcsák Veronika keze munkáját dicsérik.

Csatáry György: Gróf Bercsényi Miklós levelei és emléke Ung vármegyében

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2004

Kötetünk első részében egy gyűjteményt közlünk Bercsényi leveleiből. Ung és Ugocsa történelmi vármegyék levéltárai gazdag iratanyagot tartalmaznak a Rákóczi-szabadságharcra vonatkozóan, de a sokszor szakszerűtlenül rendezett anyag a rendszerváltások idején és azt követően is hiányt szenvedett. A dokumentumok felvillantják a szabadságharc helyi és országos jelentőségű eseményeit. Bercsényi Miklóst 1691-től kedve ” ekkor nevezte ki Lipót császár örökös főispánná ” szoros kapcsolat fűzte Unghoz, amit az alábbiakban publikált iratok is egyértelműen bizonyítanak. Bercsényi irathagyatékának csupán töredékét adhatjuk ezúttal közre, ami hatvan levelét, utasítását és rendeletét jelenti. Az újonnan publikált dokumentumok a főgenerálisnak leginkább a szabadságharcban betöltött szerepét tárgyalják, ebből kifolyólag hozzájárulnak Bercsényi Miklós történelmi szerepének jobb megértéséhez. A Kárpátaljai Állami Levéltár anyagait kibővítettük a Magyar Országos Levéltár, valamint az Országos Széchenyi Könyvtár Kéziratárának forrásaival.

A kötet második része ismerteti a XIX. sz. végén és XX. sz. elején tett erőfeszítéseket, amit Ung vármegye vezetése és az ország egész lakossága tett a szoborállítás és a Bercsényi-emlékszoba létrehozása érdekében. Végül ismertetjük ” a mintegy 100 évvel ezután ” 1998-ban megvalósult Bercsényi-emléktábla avatás körülményeit.

A kötet harmadik részében az Ung vármegyében megjelenő hetilapokból készítettünk válogatást azon tanulmányokból, cikkekből, amelyekben Bercsényi Miklós korának emlékét idézték fel a szerzők. Az írások természetesen nem mentesek a korabeli, XIX. sz. végén és a XX. sz. elején megszokott, néha terjedelmes szósallangoktól, ugyanakkor megőrizték az akkori közgondolkodás jegyeit, bercsényi kultuszát. Az írások történelmünk nagyjai között tartották számon Bercsényit, megismertették személyét az olvasókkal, amivel az akkor aktuális szoborállítás ügyét is szolgálták.

Jelenlegi kötetünk célja, hogy jobban megismertessük az olvasókat gróf Bercsényi Miklóssal, a szabadságharc második emberével, az államférfival, akinek személyisége II. Rákóczi Ferenchez hasonlóan a magyar szabadságért vívott küzdelem szimbólumává vált.

Kiadványunk a Kárpátaljai Rákóczi-kötetek harmadik darabja, N-3.

Csatáry György

Kobály József: Magyarországi régészeti emlékek ukrajnai közgyűjteményekben

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2004

A Kárpátaljai Honismereti Múzeumban, Ungváron őrzik az egykori Lehoczky Múzeum gazdag régészeti gyűjteményét, amelyet még az első világháború előtt gyűjtött az ismert történész, régész, néprajzkutató Lehoczky Tivadar (1830–1915), a Schönborn grófok munkácsi uradalmának főügyésze. A leletek túlnyomó többsége a mai Kárpátalja (Ukrajna) területéről származik, a másik része pedig a környező országokból, köztük a mai Magyarországról is.

A Kárpátaljai Honismereti Múzeum leltárkönyveit és levéltári anyagait vizsgálva kiderítettük, hogy a fent említett tárgyaknak egy részét különböző időben más ukrajnai múzeumokba adták át.

Figyelembe véve e gyűjteménynek tudományos jelentőségét és muzeális értékét, úgy gondoltuk, hogy fontos lenne ezeket a leleteket összegyűjteni, meghatározni és illusztrált katalógus formájában publikálni.

A leletek Magyarország több mint 30 helyiségéből származnak.

Budapest és környékéről is viszonylag sok lelet származik. A lelőhelyek földrajzi elhelyezkedése mutatja Lehoczky Tivadar fő tevékenységi területét: Észak-Kelet Magyarország. Leleteinek többségét családtagok, rokonok, ismerősök révén szerezte meg ajándékozás vagy vétel útján. Azonban egyes esetekben sajátkezű régészeti ásatásokat is végzett. Az innen származó leletek a tudomány szempontjából a legértékesebbek.

A katalógus, néhány esettől eltekintve, a tárgyakat külön-külön számmal ellátva írja le, s adja meg azok rajzos vagy fényképes ábrázolását.

A leírás tartalmazza a leletkörülményeket, a tárgyak pontos leírását, méreteit, a kormeghatározást és a kulturális hovatartozást, őrzési helyet, leltárszámot s végül az adatok forrásait.

Milován Sándor: Kárpátaljai mozaik

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2004

Az itt szereplő írások eredetileg a tizenötezres példányszámú Kárpátalja című hetilapban Tithli név alatt láttak napvilágot. A 2001 márciusa és 2003 októbere között heti rendszerességgel megjelenő jegyzeteket most egy kötetbe szerkesztettem.

Jó lenne, ha az Olvasó nem értékelné másként ezt a könyvet, mint egy amatőr fotós fényképalbumát. Olyan fotósét, aki nem művészi felvételeket készít, hanem csak fényképezi a világot és a benne élő embereket, mert érdekli minden, ami körülötte van.

Szeretném, ha ezek a képek mozaikként összeállva kirajzolnák és közel hoznák az Olvasóhoz Kárpátalja csodálatos tarkaságát. A vidéket, ahol nemcsak a különböző anyanyelvű és vallású emberek toleránsak egymás iránt, de még a természet is az édent idézi: a hegyekből hiányzik a zordság, és a síkság sem igazán puszta. Tudom, hogy vannak ellentmondások az írásokban, de úgy hiszem, ez nemcsak az én hibám: a tarkaság olykor magában hordozza a diszharmóniát is…

Az itt leírtakat láttam, hallottam, átéltem; számomra ilyen a világ. A világ, amit szeretek és amelyben jól érzem magam. Ennek egyes pillanatait szeretném megmutatni az Olvasónak. Lapozza a könyvet olyan örömmel, ahogyan én készítettem ezeket a pillanatfeltételeket!

Milován Sándor

Kultúrakutatás Kárpátalján. Néprajzi, kulturális antropológiai konferencia tanulmánykötete.

Szerkesztők: Geszti Zsófia, Pákay Viktória, G. Tar Imola

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Jankó János Néprajzi Egyesület, Ungvár, 2005

A 90-es évektől folyó kutatások összefoglalásaként 2004 októberében került megrendezésre Kultúrakutatás Kárpátalján címmel egy néprajzi, kulturális antropológiai konferencia. Szervezői a Jankó János Néprajzi Egyesület, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola voltak, támogatta az Illyés Közalapítvány és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. A konferencia ötlete akkor fogalmazódott meg bennünk, amikor egyre több, ezzel a területtel foglalkozó kutatót, és azok munkásságát ismertük meg. Célunk az volt, hogy egy olyan fórumot biztosítsunk, ahol az ezzel a területtel foglalkozó néprajzosok, kulturális antropológusok találkozhassanak egymással és megismerjék egymás munkáit.

A konferencia zárásaként sor került egy kerekasztal-beszélgetésre, melynek során újra felmerült az igény, hogy létrejöjjön Kárpátalján és egy jól működő néprajzi társaság. Korábban voltak kezdeményezések egy ilyen szervezet létrehozására; 1992-ben megalakult a Kárpátaljai Néprajzi Társaság, majd 1995-ben átnevezték Kárpátaljai Magyar Honismereti Társaságnak, de jelenleg nem tölti be funkcióját. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői fontos feladatnak tartották, hogy Kárpátalja egészére vonatkozó, szervezett, átfogó néprajzi és antropológiai munka folyon. Ennek eredményeképpen elkészült egy Kárpátalja-monográfia.

Ebben a kötetben a konferencia előadásai közül olvashatóak tanulmányok.

Geszti Zsófia, Pákay Viktória

S. Benedek András: Itthontalanul

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2006

S. Benedek András hetedíziglen prédikátorok fia, annak a Munkácsnak a szülötte, melyet haddal nem, de árulással latrok nem egyszer letiportak. Az utóbbi ostromok egyikének következményeit már maga is tapasztalhatta, hisz másként nem vághatná ily tárgyilagos keserűséggel a világ szemébe, hogy “Apáink csak nevet, gőgöt, de hazát nem hagytak örökül, papjaink csak jótanácsot: tanulj tótul, törökül.” A nagy idők idején váltig bizonygatta: “Nincs bennem elég alázat elhagyni tenyérnyi hazámat.” Mégis rákényszerült, s máig ennek a betege. “Kit elűztek Ninivéből, vágyik a Cet gyomrába vissza.” – mondogatja gyakori lázálmaiban, de az éber öntudat állapotában is csak Kárpátaljáért dobog a szíve. A művelődéstörténet tudósaként – leginkább mégis azt mondanám: a szülőföld-tudomány polihisztoraként – több fontos műben tárta fel kultúránk azon falmaradványait, melyekre nemzetiségi jövőnk emeletei épülhetnek, de a versről, az igazmondás jelbeszédéről képtelen lemondani. Itt közreadott régi és új versei nagy közösségi skizofréniánk hologramjai, melyekhez bárhonnan közelítünk, így is, úgy is egy régi kérdés sebe vérzik át a pólyán: mit rontottunk el a Kárpát-medencében az utóbbi százötven év alatt?

Vári Fábián László

Zelei Miklós: a 342-es határkő. Negyedszázad Kárpátalján

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2006

Ha ragaszkodunk az 1979-től napjainkig megjelölt időhöz, nagyjából negyedszázadot tesz ki az a korszak, amelyet Kárpátalja történeti idejéből Zelei Miklós megírt. Ha nem ragaszkodunk szigorúan e korszak, láthatjuk, hogy a kötetben ennek a Magyarországtól elcsatolt országrésznek az egész XX. századi történelme megelevenedik.

Évtizedek (el)hallgatásának következményeként Kárpátalja 1944 utáni történelmének feltárásában voltaképpen még a tudományos alapkutatások sem kezdődtek el. E könyv megjelenéséig a tisztázatlanság, a szándékos félretájékoztatás, jobb esetben a tájékozatlanság volt jellemző a magyar újságírásra is.

Zelei a legteljesebb tárgyi és tartalmi pontosságra törekszik.

A kötet egy-egy írásához a szerző olyasvalamit tesz hozzá, amitől a publicisztikák, a riportok új tartalmat nyertek. Mellékeli a megírás, a megjelenés körülményeit, azaz az elő- és az utóéletet, egyszóval bepillantást enged a sajtóviszonyokba.

A riportok, cikkek, tudósítások, úti jegyzetek a legkülönfélébb lapokban és folyóiratokban egymástól gyakran időben is távol jelentek meg, emiatt – első sorban a Szelmencről szólókban – újra és újra ismertetni kellett az alapvető történelmi tényeket. Magyarán, sokszor ellett elmondani ugyanazt, amíg a kettézárt falu világhírű nem lett!

Szereplők, szerepek és helyzetek elevenednek meg jelenünkből és közeli múltunkból a könyv írásaiban. Olvasásuk gyarapítja ismereteinket, segíti a tájékozódást, és érezhetővé teszi számunkra annak a világnak a levegőjét, amelyben szovjet, később posztszovjet ukrán állampolgárként a kárpátaljai magyar nemzetrész tagjai élnek.

Tóth István

Pap Ildikó: Holtunkiglan

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2006

Egy nagyon nehéz emberi és női sors tárulkozik elénk a szerző első regényében. Szerelem és fajdalom kavarog benne. Néhol erotika, szexualitás, másutt pedig brutalitás, kitaszítottság és szeretetnélküliség. Helyenként szellemesség, humor, csalafinta mosoly szakítja meg a komorságot.

Hosszú az az út, amelyet be kell járnia a félárvaként cseperedő Verának, de bebizonyítja, hogy igenis létezik felemelkedés. Legtöbbször törvényen belül vezet az út, de sokszor bizony törvényt sértve cselekszik ez a kárpátaljai magyar nő, aki büszkén vállalja sorsát.

Vajon igaz lenne minden szó, amit Vera állít erőszakról, nemi eltévelyedésről? Igaz is és valóságos is a maffiózók világa, mely láthatatlan, ámde mindenütt jelen van? Ami a magyar-ukrán nemzetközi határátkelőnél a létért való küzdelmet mutatja, az csupán a felszín lenne? Ki tud erre válaszolni?! Talán csak Vera. Hiszen ő élt a Szovjetunió keretei között, most pedig az önálló Ukrajna nyugati határa mellett próbál boldogulni. Ő azt is tudja, volt-e neki köze 2001. szeptember 11-éhez. Mert ha állítólag Tokióban meglebbenti szárnyait egy pillangó, New Yorkban mindjárt összedől egy felhőkarcoló.

Pap Ildikó első könyve magával ragadó történetmesélés, könnyed olvasmány, de elgondolkodtató kérdéseket is feszeget. A Holtunkiglan új színfolt a kárpátaljai magyar irodalomban.

Penckófer János

Fodor Géza: Hamvazó Hold a jávoron

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2006

A kárpátaljai magyar irodalom megalapozó közül Fodor Géza költői világa elsősorban markáns, egyediségével fogja meg az olvasókat. Titokzatos ez a költői világ, tele a belső megformálás egzotikumával, tartalmi döbbneteivel. Itt még a legbensőségesebb otthonosság is többnyire különös kimértségben ismerhető föl. Itt még a legsajátabb nyelvi fordulatainak, beszédünk ízei sem önmagukban mutatják magukat. Azokat mindig egy közismert intellektuális tudás emeli tágabb horizontra. Nagy tereket nyit meg ez a költői tudat.

Fodor Géza költői világa tágas. Megtervezett és kimért pontossága biztonságot nyújt. Annak ellenére, hogy igen jól ismert és teljesen ismeretlen elemek kavarognak sokszor egy-egy költeményen belül, nem riasztják el az olvasókat. Titokzatosságuk és egzotikumuk révén sokszor az érthetetlenség határán mozognak, mégis vonzóak maradnak. Leginkább a “nem értem, de szép” jól ismert vélemény jellemezheti őket. Gyorsan hozzáteszem: nincs bennük semmi öncélúság. Korántsem az önmagukért valóságot hirdetik. Épp ellenkezőleg. A létezés csodája és megfoghatatlan értelme határozza meg a létrejöttüket, miközben önfeledt bizakodás árad a költői megformálás mögül.

A Viharos Hold a jávoron című új kötet az eddigi életmű javát foglalja magába, de felerészt új költeményekkel gazdagabban, és egészen új szerkesztésben kínálja továbbgondolásra az eddigi eredményeket. Kilenc évi szünet után jelenik meg a Viharos Hold a jávoron Kárpátalja irodalmi életében figyelemre méltó esemény.

Penckófer János

Kész Margit: Gyógyító hagyomány Kárpátalján

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2006

A könyv örök témáról szól. Az orvoslásról. Igaz, nem orvostudományi megvilágításban, hanem a Kárpátalján élő egyszerű emberek népi gyógymódjainak számbavételével.

Azt mindenki tudja, hogy a gyógyítás egyidős az emberrel. Mindenhol és mindenkor a szükség, az ösztön és a tapasztalat késztette, s készteti ma is az embert, hogy helyreállítsa egészségét. Az élet rendje diktálja így. A gyógyítás gyakorlatának története része az adott társadalom, kultúra, civilizáció történetének. Kárpátalján a hitre, a misztikus elképzelésekre alapozott gyógyítás éppen úgy életben van, mint a fájdalomcsillapító gyógynövények gyűjtése, felhasználása. Azt, hogy a népi medicina hogyan és miképp hat az élet minőségére, megtudhatjuk a könyvből, melynek minden fejezete gondos empirikus kutatásra épül. A szerző tudományos feldolgozást végzett, mégis közel maradt a valósághoz, ezért mondanivalója kézzelfogható és érzékletesen szemléletes.

Bődi Erzsébet, tudományos kutató

Riskó Marianna: Ferencesek Nagyszőlősön

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, 2006

A könyv a ferencesek nagyszőlősi közel fél évezredes történetéről szól. A szerző bemutatja a ferencesek eredetét, lelkiségét, munkásságát, és ennek fényében ír a kárpátaljai működésükről. Teszi ezt belső meggyőződésének értékelésével, valamint vallási meggyőződésének kifejezésével. Mivel sokan nem ismerik a ferenceseket és munkásságukat, az ismertetés segít a nagyszőlősi működésük megismerésében. E kutatómunka azonban sokkal többet tartalmaz. Nagyszőlős történelmén keresztül Kárpátalja viharos történelmének egy részét tárja az olvasó elé. A vallási vonatkozások mellett az ottani magyarok történelme, kultúrája, küzdelme, szenvedése jelenik meg. Az írás komoly levéltári kutatásra és személyes adatgyűjtésre támasz- kodik, amelyeket a lábjegyzetek felmutatnak. Részletesen taglalja a szovjet megszállást követő eseményeket is. Hazánkban sem nagyon ismert, hogy kárpátaljai honfitársaink milyen kegyetlen szenvedéseken mentek keresztül magyarságuk, illetve annak megőrzése miatt. Ha röviden is, a könyv bemutatja Kárpátalja keresztútját, amely többszörösen nehezebb volt, mint amit mi Magyarországon átéltünk.

Elengedhetetlenül fontos, hogy a mai kárpátaljai magyarság megismerhesse saját múltját a magyar nép történelmében. A könyvnek fontos érdeme, hogy mindezt a Magyarországon és Nagyszőlősön működő ferencesek történelmével összefüggésben szemlélteti.

A könyvben a jelen küzdelmei is helyet kapnak, amelyeken keresztül az olvasó bepillantást nyer abba az áldozatos munkába, amely az újjáépítésben Kárpátalján történt és történik. Aki közelebbről megismeri az ottani magyarok életét, megilletődve láthatja önzetlen, áldozatos közösségi munkájukat a magyarság megmaradásáért. Az ajánlás írójának 1989-ben sikerült végiglátogatni a kárpátaljai katolikus magyarokat. Visszaemlékezek arra a szomorú helyzetre, amit ott találtam. Az eltelt másfél évtizedben nagyon sok fejlődés, alkotás, szervezettség jött létre nemcsak vallási, hanem kulturális, szervezeti, szociális és magyarsági területen is. Az egyházi élet alakulásában éppen egy magyarországi ferences lett Kárpátalja püspöke, aki fiatalos lendülettel és önzetlenséggel segíti a kárpátaljaiakat. Ilyenformán e könyv a tényeken és a szerző lelkes írásán keresztül bemutatja: hogyan lehet azt a célt szolgálni, hogy a magyarok szülőföldjükön maradva építsék tovább a magyar közösséget, a magyar kultúrát.

Nagyon jó volna, ha hasonló jellegű írások – esetleg felkérésre is – megjelenhetnének a határon kívüli magyarok életéről, kiemelten Kárpátaljáról. Erősítenék az ott élők önbecsülését, kultúrájuk megőrzését. Egyben szolgálnák, hogy a hazai magyarság jobban megismerje és szeresse a határon kívül élő testvérek sorsát, küzdelmeit.

Örömmel ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik mélyebben szeretnék megismerni a hitben megélt és szemlélt múltunkat, amely a jövő reményét hordozza.

Dr. Paskai László, bíboros, ny. esztergom-budapesti érsek, Esztergom, 2005. május 17.

Fakász Mihály: Sasfészek a Latorca völgyében

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2006

Régóta várt könyvvel ajándékozta meg a szerző mindazokat, akik nagyjából a rendszerváltás óta egyre remélték, hogy megíratik végre Kárpátalja legjelentősebb műemlékének, a munkácsi várnak a története.

Ezen emberpróbáló feladatra ki más is vállalkozhatott volna, mint az a Fakász Mihály, aki immár hosszú évek óta kutatja kitartóan szűkebb pátriája múltját. Munkájának gyümölcse ennek megfelelően alapos írás. Krónikáját egészen a leendő várhegynek és környékének az első erődítések megépítése előtti, leginkább csak a régészeti leleteken alapuló ismertetésével kezdi a szerző, majd a továbbiakban módszeresen végigvezet bennünket a középkori, a Mohács utáni Magyarország, a Rákóczi-féle és az 1848-49-es szabadságharc korszakain.

A szerző nem kívánja megreformálni múltunk e dicsőséges emlékével kapcsolatos ismereteinket. Ellenkezőleg – arra törekszik, hogy mindaz, amit a téma korábban élt ismerői összegyűjtöttek e tárgyban, beépüljön művébe, kiegészítse egymást. Hiányérzete az olvasónak legfeljebb azért támadhat, mert a krónika csupán 1855-ig kíséri nyomon az erődítmény történetének alakulását, vagyis addig a pillanatig, amikor is törölték azt a katonai erősségek sorából. Igaz, a szerző egyébként is a téma hadászati, gazdasági vonatkozásaira helyezi a hangsúlyt. Érdeklődésre tarthat számot a kötetet kiegészítő függelék és melléklet is.

Bacskai Béla: Lakodalmas népszokások Kárpátalján

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, 2008

Miért fontos a hagyományok őrzése– teszik fel sokan a kérdést. Vannak, akik azt vallják, hogy egységesülő világunkban fölösleges ragaszkodni az avítthoz, maradihoz, nemegyszer primitívhez, megmosolyogtatóhoz. Szerencsére többen vannak azok, akik ösztönösen vagy tudatosan, de őrzik őseinktől örökölt hagyományainkat, szokásainkat.

A hagyomány a nemzet emlékezete, az állandóság illúziója. E nélkül az illúzió nélkül nem érezhetjük magunkat otthon a világban. Pedig gyakran idézzük Tamási Áron mondatát: “Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne…” Otthonvilágunk kialakításában, azonosságunk megőrzésében segítenek a hagyományok.

A kárpátaljai olvasó jól ismeri az ungvári járási Szalóka község lakóinak hagyománytiszteletét. Az ő nevükhöz köthető a hazahívogató falunap évenkénti megrendezése, amikor az elszármazottak hazalátogatnak, hogy találkozzanak gyökereikkel, az őket felnevelő szülőfalu megtartó erejével.

Nemcsak megőrzik, éltben tartják, hanem le is jegyzik szokásaikat, hagyományaikat, hogy mindenképpen átöröklődjék a következő nemzedékre, példát mutatva ezáltal más településeknek is. 2004-ben már megjelent egy hagyományőrző kötet Kender, kender, de szép tábla kender címmel, melyben Fekete Erzsébet a szalókai fonót, tollfosztót, disznótort, tengerihántót elevenített fel.

Jelen kiadványban Bacskai Béla a lakodalmi vőfélyverseket adja közre. Tudatosan, felelősséggel törekednünk kell azonban ama tiszta forrás minél hitelesebb megőrzésére, szem előtt tartva Győrffy István mondását: “A néphagyomány tart meg bennünket magyarnak, s a nemzetközi műveltség tesz bennünket európaivá.”

Bízom benne, hogy Bacskai Béla gyűjtését haszonnal forgatják majd a hagyományőrzés kárpátaljai elkötelezettjei.

Punykó Mária

Csatáry György: Ungv megyei közgyűlések anno 1700–1706

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, 2008

A kötet alapját képező kézirattöredék a II. Rákóczi Ferenc korabeli Ung megyei közgyűlések jegyzőkönyvei alapján készült, amely dr. Kobály József főmuzeológusnak a jóvoltából került elő az Ungváron székelő Kárpátaljai Honismereti Múzeum kézirattárából. Mint előszavában Csatáry rámutat, a kézirat szerzője ismeretlen, de valószínű, hogy részben annak a Mészáros Károlynak (1821-1890) a munkája lehet, akit Ungvár első történetírójának tekintenek. Mint maga is rámutat, a kézirat azért bír hézagpótló tudományos értékkel, mert olyan vármegyei jegyzőkönyvek alapján készült, melyek ma már nem állnak rendelkezésünkre. Annyi legalábbis bizonyos, hogy a jelenleg Beregszászban, a megyei levéltárban őrzött Ung megyei levéltári anyag nem tartalmaz e korra vonatkozó jegyzőkönyveket, így a Mészáros-kézirat eredeti forrásként használható a Rákóczi-kor történéseinek vizsgálatához, írja Csatáry.

A könyv a szakemberek, műkedvelő helytörténészek és a helytörténet iránt érdeklődő könyvbarátok számára egyaránt izgalmas olvasnivaló.

Kovács Miklós: Üzenet a kalapács alól II.

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, 2008

“Gyűjteményes kötetet többnyire valamilyen évforduló ürügyén szoktak kiadni – írja a 2008-ban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) gondozásában megjelent kötethez írt előszavában a szerző, aki nem más, mint a KMKSZ elnöke. – Az Üzenet a kalapács alól II. pont a lehetséges évfordulós dátumok közé esik. Egy évvel ezelőtt lehetett volna a szerző 40. születésnapjához, jövőre pedig a KMKSZ megalakulásának 20. évéhez időzíteni. Az idén nincs ilyen apropó, de lehetőség nyílt a kötet megjelentetésére, véletlenül tíz évvel az előző után, ami akkor még nem volt egy sorozat első darabjának szánva. “

A sok egyéb szempontból is rendhagyó kötet három részre tagolódik, s az írások keletkezésük sorrendjében követik egymást. Az első fejezetet az ukrán nagypolitikára vonatkozó rövid elemzések alkotják, amelyek 2001 nyara és 2008 tavasza között jelentek meg a Kárpátalja című hetilapban. A második fejezet a kárpátaljai magyar politikával kapcsolatos elemzéseket és a szerzővel e tárgyban készült interjúkat tartalmazza a vizsgált időszakból. Végül a harmadik fejezetben a KMKSZ VIII-XIX. közgyűlésein elhangzott elnöki beszámolók lejegyzett szövegét adja közre Kovács Miklós. Mint maga is megjegyzi: “Ezekkel volt a legtöbb munka, hiszen élőbeszédről kellett őket írott szöveggé “lefordítani”, anélkül, hogy tartalmuk módosult volna.”

A szerző előrebocsátja, hogy a kötetben szereplő írásokat dokumentumoknak tekinti, amelyek “kb. 10 évnyi politikusi tevékenységet illusztrálnak”. “Tudatosan nem hagytam ki semmit, ami ez alatt az idő alatt megjelent. … Becsületesen az érdeklődő olvasó elé bocsátom ezzel az elmúlt évtized dokumentációját, amelyből mindenki megítélheti nézeteim változásait vagy állandóságát. Én magam átnézve az anyagokat, az utóbbi minőséget látom hangsúlyosabban megjelenni”.

Csatáry György: Komáromy András – az országos levéltárnok

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2008

“Sok a pótolnivaló az egykori történészkutatók hagyatékainak ismertetésével kapcsolatban. Korábban ezeket a feladatokat még a vármegyerendszer idején próbálták elvégezni, de a XX. századi politikai légkör nem kedvezett a hasonló irányú kutatásoknak” – írja a szerző a kötethez írt előszavában. A kutató ezúttal egy olyan személy hagyatékáról fújja le a port, akit az elmúlt korok viharai méltatlanul a háttérbe szorítottak, habár “vidékünk talán legtermékenyebb tollú levéltárosát tisztelhetjük benne”.

Az ugocsai származású Komáromy András (1861-1931) országos főlevéltárnokként, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, a Magyar Történelmi Társulat, valamint a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként kora kiemelkedő tudósai közé tartozott. Elismertségéről mindent elárul, hogy több mint tíz évig szerkesztette a Történelmi Tárt, a magyar történetírás legfontosabb forrásközlő folyóiratát.

A most megjelent kötet a kutató munkásságát, levelezését, honismerettel és a levéltárosi teendőivel kapcsolatos hagyatéki iratait gyűjti össze, melynek darabjai a Magyar Országos Levéltárban, a Kárpátaljai Megyei Levéltárban, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában és az MTA Kézirattárában lelhetők fel. Ugyancsak a gyűjtemény részét képezik Komáromynak a levéltári szaklapokban megjelent írásai is. A kötetben részleteket olvashatunk egyebek mellett a tudósnak Ugocsa megye történetének megírásához összegyűjtött adataiból, és a Péterffy Lajos hagyatékának gondozója által összeállított jegyzeteiből is.

Külön érdekessége az összeállításnak, hogy közli Móricz Zsigmondnak Komáromy Andrásról írott nekrológját, amely a Pesti Naplóban jelent meg 1931-ben. “Öreg bölény volt. A legremekebb típusból való. A régi rendi Magyarország egyik példás képviselője. Külsőleg, belsőleg a kardos vitézlő nemzet fia. … Annak a nemes osztálynak legnemesebbjei közé tartozott, amely Szent István óta kezében tartotta ezt az országot és jól vagy rosszul, de akart valamit építeni belőle” – írja Móricz az elhunytról. Tőle nem akármilyen dicséretet jelentenek ezek a sorok. Már csak ezért is érdemes többet megtudnunk Komáromy Andrásról, amire most Csatáry György munkája révén végre lehetőség nyílik.

Kovács Miklós: Ukrajnai választások és magyar érdekvédelem 1989-2008 között

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2008

Kovács Miklós először tesz kísérletet a kárpátaljai magyar érdekvédelem elmúlt két évtizedének összegzésére. Ez már csak azért is érdekes vállalkozás, mivel a politikus-politológus szerző nem áll meg a tények ismertetésénél, hanem mindjárt magyarázza, tagolja, elméleti keretbe is illeszti azokat, miáltal tanulmánya sokkal inkább politikatörténeti, semmint honismereti munka. Ezt a szerző maga sem tagadja: “A téma magja természetesen a kárpátaljai magyar politika főáramának a bemutatása. Úgy vélem, az egymást követő választásokat megalapozottan lehet egy politológiai elemzés gerincének tekinteni” – írja a Bevezetőben.

Az írás három részre oszlik. Az első fejezet a rendszerváltás utáni első két parlamenti és helyhatósági választást tárgyalja (1990 és 1994). Külön tárgyalásukat a szerző szerint egyebek mellett az indokolja, hogy mindkettő többségi rendszerben zajlott, továbbá “a magyar érdekképviselet pluralitása még nem jelent meg teljes mértékben, hiszen a KMKSZ szakadása a ’94-es választások után következett be”.

A második fejezet az 1998-as és 2002-es választásokat írja le, amelyek vegyes rendszerű választási szisztéma keretei között zajlottak “két hivatalosan is szembenálló magyar politikai csoportosulás részvételével”.

Végül a harmadik rész a 2004-es elnökválasztástól a 2007-es előrehozott parlamenti választásokig tartó időszakot elemzi.

További érdekessége a műnek, hogy a szerző a kezdetektől maga is tevékeny résztvevője, alakítója volt a tárgyalt eseményeknek, s ki-ki eldöntheti, hogy tárgya kifejtésekor mennyire engedett a kísértésnek, hogy szubjektív elemekkel, benyomásokkal csempésszen némi színt a szabályszerűségek feltárásának olykor szigorú egyhangúságába.

Húszéves a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség 1989–2009

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Nagyszőlős, 2009

“20 esztendő egy ember életében is nagy idő, egy szervezetében pedig elegendő ahhoz, hogy annak a tündöklése és bukása is beleférjen. Különösen egy olyan huzatos helyen, mint Kárpátalja” – jegyzi meg a Húsz esztendő a kárpátaljai magyarság szolgálatában alcímmel megjelent kötethez írt előszavában Kovács Miklós, a Szövetség elnöke.

Az adatokban rendkívül gazdag kiadvány összefoglalja a KMKSZ történetének főbb eseményeit az alakulás előzményeitől egészen napjainkig. Ezenkívül megtalálhatjuk lapjain egyebek mellett a szervezet egykori és mai tisztségviselőinek teljes névsorát, alapszabályát, valamint főbb programalkotó dokumentumait: A Kárpátaljai Magyar Autonómia Alapelveiről, A nemzetiségi kulturális önkormányzat megalakítása és A magyar többségű kárpátaljai településeket magában foglaló adminisztratív egység létrehozásáról (Tiszamelléki járás). A szerkesztők nem feledkeztek meg a KMKSZ Ukrajnai Magyar Pártról sem: a kötetben megtalálható a párt alapszabálya és programja, valamint szervezeteinek és képviselőinek névsora.

Ajánlható e kiadvány azoknak is, akik a KMKSZ jelenlegi szervezeti felépítéséről és tevékenységéről szeretnének minél többet megtudni: a kötetben megtalálhatók a szövetség irodáival, központi rendezvényeivel, kiadványaival és tisztségviselőivel kapcsolatos legfontosabb információk. A Húszéves a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség azonban mindenekelőtt hitvallás. Kovács Miklós erről így ír már idézett előszavában:

“Ha valaki a saját nemzetállamának keretei között politizál, akkor a hatalom kormányhatalmat, parlamenti többséget jelent. Ami ennek a kárpátaljai magyarok számára Ukrajnában megfelelhetne, az egy autonóm formáció, ha jogilag nem is, de ténylegesen. Ezért számít a Tiszamelléki járás létrehozása a politikai céljai között zászlóshajónak. Jelenleg sajnos eddigi pozícióinkat sem tudjuk tartani az utóbbi időben élesen nemzetiségellenes ukrán állampolitikával szemben. Mi azonban most is helyt fogunk állni, mint mindig az elmúlt húsz évben…”

A munkácsi (kamjankai) régi magyar temető

Szerkesztette: Gulácsy Géza

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2009

A kiadvány a munkácsi (kamjankai) régi temetőben található latin betűs (magyar, német, cseh) sírok feliratait és fényképeit foglalja lajstromba. A sírok feltérképezése alapvetően 2008 tavaszán zajlott le. A listába közel öt ezer név és az azokhoz tartozó adatok kerültek be. Az adat hordozó melléklet több mint 3300 fényképet tartalmaz.

A feltérképezés aktualitását az adta, hogy a régi temetőben nyugvók hozzátartozóinak egy része már nem él, vagy nem él Kárpátalján. Így ezeket a sírokat jobbára senki sem gondozza, állaguk leromlott, sokat ezek közül felszámoltak, s az újabb rátemetések következtében a magyar feliratok lassan eltűnnek. Esetenként tovább rontja a helyzetet az illegális fémgyűjtők tevékenysége. A legnagyobb arányú romlás a temető “református részén” tapasztalható.

Ezen túlmenően a temetőben található több nevezetes személy, pl. 1848-as hős, magyar állami hivatalvezető, tanár stb. sírhelyének tervszerű gondozása a feltérképezéssel lehetővé vált.

A temető Munkács peremén, keleti irányban, a Munkács-Huszt országút mentén található, a Kamjanka nevű hegyen. Területe mintegy nyolc hektár (1. a képet), felszíne a főút felé lejt. A temető területe 33 szektorra van felosztva (1. a rajzot). Közepén önkormányzati ravatalozó található, amelyet részben az első világháborús katonasírok helyén építettek. A katonasírokat a hetvenes években felszámolták, a vörös gránit, sírköveket elvitték, helyükön ma a kiszélesített főbejárat, a ravatalozó, illetve új sírok találhatóak. Itt, a főbejárattal szemben áll a Pro Patria 1914-1918 emlékmű.

A fő- és mellékutak kereszteződéseiben két helyen feszület található. A régi temető szélén egykor lélekharang állt (1. a borítón). A C1, C2, C3, C12, C13, C14 szektorban inkább református, a többi szektorban túlnyomórészt római katolikus sírok vannak. A C15, C16, C17 szektorok felett szovjet katonai temetőrész található.

A kiadvány ábécérendben, táblázatba foglalva adja meg az elhunytak nevét, a síron található és egyéb adatokat: születési és halálozási dátumot, felekezetet, a sír helyét (szektor, sor, hely), illetve a fénykép azonosítóját. A táblázatban a feliratok általában változtatás nélkül szerepelnek. Itt kell megemlítenünk azokat a nehézségeket, amelyekkel a felmérés során találkoztunk, s amelyek a síroknak a terepen történő megtalálását nehezíti. A sírok koordinátáinak pontos megjelölését a sorok bizonytalanságán túl (pl. nem vezet végig vagy középen kettéválik) az is nehezíti, hogy az egyes helyeket a meglévő sírok alapján lehet csak besorolni (így van ez a jelen kiadványban is), mert a helyenként benőtt bokros részek más módot nem tesznek lehetővé. Így azonban az újabb temetkezések következtében a számozás módosulhat. Sajnos több régi sírhelyet feldúltak vagy eltüntettek, már a felmérés kezdete óta is.

Meg kell jegyeznünk, hogy vélhetően több magyar nemzetiségű elhunyt sírja cirill betűs feliratot kapott. Ezek a sírok azonban, egyértelmű azonosíthatóságuk hiányában listánkban nem szerepelnek. További nehézséget okoz a felekezeti hovatartozás megállapítása. A református sírokon sokszor semmiféle jel sincs, így ezeket nem lehet egyértelműen azonosítani. Görög katolikusként csak azokat a sírokat jelöltük meg, amelyek egyértelműen azonosíthatóak voltak. Bizonyos, hogy az egyszerű keresztet használók között is lehettek görög katolikusok, azonban a családnevek sem teszik lehetővé a felekezet egyértelmű megállapítását.

A kötetet, amelynek képi anyagát és adatbázisát a mellékelt DVD tartalmazza, a családtagjaikat keresők, illetve a családfakutatók is eredményesen használhatják. A kiadványt a munkácsi temetők történetéről szóló tanulmány teszi színesebbé.

Kozma Miklós: A visszacsatolt Kárpátalja (Napló)

Szerkesztette: Dr. Brenzovics László

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2009

A KMKSZ kiadásában 1999-ben jelent meg Kozma Miklós Kárpátalja visszavétele című naplója, melyben a szerző 1938 őszének, Kárpátalja déli, többségében magyarok által lakott részének visszacsatolása körüli eseményeket taglalja. A Szövetség által most megjelentetett A visszacsatolt Kárpátalja tulajdonképpen ennek a memoárfolyamnak egy újabb részlete, folytatása.

Kozma Miklós emlékiratai, amelyeket a Magyar Országos Levéltárban őriznek, eddig csak szakmai körökben voltak széles körben ismertek – a korszakkal foglalkozó valamennyi kutató hivatkozik rájuk munkáiban -, nyomtatásban azonban most jelennek meg először. A kötet gerincét az 1939 márciusa és 1941 áprilisa közötti naplóbejegyzések képezik. Kozma Miklós a kor meghatározó magyar politikusainak, köztük Horthy Miklós kormányzónak és Teleki Pál miniszterelnöknek volt közvetlen munka- és harcostársa a Tanácsköztársaság bukásától egészen az 1940-es évek elejéig, maga is tevékeny résztvevője lehetett azoknak az eseményeknek, amelyek Európa, s ezen belül a Kárpát-medence történelmét formálták akkoriban. Éppen ezért a rövidebb-hosszabb naplórészletek értékes adalékul szolgálnak a kor európai, magyarországi és kárpátaljai társadalmi-politikai viszonyainak jobb megértéséhez. Különösen fontosak a vidékünkre vonatkozó feljegyzések, hiszen a nagyváradi születésű, de gyermekként tíz évig az Ung megyei Turjaremetén, ruszin környezetben nevelkedő Kozma Miklós 1940 augusztusától 1941 márciusáig Kárpátalja kormányzói biztosaként tevékenykedett. “Engem sok gyönyörű emlék és egy nagy feladat hívott ide, s most itt vagyok. Úgy érzem, hogy az egykori kisfiú hazatér, a mai férfi pedig gyermekkora fölé hajlik, s mindazt az érzést és szeretetet, amelyek egy gyönyörű gyermek- és ifjúkor emlékei révén Kárpátaljához és annak népéhez kötik, felajánlja nekik, hogy értük jó munkát végezhessen” – mondotta abban a beszédben, amelyet kormányzói biztosi hivatala átvétele alkalmából mondott 1940. szeptember 15-én Ungváron.

Egyéniségére, hozzáállására és meggyőződésére igen jellemző annak a beszédének egy részlete, amelyet 1941 áprilisában mondott a Magyar Távirati Iroda vezetőségi értekezletén: “Konkrét kívánságom felétek csak egy van: legyetek roppant bizakodók, nagyon határozottak és példaadóan jókedvűek, mert nekünk ez a kötelességünk. Mi húsz évvel ezelőtt, 1920-ban, mint katonák kerültünk össze. Az első kicsi törzs, amelyik elkezdte, szent hittel és bizalommal dolgozott egy nagy nemzeti ügyért. Ezért dolgozunk most is és dolgozni fogunk annak minden fázisában. Amikor a történelem kereke visszafelé forgatja Trianont, nekünk példaadó bizakodással, örömmel és hittel kell itt állnunk és dolgoznunk.”

Kozma azonban nem érhette meg, miként rendelkezett a történelem hazájáról, Kárpátaljáról – 1941. december 7-én szívrohamban elhunyt.

Ráadásként a Naplóhoz a Függelékben több értékes kordokumentumot, tanulmányt, levelet és kormányzói biztosként írt feljegyzést is közöl a szerkesztő Kozmától. Rendkívül izgalmas és tanulságos olvasmány Kozma Miklósnak Az ukrán kérdés Kárpátalján című tanulmánya, amely ugyancsak most jelenik meg először nyomtatásban, vagy például a kormányzói biztosként Teleki Pál miniszterelnökhöz intézett bizalmas levele.

Értékes része a kötetnek az Előszó. Ebben a szerkesztő, a korszak szakértőjének számító dr. Brenzovics László nagyszerű portrét rajzol Kozma Miklósról, akinek vidékünk történetében játszott rövid, ám nem elhanyagolható szerepéről még ma, húsz évvel a rendszerváltás után is méltatlanul kevés szó esik.

Molnár Eleonóra, Orosz Ildikó: Oktatásügy határon

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2009

Talán soha nem volt olyan aktuális az ukrajnai magyar oktatás helyzetének megismerése, tudományos szintű vizsgálata, mint napjainkban. Az a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás, amely Trianon óta folyamatosan arra törekszik, hogy az intézményrendszerét kiépítse az óvodától az egyetemig, most a megmaradás és a felmorzsolódás határán áll. Az utóbbi évek oktatás-, nyelv- és nemzetpolitikai eseményei ugyanis egyértelműen jelzik: Ukrajna – miközben az európai oktatási térséghez csatlakozik, deklarálja az oktatás demokratizálását és az esélyegyenlőség megteremtését — az egynyelvű állam modelljét tekinti mintának, amelyben a nemzeti kisebbségek számára a mai ukrán társadalomba való integráció útjaként az asszimiláció van megjelölve. Elég itt emlékeztetni az emelt szintű érettségi-felvételi rendszerre (immár a szaktantárgyak tesztfeladatait sem fordítják magyar nyelvre), az egyházi iskolák támogatásának megvonására, a magyar nyelvű tankönyvellátás problémáira, amelyek rendkívül hátrányosan érintik a kárpátaljai magyar iskolarendszert.

Az új kihívások különböző irányú folyamatok elindítói lettek az oktatás szereplői tekintetében. Jelen kötet szerzői a kárpátaljai magyar oktatás, a kárpátaljai magyar pedagógustársadalom problémáit járják körbe, megosztják az érdeklődővel nézeteiket, kutatásaik eredményeit, remélve hogy hatékony megoldás található a jövő kihívásaira.

Soós Kálmán,
a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora,
a Főiskola Lehoczky Tivadar Társadalomkutató Intézetének vezetője

Gulácsy Géza: Kis Magyar Nemzetpolitika és más válogatott írások

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2009

A kötet a szerző 1987 és 2009 között megjelent tanulmányaiból és elemző írásaiból nyújt válogatást, mindenekelőtt azokból, amelyek “a kárpátaljai magyarság vonatkozásában társadalmi-politikai relevanciával bírnak”. A kiadványt különösen értékessé teszi, hogy a szerző az elmúlt két évtizedben a KMKSZ és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) egyik meghatározó vezetőjeként párját ritkító rálátással bírt a kárpátaljai magyarság életét érintő és befolyásoló kérdésekre, s részese lehetett a közösségünk sorsát meghatározó döntéseknek.

A szerző a kiadványhoz írt előszavában távolságtartásra inti az olvasót írásai értékelésével kapcsolatban. Mint rámutat, “Húsz esztendő távlatából több elképzelés naivnak tűnhet, s bizonyára sok olyan meglátás is van, amely nem állta ki az idő próbáját.” “Mindazonáltal úgy vélem – fűzi hozzá –, hogy elsősorban a kárpátaljai magyarság posztszovjet törekvéseivel ismerkedők haszonnal forgathatják a könyvet.”

A mintegy hatvan írás igen tekintélyes hányada a kárpátaljai magyar oktatásügy problémáit boncolgatja, és ugyancsak jelentős részük foglalkozik a helyi magyarság politikai érdekvédelmével, illetve a nemzetiségi kisebbségek autonómiájának kérdéskörével. (Ez utóbbi témának a szerző az egyik legkiválóbb kárpátaljai ismerője.) Ugyancsak figyelemreméltók azok az elemzések és cikkek, amelyek a KMKSZ elmúlt húsz esztendejének meghatározó momentumaival, illetve a szervezet történetével foglalkoznak.

Kovács Miklós: A politikai döntséhozatal interperszonális determinánsai

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2010

“A politikatudományi tanulmányaim során gyűjtött ismereteket értelemszerűen annak a közegnek a konceptualizálására kell felhasználnom, amelyben élek. Ami azt jelenti, hogy a fő indíttatás, amely meghatározza, hogy milyen politikatudományi jellegű ismereteket halmozok fel, az a saját környezetem megértése” – vallja egyebek mellett a könyv bevezetőjében Kovács Miklós. Mint fogalmaz, a dolgozat célja egy olyan fogalomháló kidolgozása, mely alkalmas lehet a nyugati politológia szempontjából elmaradottnak vagy torzultnak tűnő társadalmak és politikai jelenségek ideológiamentes leírására. Indoklása szerint ugyanis “Az elméleti alapproblémát az adja, hogy a politológia fővonalát adó strukturalista-funkcionalista-emancipatórikus paradigma erre alkalmatlan”.

A szerző egyúttal rámutat a vállalkozás nehézségeire. Mint a befejező részben írja: “A politikában azonban a viszonyok bonyolultsága okán az ideáltipikushoz közeli helyzetek adják a ritka kivételt. A régebbi korok emberei, akárcsak napjaink instabil viszonyok között dolgozó politikusai (és nem csak ők) jóval kevésbé bíztak valamiféle általános sémák érvényesülésében; az esetlegességeknek kiszolgáltatva jobban félték a sors hatalmát. … Annyit lehet elmondani egyértelműen, hogy a hatalmi küzdelmek résztvevőinek céljaik elérésekor tisztában kell lenniük tetteik mellékkövetkezményeivel, amelyekről bármikor kiderülhet, hogy azok a fő következmények. …Az általam ajánlott fogalomháló a személyközi és a dominanciaviszonyok túlsúlyosságát hangsúlyozza – a politika világának olyan felfogását, amelyben a kiszámíthatatlanság a természetes. Ezért lehet – Clausevitz után szabadon – a politikáról is elmondani, hogy az ahhoz szükséges ismeretek igen egyszerűek, politizálni azonban mégis igen nehéz.”

Hutterer Éva: Gyermekélet Ráton

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2010

“A gyermekéletet … minden korban azok a társadalmi, közösségi elvárások alakították, melybe felnőtté válva a gyermek betagolódott. … A gyermekekben … minden népcsoport saját maga folytatását, a jövő letéteményesét látta, aki arra volt hivatva, hogy a szűkebb közösségen, a családon belül felnőve elsajátítsa annak kultúráját, azokat a hagyományokat, normákat és értékeket, amelyeket az adott közösség a csoport megmaradása szempontjából értékesnek tartott, hogy felnőve maga is a kultúra hordozója és továbbadója legyen. Ezáltal vált a felnövekvő gyermek az adott társadalom teljes jogú tagjává” — a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára e gondolatokkal vezeti fel művét.

Meglehet, első pillantásra ennek ellenére is úgy tűnhet a kívülállónak, hogy a munka nem egyéb játékok, dalok és mondókák vidám gyűjteményénél, amely főként óvónők és tanítók érdeklődésére tarthat számot, valójában azonban “halálosan” komoly dolgokról van itt szó. A téma feldolgozása a családtervezéssel, a gyermekvárással, a szüléssel, a keresztelővel összefüggő ráti hagyományok számbavételével indul, majd a sok fronton folyó nevelés, a gyermekfolklór és az ünnepek szerteágazó témakörének alapos feldolgozásával folytatódik.

Az összkép ugyanakkor, amely az ELTE BTK Magyar és Összehasonlító Folklorisztika Program hallgatójaként végzett, szűkebb pátriája hagyományait szorgosan gyűjtő szerző munkája nyomán kibontakozik az olvasó előtt, távolról sem a múltba révedő, poros múzeumokat, levéltárakat célzó értékmentő vállalkozás, hanem a jelennek szóló diagnózis és recept is. “…megállapítható, hogy az identitás megőrzésében oly fontos szerepet játszó kulturális tartalmak átörökítése nagy valószínűséggel csak akkor valósítható meg, ha a család mellett az iskola és a helyi közösségek, társadalmi szervezetek is részt vesznek annak megvalósításában. A hagyományok egyik továbbélési és átörökítési lehetősége, ha felelevenítjük őket, s élő gyakorlattá tesszük, vállalva azt is, hogy ami él, az folytonosan változik, alakul, megújul, tehát az archaikus elemek mellett mindenkor érvényesülnek az újító törekvések is. A másik lehetőség, hogy amit a mindennapi keretek között nem tudunk gyakorolni, azt bevisszük az iskola falai közé” – írja zárszavában Hutterer Éva, s úgy véljük, tanácsai megfontolandók, ha tovább akarjuk adni örökségünket.

Brenzovics László: Nemzetiségi politika a visszacsatolt Kárpátalján 1939-1944

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2010

Dr. Brenzovics László az első kárpátaljai magyar szerző, aki a kötet mintegy kétszáz oldalán kísérletet tesz a téma, azaz a visszacsatolt Kárpátalja történetének tudományos feltárására. Írásában rávilágít a magyar nemzetiségpolitika alakulására és Kárpátalja helyzetére a visszacsatolás előtt, majd a magyar katonai közigazgatás és a polgári közigazgatás korszakának történéseit és problémáit tárgyalja. Eközben számos olyan levéltári forrást és tényt ismertet, melyek a történészek és a téma iránt érdeklődő “civil” olvasók figyelmére egyaránt számot tarthatnak.

A szerző megállapítja, hogy Kárpátalja Magyarországhoz való 1938-1939-es visszacsatolásának fogadtatása ambivalens volt: “a helyi magyarság nyilvánvalóan örült, az elkötelezett ukránok számára mindez tragédiát jelentett, a többség azonban közömbösen vagy várakozással tekintett a jövő elé”. Mint rámutat, Teleki Pál miniszterelnök szándéka a katonai közigazgatás időtartamának minél szűkebbre való szorítása és az autonómiának a mihamarabbi megvalósítása volt Kárpátalján, amiben a magyar politikai erők többsége támogatta, bár voltak az autonómiagondolatnak ellenzői is, elsősorban a katonai vezetőségben és a kárpátaljai magyarság köreiben. “A katonák biztonságpolitikai szempontokat hangsúlyoztak, a helyi magyarság egyes vezetői revánsot kívántak venni a korábbi megaláztatásokért, illetve saját pozícióikat féltették.”

Mint közismert, a második világháború kirobbanása hátráltatta, a Szovjetunió elleni támadás és Magyarország hadba lépése pedig végleg levette a napirendről a kárpátaljai autonómia rendezését. Így nem sikerülhetett a helybeli szláv lakosság integrációja sem. “A helybeli szláv elit a cseh uralom húsz éve alatt igen jelentős változásokon ment keresztül, s többségük meggyőződéses hívévé vált az ukrán vagy a nagyorosz irányzatnak és/vagy a kommunizmus eszméinek. Mivel az egész cseh érában a politika elsősorban a nyelvi kérdés és az autonómia körül forgott, e kérdések rendezését várták a magyar kormányzattól. Mivel azonban ez az ismer körülmények miatt nem az elképzeléseiknek megfelelően történt, frusztráltak lettek, s sértve érezték magukat” – írja többek között Brenzovics László.

Balogh Lívia: Kerekítő. Beszédjavító versek, mondókák gyerekeknek

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2010

A XXI. században újra kiemelt szerepet kap a retorika, az élőbeszéd. Az élet számos területén elvárás, hogy helyesen, választékosán, pontosan, érthetően és főleg lényegretörően fogalmazzunk. Gyermekeink beszédkészségének fejlesztése, beszédének művelése mindannyiunk feladata. E folyamatban az óvodapedagógusoknak és az alsó tagozatos tanároknak azonban hangsúlyozott szerepük van. A beszédet a gyermek a családban, hallás útján sajátítja el. Ez a folyamat azonban nem tervezett, nem tudatos. A tudatos képzés a pedagógusok feladata. Jelen gyűjtemény főleg a kárpátaljai magyar kezdő és gyakorló óvodapedagógusoknak, valamint alsó tagozatos tanároknak kíván ösztönzést adni a beszédfejlesztés, beszédművelés tervezhetőségéhez.

A hibás légzés, a helytelen hangindítás, hangsúlyozás, hanglejtés és főleg a rossz artikuláció prevenciója és javítása is komoly feladat a pedagógusok számára. Ehhez a feladathoz kíván segítséget nyújtani ezen szöveggyűjtemény, mely a beszédkészség-fejlesztés részfeladatai közül a kiejtésre és a hanghallás fejlesztésére összpontosít. Olyan verseket, mondókákat, néhol gyermekdal-szövegeket talál benne az olvasó, amelyek jól felhasználhatók különböző beszédprodukciós hibák javítására, a normatív hangejtés gyakorlására.

Az óvodás- és kisiskoláskorú gyermek ösztönösen érez rá a ritmusra, rímre, dallamra, szeret játszani a szavakkal. Játszva tanul. Válogatott irodalmi alkotásokkal a játék és a fejlesztés egyszerre érvényesül. A kötet a magyar gyermekirodalom klasszikusai mellett kárpátaljai gyermekírók alkotásaiból is szemezget. Az életkori sajátosságok figyelembevételével, a felhasználhatóság szempontjából válogat, nem mellőzve az esztétikát, a humort.

A gyűjtemény szöveges légző-, hang-, hangszín-, kiejtésgyakorlatokat és nyelvtörőket tartalmaz. A beszédlégzés helyes elsajátíttatása főleg az óvodapedagógusokra hárul, de sokszor a kisiskoláskorban is kihívást jelent. Ennek javítására a beszédkészség-fejlesztés széleskörű szakirodalmában számos feladattípust találunk. A kiadvány kizárólag irodalmi alkotásokon keresztül kíván ötleteket adni ehhez a munkához. A pedagógusok az egyéni sajátosságokat és a fokozatosság elvét szem előtt tartva használhatják azokat. A hanggyakorlatokon belül a hangerő és hangmagasság gyakorlására szolgáló verseket, valamint számos, a hangszín váltásának gyakorlására szolgáló alkotást találunk. A mássalhangzók tiszta ejtésének gyakorlására egybegyűjtött versek, mondókák minden hangra színes választékot kínálnak. Hangsúlyozott szerepet kapnak a problémás hangokra (r, sz, s, cs, c) válogatott alkotások. A pontos ejtés megszilárdítására néhány vidám nyelvtörőt találunk.

Mindenkinek kellemes időtöltést és jó munkát kívánunk!

Szántó Klára: Ésszel, kézzel, ötlettel

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2012

Mire tanít az anyag? Az anyag nem engedelmeskedik, mint az elfoglalt szülő, aki inkább enged a kitartóan nyafogó gyereknek, csakhogy lerázza, de nem is zárja le az ügyet egy ellentmondást nem tűrő végleges nemmel. Az anyag sikert ígér, de cserébe türelmet, kitartást és kreativitást kér, olyan tulajdonságokat igényel és gyakoroltat, amelyek az emberi boldogulásnak is alapkövetelményei.

A csapkodó, türelmetlen, ideges embernek nemcsak az őt körülvevő és mást akaró személyek, de még az engedetlen tárgyak is ellenségei, az ilyen ember problémamegoldó készsége nagyon gyenge. Az anyagok, amik nem úgy hajlanak, törnek, szakadnak, fényesednek vagy színesednek azonnal, ahogy az ember akarja, megtanítanak arra, hogy kellő hozzáértéssel, türelemmel, az ő tulajdonságaikat is szemmel tartva elérjük célunkat – így részesülünk az alkotás örömében.

Kedves pedagógusok, szülők, nagymamák és nagypapák! Itt az alkalom, hogy együttműködjünk az emberkékkel, és hogy dicsérjünk, akár részeredményeket is. A siker, az elismerés, a dicséret nagyon fontos minden embernek – hát még az emberpalántáknak.

Egán Ede Terv. A kárpátaljai magyarság a gazdaságfejlesztési stratégiai terve.

Ungvár 2014

Az Egán Ede-időszaka között sok hasonlóságot fedezhetünk fel. Egán Ede gazdasági felismerése az volt, hogy a hegyvidéki ruszinság és a főleg az alföld közelében élő magyarság akkor tud felzárkózni a periféria területéről, ha összehangolják az erőforrásaikat, és a meglévő kitörési pontokra (a hegyvidéken az állattartás, az alföldön a növénytermesztés) összpontosítva célzott támogatást tudnak kivitelezni.

Régi munkácsi temetők.

Szerkesztette: Gulácsy Géza

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Munkács, 2016

2009-ben jelent meg a munkácsi (kamjankai) temetőt dokumentáló könyv. Jelen kiadvány annak folytatásának, kiegészítésének is tekinthető.

2011-ben sikerült összeírnunk a másik, még megmaradt, magyar feliratokat is tartalmazó, oroszvégi régi temetőt is. Ez egy ma már lezárt, lakóházakkal körülvett, mintegy egyhektáros elkerített terület, amely a jelenleg Danyla Halytskoho nevű utcából nyílik. A legrégebbi sírhely 1899-ből való. A temetőt a kétezres évek elején zárták le.

A jobb áttekinthetőség kedvéért a temető területét három (A, B, C) szektorra osztottuk fel, ami megfelel a sírok elhelyezkedésének (1. az 1. képet). Az előző kiadványhoz hasonlóan a sírok helyét sorok és oszlopok jelölésével adtuk meg. A sírok fényképeinek elnevezése a szektorok, sorok és oszlopok adataiból áll össze. Összességében 326 latin betűs feliratú sírt találtunk, ezek közül 8-ban nyugszanak nevesített személyek.

Természetesen az oroszvégi temető felmérésénél is ugyanazokkal a problémákkal találkoztunk, mint a kamjankai esetében (1. a kiadvány előszavát), azonban ezúttal a temető viszonylag kis méretéből adódóan a sírok fellelése jóval egyszerűbb feladat.

Időközben a magyar Honvédelmi Minisztérium munkatársának jóvoltából sikerült megkapnunk a Bécsi Katonai Levéltárban lévő, a különböző régi, ma már felszámolt munkácsi temetőkben nyugvó első és második világháborús katonák adatait is. Ezek a katonák részben a kamjankai temető lerombolt katonatemetőjében, részben a már beépült járványtemetőben, koleratemetőben, új barakktemetőben, illetve a régi izraelita temetőben nyugszanak. Ezeket az adatokat is közreadjuk jelen kiadványban. Az említett listák alapján a kamjankai temetőben lévő Pro Patria emlékoszlopra időközben kiírtuk az ott nyugvó katonák neveit.

A kiadványban közzéteszünk néhány kataszteri térképet is, amely a régi, ma már többnyire nem létező munkácsi temetőket ábrázolja. (L. Tegze József tanulmánya az előző kiadványban.) Ezek egy része fellelhető a http://mapire.eu/hu/map/collection/transcar-pathia, Kárpátalja kataszteri térképeit ábrázoló honlapon, amire Bárányi Elek hívta fel a figyelmünket, akinek köszönhetően több régi fénykép is színesíti e kiadványt.

Ugyancsak helyet adtunk a Munkács melletti Frigyesfalva újabb és régi temetőjében található latin betűs feliratú sírokban nyugvók listájának, amely a Schossel András híres vasszobrász sírhelyének felkutatása kapcsán történő vizsgálódás eredménye. Ebben nagy segítséget jelentettek Emma Rusyn útmutatásai és fényképei.

A kiadvány létrejöttéhez nagymértékben hozzájárult Barta Péter, aki magára vállalta az oroszvégi temető feltérképezésének fáradságos munkáját, Csehy Krisztina, aki az adatok feldolgozását végezte, valamint Búgra Attila, aki részt vállalt a terepmunka elvégzésében.

Köszönet illeti Popovics Bélát, a KáMCSSZ tiszteletbeli elnökét, akinek közbenjárására Illésfalvy Péter, a magyar Honvédelmi Minisztérium munkatársa rendelkezésünkre bocsátotta az első és második világháborús elhunytak adatait, illetve néhány kapcsolódó kataszteri rajzot és dokumentumot.

Gulácsy Géza

Borító Kárpátaljai magyar orvosi szaknévsor.

Szerkesztette: Gulácsy Géza

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány, Ungvár, 2015

Első ízben készült szaknévsor a Kárpátalján tevékenykedő magyarul beszélő orvosokról. Ennek apropóját az a támogatási rendszer adta, amelyet a magyar kormány 2015-ben nyitott meg a kárpátaljai magyarul beszélő egészségügyi dolgozók részére. A jelen kiadványban foglaltak is az ennek a pályázati rendszernek a keretében összegyűjtött információn alapulnak. A brosúra anyagának előkészítését a “KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány munkatársai végezték. A szaklektorálás feladatát a Kárpátaljai Magyar Egészségügyi Dolgozók Társasága vállalta magára. A kiadvány a KMKSZ és a “KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány gondozásában jelenik meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. anyagi támogatásával.Köszönetünket fejezzük ki e hiánypótló kiadvány megjelenését elősegítő valamennyi közreműködőnek, s reméljük, hogy ezzel is hozzájárulunk a kárpátaljai magyar lakosság testi épüléséhez.

Gulácsy Géza,
a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány igazgatója

Borító Az Ung-vidék magyar műemlékei, emlékhelyei.

Szerkesztette: Balogh Lívia

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2016  

Kárpátalja legnyugatibb járásának, az Ungvári Járásnak magyar jellegű műemlékeit, emlékhelyeit, ne­vezetességeit felsorakoztató kiadványát tartja a kezében. Az elmúlt évtizedekben számos turisztikai kiadvány jelent meg megyénkről, mégis úgy éreztük, járásunk magyar közösségei megérdemlik, hogy egybegyűjtve épített örökségeiket, egy rövid barangolásra hívják az erre járókat.

Az Ungvári Járás Kárpátalja egyik közigazgatási egysége. Területe 890 km2. Központja Ungvár, amely egyben Kárpátalja közigazgatási központja is, de megyei alárendeltségű városként nem tartozik a járáshoz. A járás lakosságának csekély része, mintegy 16,6 % városlakó, mivel Csap az egyetlen megyei alárendeltségű város, illetve Szerednye az egyetlen városi típusú település.

A 2001-es népszámlálás idején a járás lakossága 74 399 fő volt. A lakosság nemzetiségi megoszlása szerint a következőképpen alakult: ukrán 43 489 fő (58,4%), magyar 24 822 fő (33,4%), orosz 1485 fő (2%), szlovák 1191 fő (1,6%), cigány 3022 fő (4,1%), egyéb (román, német, belorusz) 142 fő (0,1%) (Molnár-Molnár D. 2005).

A nemzetiségek tekintetében a magyar lakosság az, amely szervezettségében is kiemelkedik a kisebbségek közül. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének 31 alapszervezete működik a járás területén, ezzel felölelve minden olyan települést, ahol kisebb vagy nagyobb számban él magyar közösség. Az itt évről évre nagy számban szervezett kulturális rendezvényeknek köszönhetően élő járási közösségi élettel büszkélkedhetünk. Az egyébként is gazdag magyar vonatkozású történelmi emlékhelyek mellett számos em­lékjelet állítottunk a járásban. Ezeket kívánjuk ebben a kis kiadványban — a teljesség igénye nélkül — bemutatni.

Kiadványunkat Orosz Tímea, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Természettudományi Tanszékén írt szakmunkájára alapoztuk. Ezt a gyűjtést finomították alapszervezeti elnökeink. A fotók jelentős részét Fülöp László fotográfus készítette. Ezúton köszönjük mindnyájuknak a kiadvány megjelentetéséhez nyújtott segítséget. Köszönjük továbbá a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy a melyből kis turisztikai kalauzunk kiadásra kerülhetett.

Az idelátogatóknak kívánunk élményekben gazdag barangolást az Ungvidéken, mely vidék hűen őrzi e soknemzetiségű vidék értékeit, kultúráját, nagyjait.

Balogh Lívia

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány tevékenysége 2011-2016.

Szerkesztette: Gulácsy Géza

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2016

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány 2011-ben jött létre a magyarországi központi támogatási programok végrehajtása céljából. Alapítója a KMKSZ volt. Az alapítvány a pályázati rendszerek kezelésére egy irodahálózatot hozott létre hat regionális irodával: Ungváron, Munkácson, Beregszászban, Csapon, Nagyszőlősön és Técsőn, valamint egy központi irodával Munkácson. A programok végrehajtásában mintegy húsz állandó munkatárs, valamint több mint száz alkalmi megbízott vesz rész.

Az alapítvány kezdetben a kapcsolattartási támogatás és az oktatási-nevelési és taneszköz-támogatás, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő regionális pályázati rendszerét működtette. Később a tevékenységi köre bővült. 2013-tól négy, 2015-től pedig már nyolc támogatási rendszert működtetett.

Legfontosabb támogatási rendszerek:

– a kapcsolattartási támogatás,

– az oktatási dolgozók támogatása,

– oktatási-nevelési és taneszköz-támogatás,

– egészségügyi dolgozók támogatása,

– művészeti iskolák pedagógusainak támogatása,

– gyermekétkeztetési támogatás,

– gyermekútlevél költségtérítési támogatás,

– regionális pályázati rendszer

2013-ban a központi iroda mellett létrejött az alapítvány archívuma. Eddigi tevékenysége során az alapítvány 258,7 ezer pályázatot fogadott be, s több mint egymillió Iapnyi pályázati dokumentációt halmozott föl. Az évente befogadott pályázatok száma folyamatosan növekedett. Számuk 2011-ben mintegy 38,5 ezer, míg 201 6-ban már 48,6 ezer volt.

Az alapítvány híranyagát a sajtóban és a www.kmkszalap.org honlapon folyamatosan közzéteszi. Ugyancsak itt működik a kapcsolattartási támogatás információs rendszere.

 

Gulácsy Géza, 
az alapítvány igazgatója