Megújult a kisdobronyi óvoda

Az ungvári járási Kis­dob­ronyban 2014-ben kezdődött az óvoda épületének kibővítése, tetőszerkezetének és nyílászáróinak cseréje, valamint az épület teljes körű felújítása. A munkálatok végre befejeződtek, és június 1-én ünnepélyesen felavatták a megújult intézményt. Ember Balázs polgármestertől megtudtuk, hogy a magyar államnak…

Testvértelepülési megállapodást kötött Mezőkaszony és Budafok-Tétény

A nemzeti összetartozás napján Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere ünnepélyes keretek között aláírta Tóth Sándor mezőkaszonyi polgármesterrel a két település közötti testvérkapcsolatot igazoló okmányt. A rendezvény díszvendége, főszónoka Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy a Magyar…

Nemzeti összetartozás park és játszótér Nagybégányban

Június 5-én a nemzeti összetartozás napjának méltatásával egybekötve adták át az emléknapról elnevezett nagybégányi parkot és játszóteret. Az ünnepélyes átadót Nagy Anikó, az Ungvári Filharmónia énekesnője nyitotta meg dalával. Ezt követően Hanka Dezső, Nagybégány polgármestere beszédében emlékeztetett a magyar kormány…

Visszakapta történelmi utcaneveit a kárpátaljai Csap

VISZAKAPTA TÖRTÉNELMI UTCANEVEIT A KÁRPÁTALJAI CSAP – ÚJ KÉTNYELVŰ TÁBLÁKAT HELYEZNEK KI A HATÁRMENTI VÁROSBAN Beregszász után új, kétnyelvű utcanévtáblákat helyeztek ki a kárpátaljai Csapon is. A város vezetése a KMKSZ-t kérte meg arra, vizsgálja meg, hogy a feliratok…

A parlament megszavazta az igazságügyi reformot

A Legfelső Tanács csütörtöki plenáris ülésén megszavazta az alkotmánymódosításnak az igazságügyi reformra vonatkozó részét – jelentette az UNIAN hírügynökség. A teremben jelenlévő 391 képviselő közül 335 szavazott igennel a módosító indítványra. A BPP frakciójának 138 és a Narodnij Front 80…

Elvették a dobronyi tanítók, egészségügyi dolgozók földjét

Nagydobronyiak földrészlegeinek védelmében kellett síkra szállnia Brenzovics László parlamenti képviselőnek minap. A magyar honatya a nemzeti rendőrség kárpátaljai megyei vezetőjéhez, a megye ügyészéhez, valamint az Állami Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Szolgálat (Derzsgeokadasztr) megyei vezetőjéhez címzett képviselői beadványaiban kért magyarázatot a…

Magyarország pótolja a hiányzó oltóanyagot

Kritikus közegészségügyi helyzet alakult ki Kárpátalján az újszülöttek és kisgyermekek védőoltásához szükséges immunbiológiai készítmények hiánya következtében, ezért az ukrajnai megye vezetése Magyarországtól kéri, hogy humanitárius segély formájában pótolja a hiányzó vakcinákat, közölte kedden a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal. A…

Egy napig mindenki a gyerekek kedvében járt

Tizedik alkalommal szervezte meg a KMKSZ Csapi Alapszervezete és a Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola nemzetközi gyermeknapi rendezvényét május 28-án. A csapi gyermeknapra a határvárosban élő gyerekek mellett a környékbeli településekről is sok kiskorú látogatott el szüleivel, ahol egy…