EU-s források bevonásán dolgoznak Csapon

Interjú Balogh Oszkár alpolgármesterrel Novemberben lesz egy éve, hogy Csapon az új városvezetés átvette a város irányítását. A KMKSZ hét képviselőt delegálhatott a 26 fős városi tanácsba, továbbá ők adták az első alpolgármestert Balogh Oszkár személyében. Ezúttal Balogh Oszkár alpolgármestert…

Halad a városrendezés – tisztább lesz a Vérke

Interjú Orosz Gézával, Beregszász alpolgármesterével Lapunk még februárban készített interjút Beregszász első alpolgármesterével, Orosz Gézával, aki akkor arról beszélt, hogy a város legsúlyosabb problémáját az elavult vízvezetékek, a fejletlen szennyvízhálózat és a rendkívül rossz állapotban lévő utak jelentik. Akkor elmondta,…

El kell döntenünk, mik a prioritások

Interjú Orosz Géza beregszászi alpolgármesterrel 2015 őszén a választások után újonnan felállt Beregszászi Polgármesteri Hivatal megkezdte városmegújító munkáját, amelynek eredményeképpen több utcában kicserélték az öreg vízvezetékrendszer csőhálózatát, valamint a református templom melletti parkoló részben sétánnyá változott. Most, hogy átléptünk a…

A legfontosabb, hogy megakadályozzuk a szakképző intézmények megszűnését

Interjú dr. Orosz Ildikóval Múlt héten Ungváron összeült a Kárpátaljai Megyei Tanács oktatási, tudományos, kulturális, lelkiségi, ifjúságpolitikai, testnevelési és sport, nemzeti kisebbségi és információpolitikai állandó bizottsága (a beszámoló itt olvasható). Orosz Ildikót, a megyei szakbizottság, illetve a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség…

Csapon tiszta ivóvizet és saját kórházat szeretnének

Interjú Balogh Oszkár alpolgármesterrel Két hónap telt el, amióta új vezetés áll Csap város élén. Balogh Oszkár alpolgármestert a megörökölt problémákról és a megoldásukkal kapcsolatos elképzelésekről kérdeztük. – Érték meglepetések önt és Valerij Szamardak polgármestert, amikor átvették a város vezetését?…

A politika a kompromisszumokról szól

Interjú Barta Józseffel A hetedik összehívású Kárpátaljai Megyei Tanács Barta Józsefet, a KMKSZ alelnökét, a „KMKSZ” Ukrajnai Magyar Párt megyei listavezetőjét választotta a testület első elnökhelyettesévé. Barta Józseftől közvetlenül a megválasztását követően kértünk interjút. – A magyar frakciónak sikerült fontos…

Viszockij, Marina Vlady és egy letűnt kor

Ballada a két sebzett hattyúról Az elmúlt héten a kárpátaljai közönség is láthatta Földes László Hobo Vlagyimir Viszockij és Marina Vlady szerelmét és viharos házasságát bemutató zenés drámáját. A Viszockijhoz hasonló orgánumú Hobo, valamint Szűcs Nelli által színre vitt előadást…