Százötven kilométer Kárpátalján

Olvasói levél Honismereti kiránduláson vettek részt a KMKSZ Mezőgecsei Alapszervezetének tagjai október  12-én. A közel százötven kilométeres túra során a mezőgecseiek számos élménnyel gazdagodtak, s az égiek is ragyogó napsütéssel áldották meg ezt az őszi szombatot. Mivel az úti cél…

Szüreti bál Sislócon

Az ungvári járási Sislócon talán nem akad olyan porta, ahol ne teremne szőlő, így a szüret, amely kemény munka és ünnep is egyszerre, mindenkit érint. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Sislóci Alapszervezete tavaly hagyományteremtés céljából első ízben szervezett szüreti…

Őseink nyomán kirándultak a KMKSZ Sárosoroszi Alapszervezet tagjai

Olvasói levél Őseink nyomán tematikában szervezett honismereti kirándulást 2019. október 4-én Hiába András, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Sárosoroszi Alapszervezetének elnöke, amelynek fő célja a közösségépítés, valamint vidékünk történelmének megismerése volt. A kirándulás az Árpád-vonal mentén valósult meg. Első…

Ég és föld között – a KÁMME kiállítási pályázata

A KÁMME Alapítvány „Ég és föld között” címmel kiállítási pályázatot hirdet határon túli magyar művészek számára, melyre keresztény szellemiségű, kiállításra kész képzőművészeti, iparművészeti, népművészeti és népi iparművészeti alkotásokat várnak. A Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány a Magyar Kormány és a Bethlen…

Az aradi vértanúkról emlékeztek meg a beregardói Perényi-kastélyban

Az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon kivégzett tizenhárom honvédtisztről és a Beregardóban született és nevelkedett vértanúról, báró Perényi Zsigmondról emlékezett meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Alapszervezete október 6-án. Az eseménynek a felújítás alatt lévő beregardói Perényi-kastély udvara…

„Vannak virágos tájak…”

Olvasói levél Augusztus utolsó hetében a KMKSZ Nagyberegi Alapszervezete tagságának egy része elindult, hogy egy honismereti kirándulás keretén belül megismerkedjen az elődeink által épített Árpád-vonallal. „Utas vagyok csak ebben a világban, egészen magánosan vándorló utas, aki megnézhet mindent, amit látni…

Tanszercsomagban részesültek a badalói elsősök

Olvasói levél A Badalói Általános Iskola 22 első osztályos tanulója szeptember 24-én vehette át a KMKSZ és a KMPSZ közös ajándékát, a Széchenyi Jótékonysági Alapítvány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával elkészített tanszercsomagokat, amelyekkel minden tanévkezdet elején segítik az…

Honismereti kiránduláson a KMKSZ Beregsomi Alapszervezete

Olvasói levél 2019. szeptember 21-én immár második alkalommal került megrendezésre a KMKSZ Beregsomi Alapszervezetének honismereti kirándulása. A tavalyi évhez hasonlóan idén is Kárpátalja csodálatos tájainak felfedezését tűztük ki célul. 48 fős csoportunk, a hosszú útra való tekintettel, a kora reggeli…

Kirándult a KMKSZ Jánosi Alapszervezete

Olvasói levél 2019. szeptember 7-én a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Jánosi Alapszervezetének tagjai hon- és népismereti kirándulásra indultak, hogy felfedezzék Kárpátalját. A kirándulás pályázati pénzből valósult meg, melyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatott. A csapat reggel 8 órakor…