A reklámok nyelvéről

Az ukrán sajtóban megjelent hír állításával szemben – amely egy jogász szakértő véleményére alapozva állítja, hogy 2020. január 16-tól Ukrajnában csak államnyelven jelenhetnek meg a nyomtatott és elektronikus sajtóban a reklámok – a helyzet jóval árnyaltabb. Az államnyelv funkcionálásának biztosításáról szóló, 2019.…

Évértékelő interjú Gulácsy Gézával

Bízunk benne, hogy számíthatunk az anyaországra 2020-ban is Közel 39 ezer befogadott pályázat. „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány 2019. évi tevékenységéről adott évértékelő interjút lapunknak Gulácsy Géza, az Alapítvány igazgatója. – A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány igazgatójaként mit emelne ki a 2019-es évre…

Pályázati felhívás Fodó Sándor ösztöndíjra

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség meghirdeti a Fodó Sándor ösztöndíjat A pályázaton azok a magyarság érdekében jelentős közösségi szervező munkát kifejtő, kárpátaljai felsőoktatási intézményekben tanuló diákok, oktatási intézmények dolgozói, egészségügyi dolgozók, egyházi személyek vehetnek részt, akik Fodó Sándor szellemi hagyatékának…

21 idegenvezető vehette át oklevelét

Közgyűlést tartott a KMTT December 20-án tartotta közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT), Beregszászban, a Rákóczi-főiskolán. Mester András, a KMTT elnöke köszöntötte a tagságot és a közgyűlésre érkezett vendégeket. A vendégek közül Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul üdvözlőbeszédében elmondta,…

„Egyelőre bírom, és szeretem is ezt a munkát”

Beszélgetés Barta Józseffel Lassan véget ér a 2019-es év és jövőre önkormányzati választások elé néz az ország. A KMKSZ alelnökét, Barta Józsefet, aki egyben a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese, a megyei tanácsi magyar frakció eredményeiről, az előttük lévő kihívásokról…

„A KMKSZ nem az üres ígéretek szövetsége, hanem a valós tetteké”

Évértékelő interjút adott hetilapunknak Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének (UKSZ) és Csapi Alapszervezetének elnök asszonya, továbbá szó esett a Homoki kistérségben küszöbön álló választásról is. – Kérem, meséljen a KMKSZ által az Ungvári járásban…

Párbeszéd a biztos jövőért – nemzetiségi kisebbségekkel foglalkozó konferencia Kijevben

Párbeszéd a biztos jövőért címmel tart többnapos panelbeszélgetésekkel egybekötött konferenciát Kijevben a FUEN (Federal Union of European Nationalities – Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója). A rendezvényen részt vettek az Ukrajnában élő nemzetiségi kisebbségek képviselői, köztük a kárpátaljai magyarság képviseletében Brenzovics László,…

„Továbbra is kiállunk a jogaink mellett!”

Tanácskoztak a KMKSZ alapszervezeti elnökei A Beregszász melletti Jánosiban tartotta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeti elnökeinek hagyományos év végi konferenciáját november 23–24-én. A tanácskozáson kiemelten foglalkoztak az idei kistérségi és a 2020 őszén esedékes önkormányzati választásokra történő felkészülés…

Nyílt levél Ukrajna elnökéhez

Ukrajna Elnökének      Zelenszkij V.O.   Tisztelt Volodimir Olekszandrovics!   Az ukrajnai magyar nemzeti kisebbség képviselőiként mint az ország alkotmányos rendjének és az állampolgári jogok legfőbb biztosítékához fordulunk Önhöz. A kárpátaljai magyarság európai gondolkodású, törvénytisztelő nemzeti kisebbség, amely a megalakulásától lojális…

Brenzovics: Brüsszeli beszámoló a kárpátaljai magyarság jelenlegi helyzetéről

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke november 19-én délután részt vett az Európai Parlament magyar néppárti képviselőinek delegációs ülésén Brüsszelben, ahol többek között tiszteletét tette Várhelyi Olivér EU-s bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztosjelölt is. Brenzovics az ülésen…