Magyarul is beszélt Zelenszkij újévi köszöntőjében

Rendhagyó, mintegy negyedórás, modern filmes technológiával készített újévi elnöki köszöntőt láthattak az ukránok szilveszter éjjel. Volodimir Zelenszkij államfő, elődjeitől eltérően, nem a megszokott mantrát hangoztatta, mely szerint „nehéz éven van túl Ukrajna, de a következő már a felvirágzás esztendeje lesz”, hanem arra kérte az állampolgárokat: indítsák 2020-at a „ki vagyok én” kérdéssel.

Zelenszkij a videóban hangsúlyozta, hogy az ukránok nem egyformák, hiszen megkülönbözteti őket a hivatásuk, a nyelvük, a politikai és a felekezeti hovatartozásuk, valamint a szociális hátterük is. Egy dolog azonban összeköt mindenkit: a család és a haza szeretete. Arra hívta fel az ukránok figyelmét, hogy legyenek egységesek és az ország jövőjének érdekében tanulják meg egymást tisztelni. Szerinte ez kell, hogy legyen a nemzeti eszme.

Ukrajna korábbi vezetőitől eltérően, a kisebbségek nyelvén, oroszul, tatárul és magyarul is beszélt újévi köszöntőjében: „Ki vagyok én?” – tette fel ukránul a kérdést? „Ivano-Frankivszki lakos? Aki megvédi az anyanyelvét? –majd tatárul – Gurzuf lakója, aki megvédi anyanyelvét?” – ezután magyarul – „Beregszászi lakó, aki őrzi az anyanyelvét?” – végül pedig oroszul zárta a kérdést – „Vagy kramatorszki, aki az anyanyelvén beszél?”

Kérdés, hogy ez a gesztus mit jelent majd az ukrán nemzetségi politikában? Az, hogy 2020-ban vajon lesz-e politikai akarat a nemzetiségi kisebbségeket sújtó oktatási- és nyelvtörvény megváltoztatására, még a jövő zenéje. Kezdetnek talán nem rossz!


A videó erre a linkre kattintva tekinthető meg. 2 perc 9 mp-től magyarul beszél az államfő: https://www.youtube.com/watch?v=O4OXFRUyokI

(KDM)