A KMKSZ Elnökségének nyilatkozata

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Elnöksége továbbra is kiáll az ukrajnai konfliktus békés rendezése mellett. Meggyőződésünk, hogy a katonai hatóságok a mobilizáció során is kötelesek betartani az ország Alkotmányát és törvényeit. Az amúgy is nehéz gazdasági helyzetben lévő lakossággal szemben…

Nyilatkozat 2015. április 20.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) mélységesen elítéli az ungvári járási magyar települések falunévtábláinak megrongálását. A 2015. április 20-án elkövetett vandalizmust Szövetségünk a kárpátaljai magyarság ellen irányuló provokatív cselekedetként értékeli. Rendkívül sajnálatos, hogy vidékünkön ilyen eset megtörténhetett. A KMKSZ az…

A KMKSZ 26. Közgyűlésének Nyilatkozata

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Közgyűlése üdvözli, hogy a minszki megállapodásoknak megfelelően kivonták a nehézfegyvereket a kelet-ukrajnai frontvonalról.  Meggyőződésünk, hogy a kialakult konfliktust kizárólag békés úton lehet rendezni, s csakis ez szolgálja a nép és az ország hosszú távú érdekeit.…

Szülőföldön magyarul

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. megbízásából pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap „Egyéb támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint: 1. A pályázat célja: Az 1622 (IX. 8.) Korm. határozatban foglaltakra figyelemmel, a kárpátaljai művészeti iskolákban munkájukat magyar…

Nyilatkozat 2014 Szlatina

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség üdvözli a 2014-es előrehozott ukrajnai parlamenti választások eredményét, mely az európai irányultságú erők győzelmét hozta. Szövetségünk bízik benne, hogy Ukrajna végre elindul azon az úton, amely egy valódi demokratikus jogállam megteremtését fogja eredményezni, ahol a…

A KMKSZ nyilatkozata az ukrajnai parlamenti választások kapcsán

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség határozottan elítéli a Központi Választási Bizottság azon döntését, amellyel megfosztja a 150 ezres kárpátaljai magyarságot a parlamenti képviselet megszerzésének lehetőségétől. A bizottság döntése a tömbmagyarságot három választókerületbe szakítja szét, amelyek egyikében sem számottevő a jelenléte, amivel ellehetetleníti a…

A KMKSZ és a történelmi egyházak mozgósítással kapcsolatos nyilatkozata

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyugtalanságát fejezi ki a kelet-ukrajnai eseményekkel kapcsolatban. Szövetségünk mélységesen elítéli az erőszak minden fajta megnyilvánulását a területen. Meggyőződésünk, hogy a jelenlegi háborús helyzet konszolidálása csak kompromisszumok megkötésével lehetséges. Az állam vezetőinek meg kell találniuk azokat…

Határozatok

A KMKSZ nyilatkozata A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség következetesen kiáll Ukrajna európai közeledése mellett és az ehhez szükséges demokratikus jogállami intézményrendszer megteremtéséért. Ennek összetevőjeként tekintünk a hatalom decentralizálásának és a helyi közösségek önkormányzatiságának megerősítésére. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy az ukrajnai adminisztratív…