Közös gondolkodás a kárpátaljai magyarság jövőjéről

Quo vadis, Ukrajna? Huszonnegyedik alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány nyári szabadegyetemét, immár tizenötödik éve az Ökörmezői járási Felsőszinevéren. Idén június 30-tól július 3-ig tart a rendezvény kárpátaljai, anyaországi, felvidéki valamint erdélyi résztvevőkkel,…

Vereckére kirándultak a tiszaújhelyi fiatalok és tanárok

Június 22-én újra honismereti kirándulást szervezett a helyi fiatalok számára a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Tiszaújhelyi Alapszervezete. Tavaly az alapszervezet jóvoltából összesen 29 fő, a Tiszaújhelyi Általános Iskola 1. és 8. osztályos, magyar tagozatos diákjai és azok az apróságok vettek…

Karácsfalván a gyerekekről szólt a vasárnap délután

A bábszínháztól a légvárig Ha visszatekintünk életünk eddig eltelt éveire, többségünk az egyik legszebb és vitathatatlanul a leggondtalanabb időszakként emlékezik vissza napsugárfényű gyermekkorára, s azon belül is a nyárra, amikor hónapokig élvezhettük a nagy vakáció megannyi örömét. A Karácsfalvát is…

„Isten áldja a magyarságot, Isten áldja Kárpátalját!”

Idén a KMKSZ hagyományos tiszacsomai honfoglalási emlékünnepségének keretében felavatták az eredetileg a vereckei honfoglalási emlékműre tervezett turulmadár-ábrázolást és íjat, amelyet az emlékmű rendszeres meggyalázása miatt inkább Tiszacsomán helyeztek el. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős…

Fókuszban a tehetség

Buzánszky Jenő Labdarúgókupa és Zupkó József Nemzetközi Kézilabda Emléktorna harmadszor Június 11-én a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a Fókuszban a tehetség a sport terén program keretében a Bethlen Gábor Alap támogatásával szervezte meg ismét a Buzánszky Jenő Labdarúgókupát és a Zupkó…

Parlamenti meghallgatás a határokon átnyúló kapcsolatok témájában

A határokon átívelő együttműködés mint az ukrajnai európai integrációs folyamatoktényezője címmel rendeztek parlamenti meghallgatást június 8-án Ukrajna Legfelső Tanácsában. Irina Herascsenko, a parlament alelnöke a megjelenteket köszöntve emlékeztetett, hogy erről a témáról legutóbb 2007-ben tartottak meghallgatást az ukrán törvényhozásban. Szavai…