Adventi vásár 2015 ‒ a helyi termelőktől a betlehemesekig

December 18. és 20. között második alkalommal került sor Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében adventi vásárra a város főterén. A vásár megnyitóján Babják Zoltán, Beregszász polgármestere köszöntötte a sokaságot, hangsúlyozva: a meghitt,…

Évzáró közgyűlést tartott a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége

A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége feladataként, küldetéseként határozta meg a vidék magyar gazdáinak és vállalkozóinak, kis- és középvállalkozásainak felkarolását, a munkahelyteremtést, a szakemberi utánpótlás biztosítását. Ebben a vállalkozói összefogásban a szövetség tagjai közösen, együtt dolgozva próbálják meg kiemelni Kárpátalja gazdaságát…

Nemsokára nyílik a korcsolyapálya Beregszászban

Már nem sokat kell várni a korcsolyázás beregszászi kedvelőinek arra, hogy városukban is kipróálhassák a készülő jégpályát. „December 12-én kerül sor Beregszászban az Ice Land műjégpálya ünnepélyes megnyitójára! A rendezvény 9.00 órakor kezdődik. A hivatalos megnyitót követően a gyerekek próbálhatják…

A gyerekek óvodai étkeztetéséről tárgyaltak Beregszászban

December 9-én  találkozóra került sor az óvodák vezetőivel, illetve az azokban működő szülői munkaközösségek vezetőivel. A gyűlésen a gyermekek óvodai étkeztetése finanszírozásának emelésével kapcsolatos kérdéseket tekintették át. A városi tanács úgy döntött, hogy a mostani díjszabás nem felel meg az…

Vidékünk fejlődéséért dolgoznak: Önkormányzati dolgozók napja

A demokratikus jogállam alappillérei az önkormányzatok. Mivel fontos a demokrácia fejlesztése és az állam megerősítése, Ukrajna elnökének rendelete alapján minden év december 7-én ünnepeljük Ukrajna önkormányzatainak napját. A Beregszászi Járási Tanács képviselői a közigazgatási hivatal munkatársaival, a járás településeinek polgármestereivel…

Mikulás-napi ajándék a Nemzetstratégiai Kutatóintézettől

December 4-én Kárpátaljára látogatott Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A látogatás alkalmával az elnök és a vele együtt érkezett küldöttség ünnepélyesen átadta a Beregszászi 6. Számú Általános Iskola felújított informatikai szaktantermét, majd a Mikulás és egyik krampusza kíséretében ajándékcsomagokkal…

Meggyújtották az első adventi gyertyát Beregszászban

Első alkalommal állított közös adventi koszorút Beregszász közössége a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Polgármesteri Hivatal a helyi egyházi és civil szervezetek összefogásával. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) kezdeményezésére Beregszász város elöljárói úgy…