„Mit rejtegetnek?”: a 73. számú egyéni választókerületben a választási kampány eltereli a figyelmet az ukrán jogszabályok megsértéséről

Olena Mudra kárpátaljai újságíró a 73. számú választókerületben induló jelöltek egyikéről közölt bejegyzést a Facebook közösségi oldalon, amelyet a Holosz Karpat is átvett. A továbbiakban a portál nyomán közöljük az írást. „Vlagyiszlav Poljak képviselőjelölt »elfelejtette« feltüntetni a 2018. évi vagyonbevallásában…

Folytatódik a bázisiskolák fejlesztési programja

Egymilliárd forint már júliusban az iskolák felújítására A bázisiskolák fejlesztési programjáról tájékoztatott Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola bizonyítványosztó ünnepségén a Rákóczi-főiskolán. A négy ütemben megvalósuló fejlesztésre összesen több mint 12 milliárd forintnyi…

Beregszászi városnapok

Számos színes, szórakoztató program várta idén a beregszásziakat és a Vérke-parti városba ellátogatókat az elmúlt hétvégén. A városnapi rendezvénysorozattal ünnepelték Beregszász megalapításának 956. évfordulóját, amiről 2001 óta minden májusban megemlékeznek, akkortól lett ugyanis járási jogú város a kárpátaljai magyarság központjának…

Jogerősen felmentették Darcsi Karolinát: nem történt tiltott határátlépés

Érvénytelenítették a beregszászi bíróság döntését A Kárpátaljai Fellebbviteli Bíróságon kedden, május 21-én tárgyalták Darcsi Karolinának, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kommunikációs titkárának, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárának, lapunk főszerkesztőjének, a Beregszászi Városi Tanács magyar frakciója vezetőjének…

Ülésezett a Kárpátaljai Megyei Tanács

Április 4-én, csütörtökön került sor Ungváron a Kárpátaljai Megyei Tanács tizennegyedik ülésszakának plenáris ülésére. A képviselők hagyományosan egyperces néma főhajtással adóztak az ország keleti részében elesettek emlékének, majd Mihajlo Rivisz, a tanács elnöke felkérte a jelenlévőket, hogy a húsvéti ünnepek…

Közgyűlések a KMKSZ középszintű szervezeteiben

„Mi nem a meghátrálás emberei vagyunk…” A harminc éve alakult Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagyszőlősi Középszintű Szervezete március 30-án tartotta soros közgyűlését a szervezet nagyszőlősi székházában. A gyűlésen 94 küldött volt jelen. A közgyűlés a Himnusz eléneklésével vette kezdetét.…

KMKSZ-alapszervezeti közgyűlések

Az elmúlt héten nagyon sok KMKSZ-alapszervezet tartotta meg éves közgyűlését. Az Ungvári járásban Csapon és Tiszasalamonban, a Munkácsi járásban Munkácson, Dercenben és Fornoson, a Beregszászi járásban 11 helyszínen – Beregszászban, Beregdédában, Gáton, Guton, Hetyenben, Kígyóson, Kisbégányban, Macsolán, Jánosiban, Mezőkaszonyban, Nagybégányban…

A határőrség jogszerűtlenül adta ki a személyes adatokat a sajtónak

Főszerkesztőnket bírsággal sújtották a külföldi útlevélért Lapunk főszerkesztőjét – aki egyben a Beregszászi Városi Tanács legnagyobb frakciójának vezetője – közigazgatási bírsággal sújtotta a Beregszászi Járási Bíróság a határon felfedezett magyar útlevele miatt. Az eset kapcsán a Darcsi Karolina magyar útleveléről…

Folytatódnak a KMKSZ alapszervezeteinek közgyűlései

Megyeszerte folytatódtak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeteinek soros évértékelő közgyűlései. A Munkácsi járásban Barkaszón és Szernyén, a Nagyszőlősi járásban Nagypaládon, Fertősalmáson, Batáron és Fancsinkán tartottak beszámoló közgyűlést. Csütörtökön az Ungvári járás két alapszervezetében, Tiszaágteleken és Tiszaújfaluban, szombaton Ungváron,…

Egyetlen bűnük magyarságuk volt…

Kárpátaljai magyar közösségünk legnagyobb tragédiájára, a sztálini lágerekben elpusztított magyar férfiakra emlékeztek megyénk városaiban és falvaiban. Nagyberegen november 17-én, szombaton a Nagyberegi Református Líceum aulájában vetítették le a Nagy Zoltán Mihály azonos című regénye alapján Zsigmond Dezső által rendezett A Sátán…