December 9-én találkozóra került sor az óvodák vezetőivel, illetve az azokban működő szülői munkaközösségek vezetőivel. A gyűlésen a gyermekek óvodai étkeztetése finanszírozásának emelésével kapcsolatos kérdéseket tekintették át.
A városi tanács úgy döntött, hogy a mostani díjszabás nem felel meg az élelmiszerek megemelkedett árának, ezért 50 százalékkal emeli azt. Ugyanezt javasolták a szülőknek is, hiszen a gyermekek étkeztetésének minőségéről van szó. Mindannyian tisztában vannak azzal, hogy a mostani gazdasági helyzet, az árak emelkedése mellett nem elegendőek a korábbi pénzek.
„A magam részéről elsősorban arra voltam kíváncsi, milyen döntést hoztak e kérdésben a szülői munkaközösségek, ezért mindegyik ilyen testület képviselőjét felkértem, hogy tájékoztasson a szülői értekezletek során elvégzett felmérésről. Kiderült, hogy a város egészét tekintve a szülők 90 százaléka beleegyezett, hogy napi 15 hrivnyát tegyen ki az étkeztetési hozzájárulás összege. Természetesen nem hagyjuk támogatás nélkül azokat az óvodákat sem, ahol nem sikerült egyetértésre jutni e kérdésben. A képviselőtestülettel karöltve keressük e probléma megoldásának lehetőségeit” – olvashatjuk Babják Zoltán, Beregszász polgármestere közösségi oldalán.
(facebook.com/VV)
Forrás: KárpátaljaLap.net