Adventi vásár 2015 ‒ a helyi termelőktől a betlehemesekig

December 18. és 20. között második alkalommal került sor Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében adventi vásárra a város főterén. A vásár megnyitóján Babják Zoltán, Beregszász polgármestere köszöntötte a sokaságot, hangsúlyozva: a meghitt,…

Új informatikai eszközöket kapott Kígyós

Ismét Kárpátalján a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kormányhivatal képviselői A számítástechnika gyors ütemű fejlődése, a személyi számítógépek és az azokat, illetve felhasználóikat összekötő hálózati rendszer, az internet mára már tagadhatatlanul részévé váltak társadalmi és szociális terünknek olyannyira, hogy azok az oktatásban sem…

Vidékünk fejlődéséért dolgoznak: Önkormányzati dolgozók napja

A demokratikus jogállam alappillérei az önkormányzatok. Mivel fontos a demokrácia fejlesztése és az állam megerősítése, Ukrajna elnökének rendelete alapján minden év december 7-én ünnepeljük Ukrajna önkormányzatainak napját. A Beregszászi Járási Tanács képviselői a közigazgatási hivatal munkatársaival, a járás településeinek polgármestereivel…

Megalakult az új Beregszászi Járási Tanács

Sin Józsefet választották elnökké November 26-án megalakult az új, 7. összehívású Beregszászi Járási Tanács. A tanács alakuló ülésén Petro Vdovenko, a Járási Territoriális Választási Bizottság elnöke ismertette a járási tanácsi választások eredményeit. Elmondta, hogy a Beregszászi járásban a 40 661…

Sin József a Beregszászi Járási Tanács új elnöke

A járási tanács alakuló ülésén Petro Vdovenko, a járási választási bizottság elnöke ismertette a jelenlévőkkel a helyhatósági szavazás eredményeit, majd beiktatták az újonnan választott képviselőket – adta hírül a goloskarpat.info november 26-án. A tanácsülés levezetésével megbízott bizottság elnökévé Braun Bélát…

Szüreteltek a borzsovaiak

Október 16-án  Borzsován is leszüretelték a szőlőt. A helyi általános iskola diákjai a délutáni órákban lovaskocsin járták végig a falut, hirdetve, hogy eljött a szüret ideje, és este szüreti mulatságra kerül sor. A „díszbe öltözött” ifjak vidáman énekelték végig a…

Szabadkígyósi támogatás Kígyósnak

A kárpátaljai magyarság megsegítése programjához, melyet Magyarország kormánya kezdeményezett, csatlakozott a Békés megyei Szabadkígyós önkormányzata és lakossága is. A kapcsolatfelvételt a két település között Vass Ottó, Kígyós község beregszászi járási tanácsi képviselője, a KMKSZ képviselőcsoportjának tagja kezdeményezte. A kölcsönös egyeztetések…

Támogatás a kárpátaljai zenetanároknak és egészségügyi dolgozóknak – Potápi Árpád János államtitkár látogatása Borzsován és Ungváron

Október 13-án egynapos hivatalos látogatásra Kárpátaljára érkezett Potápi Árpád János, a Magyar Kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki a beregszászi járási Borzsován Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével, Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának képviselőjével átadta a helyi általános iskolának a Keleti Partnerség programja keretében…