Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tett látogatást Mihajlo Rivisz

Megválasztása óta első hivatalos látogatását tartotta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pénteken Mihajlo Rivisz.

A Kárpátalja Megyei Tanács elnöke Seszták Oszkár megyei elnökkel közös sajtótájékoztatón elmondta: a két megyét a történelmen kívül számos egyéb kapcsolat is összefűzi, ezen jó kapcsolatokat szeretnék a gazdaság területére is kiterjeszteni. A tervek között szerepel a Tisza szabályozása és tározók építése Kárpátalján, a határon való átjárhatóság könnyítése és környezetvédelmi fejlesztések. Seszták Oszkár szerint a fejlesztéseket közvetlen brüsszeli forrásokból lehetne finanszírozni, hiszen ha az Unió komolyan számol Ukrajnával, akkor Kárpátalja jó gyakorló terület lehet ehhez.

Mihajlo Rivisz számára fontos a Kárpátalján élő magyar kisebbség. Hangsúlyozta, hogy nem csupán alelnöke magyar, de a megyei közigazgatásban számos magyar képviselő van vezető tisztségben, így biztosítva vannak a magyar kisebbség jogai.

(szabolcsihir.hu/VV)

Forrás: KárpátaljaLap.net