Megtartották a Homoki Kistérségi Tanács alakuló ülését

Január 9-én, csütörtökön délután tartotta első, alakuló ülését a Homoki Kistérségi Tanács, amely 8 települést – Homok, Minaj, Koncháza, Ketergény, Őrdarma, Tarnóc, Botfalva, Sislóc – egyesít. Az ülést a Homoki Territoriális Választási Bizottság elnöke, Mikola Matyovka nyitotta meg. Elhangzott, hogy…

Példaértékű összefogás a bajban

Új tetőt kapott a Szürtei Középiskola Magyar és ukrán kormányzati támogatásból került új tetőszerkezet a július 7-én tornádó erejű forgószél által megrongált Szürtei Középiskola épületére. A felújított iskola ünnepélyes átadására november 26-án került sor a gyerekek, a tanárok és számos…

A KMKSZ-frakció közbenjárásával épül út Botfalván

Ülésezett az Ungvári Járási Tanács Pénteken, november 8-án került sor az Ungvári Járási Tanács soron kívüli, harmincnegyedik ülésére, melyen a KMKSZ-frakció javaslatára az Ungvári járás egyik településén első ízben lesz aszfaltborítás két utcában, valamint pénzügyi támogatásban részesül Nagydobronyban a palliatív…

Szüreti bál Sislócon

Az ungvári járási Sislócon talán nem akad olyan porta, ahol ne teremne szőlő, így a szüret, amely kemény munka és ünnep is egyszerre, mindenkit érint. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Sislóci Alapszervezete tavaly hagyományteremtés céljából első ízben szervezett szüreti…

Hagyományőrző falunap Tiszaásványban

Vasárnap ötödik alkalommal rendeztek hagyományőrző falunapot az ungvári járási Tiszaásványban. A település központjában reggeltől gőzerővel folytak az előkészületek, hogy délre méltó körülmények között kezdődhessen a színes esemény, amely mottójául a szervezők Morus Tamás gondolatát választották: „A hagyomány nem a hamu…

Rendhagyó tanévnyitó a Szürtei Középiskolában

Hétfőn reggel megyeszerte kinyíltak az iskolák kapui, a tanintézmények megteltek élettel, és megszólalt a tanév kezdetét jelző első csengő. A Szürtei Középiskola tanévnyitó ünnepségére viszont idén szokatlan helyszínen került sor. Az évnyitó reggelén a tanárok, a tanulók és szüleik nem…

Népzenei és néptáncfesztivál Tégláson

Az elmúlt hétvégén az ungvári járási Tégláson megrendezték az Együtt – egymásért elnevezésű népzenei és néptáncfesztivált. Július 26–28-án a Téglási Kultúrház és környéke népi viseletbe öltözött hazai és külföldi táncosoktól és énekesektől volt hangos. A szervezők – a Kézenfogva Testvéreinkkel…

Megújult a Tiszaásványi Óvoda

Július 19-én adták át a magyar kormány által meghirdetett Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított óvodát az ungvári járási Tiszaásványban. A több mint 2 millió hrivnya értékű támogatással megújult intézmény 3 csoporttal működhet, s Tóth Sándor építész keze munkáját dicséri. Az…

Korszerű óvoda egy romhalmaz helyén

Ünnepélyesen átadták a Kisgejőci Egry Ferenc Oktatási-Nevelési Komplexum új épületét. Kisgejőcön az egykor kultúrházként működő épület évekig romokban hevert. Most anyaországi támogatással a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében egy gyönyörű szép óvoda és elemi iskola készült el a helyén. A szalagátvágást…

Gyermeknap Gálocsban

Hagyományőrző céllal első ízben szerveztek gyermeknapot az ungvári járási Gálocsban. A KMKSZ Gálocsi Alapszervezetének szervezésében a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázati lehetőségének köszönhetően valósult meg a csodálatos ünnep. Múlt vasárnap a zsúfolásig megtelt a Gálocsi Oktatási-Nevelési Központ udvarán elsőként Pekár…