Tanszercsomagban részesültek a badalói elsősök

Olvasói levél

A Badalói Általános Iskola 22 első osztályos tanulója szeptember 24-én vehette át a KMKSZ és a KMPSZ közös ajándékát, a Széchenyi Jótékonysági Alapítvány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával elkészített tanszercsomagokat, amelyekkel minden tanévkezdet elején segítik az iskolakezdést a kárpátaljai magyar elsősöknek.

A névre szóló, díszes hátizsákok hasznos kellékeket – színes papírt, kifestőt, írószereket, színes ceruzákat, ének- és zene munkafüzetet, rajzfüzetet – tartalmaznak, amelyek nélkülözhetetlenek az iskolával még csak most ismerkedő gyerekek számára. Az ajándékokat Jakab Lajos és Veres Magda, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke és alelnöke nyújtotta át a kicsiknek, abban a reményben, hogy az elkövetkezőkben nagy hasznát fogják azoknak venni a betűk és számok világának megismerésében.

Az eseményen jelen volt Veres Csilla iskolaigazgató és Balázsi Csaba, az iskola KMPSZ-alapszervezetének elnöke is, a gyerekek nevében pedig Veres Katalin, az elsősök tanára mondott köszönetet a tanszercsomagokért.

(tamási)