Mikulás-nap Csapon

Olvasói levél Gyerekzsivajtól volt hangos a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének csapi rendezvényterme december 5-én este. Mintegy félszáz gyermek várta izgatottan, hogy megérkezzen hozzájuk a Mikulás, s puttonyából előbujhasson a várva várt ajándék. Közös énekléssel, játékkal, fotózkodassál múlatták az időt, közben…

Kaszonyban Barta Szabolcsot támogatják a magyar pártok

Választási megállapodást írt alá december 10-én Barta Szabolcs, a kaszonyi kistérség polgármesterjelöltje a KMKSZ és az UMDSZ beregszászi járási szervezeteinek elnökeivel, Sin Józseffel, valamint Horváth Lászlóval. A két magyar szervezet már korábban döntött arról, hogy az ambiciózus fiatal vállalkozót támogatják…

Szijjártó: A Velencei Bizottság is úgy látja, hogy az ukrán nyelvtörvény is szembemegy a nemzetközi joggal

A Velencei Bizottság friss szakvéleménye ismételten világossá tette, hogy az előző ukrán elnök hivatali idejében elfogadott nyelvtörvény elveszi a nemzeti közösségek már meglévő, szerzett jogait az anyanyelv-használattal kapcsolatban – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel. Szijjártó Péter közleményében…

„Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!”

Ünnepi eseményen vehettek részt mindazok, akik december 6-án ellátogattak a Sárosoroszi Oktatási-Nevelési Központ tornatermébe, ahol kicsik és nagyok, diákok és felnőttek együtt méltatták tanintézményük 50. születésnapját. Az ünnepi eseményen többek között tiszteletét tette Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul, Beke Mihály András…

Megújult a csapi magyar iskola tetőszerkezete

A csapi magyar iskola felújítása már 2010-ben elkezdődött, amikor a Keleti Partnerség elnevezésű programon keresztül első lépésként korszerűsítésre kerültek az immár Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskola elnevezésű oktatási intézmény nyílászárói. A Csapi Városi Tanács ekkor szükségesnek látta, hogy folytatódjanak…

Átadták a felújított Zápszonyi Családorvosi Rendelőt

Hivatalosan is átadták a magyar kormányzati támogatással felújított Zápszonyi Családorvosi Rendelőt december 5-én. Az átadóünnepségen számos magas rangú vendég megjelent az anyaországból. A Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás bizottságának három tagja is jelen volt az eseményen: Pánczél Károly, a bizottság elnöke,…

A kárpátaljai magyarság vezetőivel találkozott az ukrán oktatási miniszter

December 6-án munkalátogatásra Kárpátaljára érkezett Hanna Novoszad, Ukrajna oktatási és tudományos minisztere, aki Ungváron a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal tanácstermében találkozott a kárpátaljai magyar közösség érdekvédelmi szervezeteinek vezetőivel. A megbeszélés fő témája az Oktatásról szóló ukrajnai törvény 7. cikkelyének…