Gyermeknap Gálocsban

Hagyományőrző céllal első ízben szerveztek gyermeknapot az ungvári járási Gálocsban. A KMKSZ Gálocsi Alapszervezetének szervezésében a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázati lehetőségének köszönhetően valósult meg a csodálatos ünnep. Múlt vasárnap a zsúfolásig megtelt a Gálocsi Oktatási-Nevelési Központ udvarán elsőként Pekár Tünde, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd a két himnuszt követően egy kisfiú felnőttekhez címzett leveléből idézett:

– Ne kiabáljatok ránk, ha valamit nem tudunk, inkább tanítsatok meg mindenre türelemmel, odafigyeléssel. Kevesebb dolgot tiltsatok meg, hisz mindenre kíváncsiak vagyunk, mert ezáltal fedezzük fel a világot. … Ha jók vagyunk, kapjunk sok dicséretet. Töltsetek velünk sok időt… – hangzottak a megszívlelendő kérések.

Andrejcsák-Tóth Anetta, az Ungvári Járási Tanács képviselője, a KMKSZ Palágykomoróci Alapszervezetének elnöke örömmel jegyezte meg, hogy a körzetében már mindenhol volt gyermeknap.

– Örülök, hogy most Gálocsban is sikerült megrendezni, főleg, hogy ma van az unokák és a nagyszülők világnapja. Jó látni, hogy ilyen sok nagymama és nagyapa elkísérte az unokákat a gyermeknapi rendezvényünkre. Nekünk az a feladatunk, hogy születéstől kezdve békességben, szeretetben és vidámságban neveljük a gyermekeinket. Ez a nap is rólatok szól – mondta Andrejcsák-Tóth Anetta, és jó szórakozást kívánt minden jelenlévőnek.

Molnár Sándor, Gálocs polgármestere úgyszintén üdvözölte a résztvevőket.

– Remélem, hogy az első gyereknapnak lesz folytatása, és minden évben megrendezésre kerül majd. Örülök, hogy ilyen szép számban összejöttünk, ez azt jelenti, hogy a falu él, vannak fiatalok. Napjainkban az is fontos, hogy így, személyesen is találkozzunk, s ne csak a közösségi oldalakon tartsuk a kapcsolatot.

A köszöntők után a kulturális program következett. Szaniszló Erzsébet, a Gálocsi Oktatási-Nevelési Komplexum igazgatójának vezetésével színpadra léptek az óvodások. Majd a Palágykomoróci Hagyományőrző Társaság csoportjainak műsorát láthattuk Illár Viktória, a Palágykomoróci Kultúrház igazgatójának vezetésével. Ezután a Komótos együttes lépett fel és tartott táncházat, ahol Gálocs és a környékbeli települések apraja-nagyja ropta a táncot. Egész délután óriás ugrálóvárban és trambulinon játszhattak a gyerekek, és számos kísérőprogram: arcfestés, manikűr, gipsz- és fafigura-festés, kézművessarok várta az érdeklődőket. Köszönet illeti mindazokat, akik segítséget nyújtottak a szervezésben és lebonyolításban: Szaniszló Erzsébet, Illár Viktória, Pajdics Petra, Tenhericsánik Katalin, Sutka Dóra, Kővári Kamilla, Kovácsné Pusztai Andrea, Polcz Piroska, Bocán Éva, Pusztai Veronika, Balog Noémi, Molnár Kitti, Tóth Noémi. Az ugrálóvár és trambulin Beregszászból történő ideszállítását Molnár István vállalkozó finanszírozta. Lakatos Lászlónak, a Lasztocska mezőgazdasági vállalkozás vezetőjének köszönhetően a gyerekek ingyen fagyit kaptak, az ajándékokat és édességeket Pápai Andrea, Rajkó Ildikó kisszelmenci vállalkozók, a Bárán család és Csura Miron ajánlották fel.

R.V.