Meggyújtották az első adventi gyertyát Beregszászban

meggyujtottak-az-elso-adventi-gyertyat-beregszaszban_0Első alkalommal állított közös adventi koszorút Beregszász közössége a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Polgármesteri Hivatal a helyi egyházi és civil szervezetek összefogásával.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) kezdeményezésére Beregszász város elöljárói úgy döntöttek, hogy 2015-ben hagyományteremtő céllal különleges programsorozatot indítanak útjára. Az eddigi években egy-egy közösség által külön-külön megszervezett decemberi programokat összefogva Közös Advent 2015 címmel adventi programsorozatot szerveznek. A város lakói és vendégei így advent minden vasárnapján délutánonként kulturális rendezvényen vehetnek részt, melyek fő motívuma a közös gyertyagyújtás lesz.

A közös gyertyagyújtás Európa számos városában hagyománnyá vált, s általában mindig közéleti méltóságok gyújtják meg az adventi koszorú gyertyáit.

Az első adventi koszorút több mint százhetven évvel ezelőtt egy evangélikus lelkész, Johann Heinrich Wichern készítette. Az árvaházban élő gyermekeknek szerette volna szemléltetni a karácsony közeledtét. Ezen a kocsikerék nagyságú adventi koszorún még 24 gyertya állt, s fából készült.  Minden hétköznap meggyújtottak egy fehéret és minden vasárnap egy pirosat. Az évek során végül kialakult a négygyertyás adventi koszorú, mely jelképesen a várakozására, elcsendesedésre, Krisztus jövetelére utal.  Ezt a nemes hagyományt szeretnék Beregszász városának főterén is meghonosítani. A négy vasárnapon keresztül valamely egyház vagy civilszervezet által szervezett kulturális programok keretén belül gyújtják majd meg a gyertyákat. Az első adventi gyertya meggyújtásának szervezését a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség vállalta magára. A rendezvényt Jakab Annamária, a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség programszervezője nyitotta meg. Ezt követően Babják Zoltán, Beregszász polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. A polgármester kiemelte, hogy az idei advent más, mint az előző évi, más gondok keringenek a fejünk fölött, másképp néz ki az az Európa, amelyhez tartozni szeretnénk. Reményét fejezte ki aziránt, hogy az európai vezetőknek lesz elég bölcsességük ahhoz, hogy a keresztény értékeket fenn tudják tovább tartani. Amint mondta, advent alkalmat ad arra, hogy segítő kezet nyújtsunk azoknak, akik rászorulnak. Felhívta a családok figyelmét az együtt töltött minőségi idő fontosságára.

Ezt követően Brenzovics László és Babják Zoltán ünnepélyesen meggyújtották az első adventi gyertyát, amely immáron egységesen Beregszász minden lakójának első adventi lángja lett.

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselő örvendetesnek nevezte a városban kialakult nemes kezdeményezést. Beszélt azokról az időkről, amikor a kereszténységet az elnyomó hatalom igyekezett visszaszorítani, ellehetetleníteni. Különösen fontosnak nevezte a kezdeményezést, hiszen szerte a világban, s országunkban is békétlenség uralkodik. „Mi a szeretet Istenének a megszületésére várunk, és különösen fontos figyelmeztetni magunkat, a közösségeket kereszténységünkre és magyarságunkra. Tudjuk azt, hogy Kárpátalja soknemzetiségű és sokvallású vidék, ahol békében éltek és élnek az emberek egymással.” A KMKSZ elnöke hangsúlyozta, hogy az advent az elcsendesülés időszaka, a Megváltó születésének várása. Fontos, hogy ezekben a nehéz, válságos időkben ismét visszatérjünk a keresztény értékekhez, ezekből merítsünk erőt.

A köszöntő gondolatokat a helyi történelmi egyházak képviselői folytatták. Molnár János római katolikus plébános beszélt az advent fontosságáról. Kiemelte, hogy az adventnek a megtéréssel kell kezdődnie. Az evangélium szavai tudatosítják az emberekben, hogy mit kell tenni az adventi időszakban. Ahogy mondta: „A megtérés egy hatalmas állásfoglalás Isten mellett.”

Taracközi Ferenc református lelkipásztor köszönetét fejezte ki dr. Orosz Ildikónak, aki az összefogás kezdeményezője volt. A lelkész hangsúlyozta,  adventkor Jézus eljövetelét ünnepeljük. „Készítsétek az Úrnak útját” – Ézsaiás próféta szavain keresztül tolmácsolta üzenetét. Rávilágított arra, hogy a heves készülődésben sokan elvétik az ünnep igazi lényegét. Az adventi időszak egyik fontos lépése: „levenni tekintetemet magamról, a világomról, és meglátni a körülöttem lévőket, meglátva közeledni, hogy ezáltal Isten léphessen, rajtam, rajtad keresztül közelebb” – mondta Taracközi tiszteletes.

Margitics Volodimir görög­katolikus parochus beszélt az adventi kultusz kialakulásáról. Hangsúlyozta: az advent és a karácsony lényege a szeretet. Ezt a szeretetet kell megsokszorozni és továbbadni.

A rendezvényt Majoros Alexandra és Birta Bernadett verses előadása, valamint a Beregszászi Szent Kereszt Római Katolikus Kórus szolgálata tette emelkedettebbé.

Az isteni szeretet legnagyobb kinyilatkozása volt több mint kétezer éve Krisztus születése. Erre emlékezünk minden karácsony alkalmával. Beregszász közösségének kezdeményezése példaértékű. Olyan időket élünk országunkban és szerte a világban, amikor a béke csak fogalomként él. Ebben a zajos, felfordult létben egy apró kis szikra is képes hatalmas lángot gyújtani, olyan jó lenne, ha ez a láng a szeretet lángja lenne. A beregszásziak ezt átérezve, igazi közösséggé alakulva készülnek Krisztus fogadására, példát mutatva ezzel mindannyiunk számára, hogy félre lehet tenni minden zavaró tényezőt, és lehet szeretetben összefogni.

V.E.

(KárpátaljaLap.net)