Példaértékű összefogás a bajban

Új tetőt kapott a Szürtei Középiskola

Magyar és ukrán kormányzati támogatásból került új tetőszerkezet a július 7-én tornádó erejű forgószél által megrongált Szürtei Középiskola épületére. A felújított iskola ünnepélyes átadására november 26-án került sor a gyerekek, a tanárok és számos vendég jelenlétében.

Puskár Árpád, Szürte polgármester elmondta, hogy a július 7-én néhány perc alatt Szürtére lecsapott vihar borzasztó volt, egy sávban haladva a lakóházakat és az útjába került középületeket mind megrongálta, fákat tépett ki tövestől. A segítség szerencsére gyorsan megérkezett, az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal vezetői, megyei és járási képviselők, a megyei közigazgatási hivatal munkatársai még akkor este megjelentek a faluban. Másnap Magyarország ungvári főkonzulja is meglátogatta a községet, és biztosította a helyieket, hogy számíthatnak az anyaország segítségére. A lakosság még júliusban megkapta a kártérítést, az iskola összetört tetőszerkezetének lebontása és az új felépítése augusztusban kezdődött. Szeptember 1-ig nem sikerült befejezni a legszükségesebb teendőket, így két hétig a téglási óvodában és a kultúrházban folyt az oktatás. November végére viszont Kálmán Béla vállalkozónak és munkatársainak köszönhetően sikerült befejezni a felújítási munkálatokat – mondta el a polgármester.

Buhajla József ungvári magyar főkonzul elmondta, Magyarország részéről a Külgazdasági és Külügyminisztérium keretéből összesen 11 millió forintot adtak azonnali segélyként az iskola felújítására a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítványon keresztül, amiből megkezdődhetett a felújítás. „Szerencsére az a pozitív vonzata is volt a dolognak, hogy Ihor Bondarenko kormányzó úr is meglátogatta ezt az iskolát, és ezt követően Ukrajna elnöke utasította a miniszteri kabinetet, hogy egymillió hrivnyát utaljanak ki a felújításra – ez is megtörtént. A közös ukrán–magyar támogatásból a tetőszerkezet mellett a vizesblokk és egyéb elemek is megújultak a szürtei iskolában. Ez megmutatta, hogy közös összefogással kiválóan tudunk együttműködni Kárpátalján. Ez az eset is igazolja, hogy Magyarország nemcsak a magyar kisebbséget támogatja itt, Kárpátalján, hisz a Szürtei Középiskolába nem csak magyar gyerekek járnak” – mondta el az ungvári magyar főkonzul.

Zsovcsák Klára iskolaigazgató köszönetet mondott a támogatóknak, a község polgármesterének a szülőknek és a kivitelező vállalkozónak a gyors és szakszerű munkáért, valamint a szomszédos Téglás polgármesterének, amiért szeptemberben ideiglenesen befogadták az iskolát.

Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese és a KMKSZ alelnöke visszaemlékezett arra, hogy éppen Tégláson kampánygyűlést tartott, amikor bekövetkezett a baj. Bátori József megyei képviselővel rögtön oda is mentek, és igyekeztek tájékozódni. Meglepve tapasztalták, hogy Puskár Árpád polgármester azonnal operatív bizottságot alakított, és percekkel az esemény bekövetkezte után már mentek minden udvarra, és mérték fel a károkat. A megyei illetékes hivatalok vezetői is gyorsan a helyszínre értek Erika Kinyevvel, a járási közigazgatás elnökével együtt. Barta József példaértékűnek nevezte azt az összefogást is, amit a helyi lakosság tanúsított. Kijelentette: „Azért nem minden reménytelen. Amikor ilyen bajok történnek, akkor mindig számíthatunk Istenre, a közösségre és egy kicsit a hatalomra is. És amikor ezt a problémát jeleztük a főkonzulátuson keresztül Magyarország felé is, máris reagáltak. Milyen jó, hogy amikor bajban vagyunk, van egy anyaország, egy magyar nemzet, egy nemzeti kormány amely rögtön segít…” – mondta el köszönetet mondva a támogatóknak Barta József.

Erika Kinyev, az Ungvári Járási Közigazgatási Hivatal vezetője ugyancsak az összefogás és a segíteni akarás szép példájának nevezte a szürtei iskola rendbehozatalát. Elmondta, hogy a felújításhoz szükséges tervdokumentáció három nap alatt elkészült, ami más esetekben éveket is igénybe vesz. Kiemelte a polgármester szakszerű irányító munkáját, ami nélkül nem valósulhatott volna meg ilyen gyorsan a beruházás.

Marianna Mihajlisina, az Ungvári Járási Oktatási, Ifjúsági és Sportosztály vezetője is köszöntet mondott a támogatóknak, majd a magyar és az ukrán osztályok tanulói rövid műsorral tették még emelkedettebbé az ünnepséget.

Az iskola átadási ünnepségén a megszólaló vendégeken kívül jelen volt Kuti László ungvári első beosztott magyar konzul és Loppert Balázs konzul, Ráti Éva, az Ungvári Járási Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese, Mackó István, az Ungvári Járási Tanács alelnöke, Bátori József, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, az Ungi Református Egyházmegye főgondnoka és Braun Éva, a Kárpátaljai Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet módszerésze, a KMKSZ Szürtei Alapszervezetének elnöke.

Badó Zsolt