A jelek szerint Ukrajnában újabb szintre lépett a félretájékoztatás az ukrán–magyar viszonyról. Egyes sajtóorgánumok ezúttal azt kérik számon Magyarországon egy kiszivárgott budapesti külügyminisztériumi levél kapcsán, amit korábban maguk magyaráztak bele a két ország külügy- és oktatási minisztereinek június 22-i kárpátaljai találkozójába.
Jellemző az ukrán média hozzáállására a kormányzattal láthatóan jó kapcsolatokat ápoló Jevropejszka Pravda (JP) írása, amely a témának szentelt összeállítását azzal a legalábbis túlzó állítással indítja, hogy Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a portálnak a június 22-i egyeztetés után adott interjújában kijelentette: Magyarország visszavonta vétóját, ami Ukrajnának a NATO-csúcstalálkozón való részvételét illeti, és nyilvánosan lemondott Az oktatásról c. törvény 7., a tanítás nyelvét szabályozó cikkelyének megsemmisítésére vonatkozó korábbi „kategorikus” követeléséről. Sőt, a JP szerint Szijjártó azt sem tartotta kizártnak, hogy Budapest támogatni fogja Ukrajna új (tagjelölti – a szerk.) státusát a csúcstalálkozón.
Tovább olvasva az írást megtudhatjuk, hogy ezek után a portált meglepte a magyar Külügyminisztériumnak a június 22-i találkozót követően a NATO főtitkárának írt levele, amelyben állítólag arról tájékoztatták az észak-atlanti szövetséget, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a NATO közelgő brüsszeli csúcstalálkozóján meg fogja akadályozni bármilyen dokumentum elfogadását a NATO–Ukrajna–Grúzia találkozó eredményeiről. Mintha Szijjártó Péter mindenről megfeledkezett volna, ami Kárpátalján elhangzott – állapítja meg tettetett sértődöttséggel a cikket jegyző Szerhij Szidorenko szerkesztő.
„Nem ismert az oka ezeknek az éles manővereknek, hiszen nem volt oka az álláspont-változtatásnak – írja a magyar lépés kapcsán. – Csak feltételezhetjük, hogy ez egy újabb kísérlet Washington „megzsarolására”. Akárhogyan is, kétségtelen, hogy végeredményben Orbán képes megvétózni a NATO határozatait, ismételten megmutatva Ukrajnának és az egész világnak, hogy a Magyarországgal kötött megállapodások néha túlságosan törékenyek ahhoz, hogy Budapestet komoly partnerként lehessen kezelni.”
A cikkíró még azt is felrója – ismételten – Magyarországnak, hogy június 26-án az Európai Unió egyedüli tagországaként nemmel szavazott az Unió által Ukrajnának a reformok folytatása fejében felajánlott egymilliárd eurós hitelre. A portál hozzáteszi, Magyarország megkísérelte beiktatni a hitel folyósításának feltételei közé a „kisebbségek jogainak megőrzését”, de „egyetlen támogatót sem talált az ilyen zsaroláshoz”.
„Budapesten szeretik ismételgetni a »kés a hátba« Ukrajnától frázist, de a történelem azt mutatja, hogy ez a kifejezés sokkal inkább alkalmazható Orbán Ukrajnával kapcsolatos lépéseire. A magyar vezetés gyorsan veszít hiteléből mind Kijev, mind a többi szövetséges ország szemében. Hovatovább még az elért megállapodásokat vagy Budapest ígéreteit is szkeptikusan fogadják” – intézte el a szerző sommásan országa egyik szomszédját.
Jegyezzük meg, hogy az ukrán elektronikus média egy tekintélyes hányada – köztük vezető kárpátaljai hírportálok is – a JP nyomán számolt be az ukrán–magyar viszonyt visszavető újabb fejleményekről, azt sugallva a NATO-hoz címzett magyar levél, korábban pedig az EU-s hitel elleni magyar szavazat kapcsán, hogy egy magát barátinak mondó ország nem viselkedhet így Ukrajnával szemben.
Pedig Szijjártó Péter az ungvári járási Alsószlatinán megtartott június 22-i találkozót követően egyértelműen fogalmazott Magyarország álláspontját, az ukrán–magyar viszony jövőjét illetően: „Azzal együtt, hogy mi a jó ukrán–magyar kapcsolatokban vagyunk érdekeltek, természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Kárpátalján élő magyar nemzeti közösség jogai semmilyen formában se csorbulhassanak.”
Elmondta azt is a magyar külügyek irányítója, hogy örömmel nyugtázták Lilija Hrinevics miniszter bejelentését, amely szerint Ukrajna tiszteletben tartja és végrehajtja a Velencei Bizottságnak az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos állásfoglalását. Reményének adott hangot, az állásfoglalás alapján a kijevi kormány el tudja érni, hogy az ukrán parlament végre szavazza meg az oktatási törvény bevezetését megelőző átmeneti időszak meghosszabbításáról szóló jogszabályt. Várják azt is, hogy a Velencei Bizottság által előírt másik rendelkezést – vagyis hogy a magániskolák kerüljenek ki az új oktatási törvény nyelvi rendelkezéseinek hatálya alól – szintén végrehajtsák – tette hozzá.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter egyben üdvözölte Hrinevics bejelentését, hogy júliusban újabb konzultációt tart a kárpátaljai magyarokkal az oktatási kerettörvényen belüli egyes jogszabályok formulázásáról.
„Ezeknek az ígéreteknek mi örülünk, ugyanakkor az ígéretekről akkor derül ki, hogy mennyit érnek, amikor végrehajtják őket, ezért szurkolunk az ukrán kormánynak, hogy keresztül tudja vinni ezen elköteleződését az ukrán parlamenten, és várakozással tekintünk a júliusi konzultáció elé, ahol nyilván ki fog derülni, hogy a mostani ígéretek milyen konkrét szabályozási formában fognak testet ölteni” – mondta.
Ami Ukrajna és a NATO kapcsolatait illeti, Szijjártó Péter ugyancsak félreérthetetlenül beszélt: „A magyar kormány döntése egyértelmű, a Velencei Bizottság ajánlásainak végrehajtásáig nem tudjuk támogatni a NATO–Ukrajna bizottsági ülés összehívását, viszont (…) nincs kifogásunk azon javaslat ellen, hogy a NATO júliusi csúcstalálkozóján Brüsszelben kerüljön sor egy fekete-tengeri biztonságról szóló ülésre, amelyre Ukrajna és Georgia elnökét is meghívják.”
A fentiekből látható, hogy Szijjártó Péter kárpátaljai kijelentései semmilyen tekintetben nem mondanak ellent Magyarország NATO-hoz címzett levelének, amelyet a JP kifogásol. Ami pedig az ukrán média-felháborodást illeti, ugyancsak kilóg az a bizonyos lóláb, hiszen a legtöbb tudósítás már június 22-én azt emelte ki a kétoldalú ukrán–magyar egyeztetés kapcsán, hogy Petro Prorsenko elnök mégiscsak ott lehet a brüsszeli NATO-csúcson – még ha nem is egészen abban a formában, ahogy azt az ukrán fővárosban eredetileg szerették volna. Amikor tehát felhördülnek az újabb magyar lépés miatt, valójában azért háborognak, mert nincs ínyükre a következetes, Ukrajna számára kedvezőtlen magyar álláspont.
Tegyük hozzá, Kijevet kezdettől igen érzékenyen érinti, hogy Magyarország akadályozza legfelső szintű kapcsolatait a NATO-val, miközben Porosenko választási kampányának egyik meghatározó témája előreláthatóan éppen Ukrajna euroatlanti integrációja lesz. Érthető ezek után, ha az ukrán fővárosban rossz néven veszik, hogy Magyarország nem hajlandó megszavazni egy jól hangzó, Ukrajnát támogató európai–ukrán nyilatkozatot.
Ma már az is egyre nyilvánvalóbb, Ukrajna úgy szeretne megszabadulni Magyarország vétójától, hogy ezenközben semmilyen konkrét engedményt nem tesz a kárpátaljai magyarságnak az oktatás nyelvét érintő kérdésekben. Erre vall, hogy bár az alsószlatinai találkozó egy hónapon belül immár a második tárgyalás volt a két ország külügyminisztere, illetve a kárpátaljai magyarság képviselői és az ukrán oktatási miniszter között, semmilyen konkrétum nem hangzott el az egyeztetés eredményeiről. Sőt, bizonyos jelekből ítélve még az is kétséges, hogy az ukrán kormány el tudja, vagy el akarja-e fogadtatni a saját, az oktatási törvény módosításával kapcsolatos korábbi vállalásait tartalmazó törvénytervezeteket a Legfelső Tanáccsal.
Ezeket a problémákat a JP sem tagadja. A portál elismeri, hogy az oktatási törvény nyelvi rendelkezéseinek bevezetését 2023-ig elhalasztó módosító indítvány már a parlament napirendjén van (ami persze még távol áll az elfogadásától – a szerk.), ami viszont a magániskoláknak a nyelvi rendelkezések hatálya alóli kivonását illeti, kétséges, hogy a normát még a jövőre esedékes elnök-, illetve parlamenti választások kezdetéig be tudnák illeszteni a jogrendbe. A JP mindjárt le is vonja a tanulságot: „Ez viszont azt jelenti, hogy Magyarország, ha úgy kívánja, még sokáig tudja zsarolni Ukrajnát a nyelvkérdéssel.”
Sajnálatos módon se a Jevropejszka Pravda, se az ukrán sajtó zöme, se a kijevi kormányzat „nem emlékszik” már arra, hogy a két ország közötti bizalmat a kisebbségi anyanyelvi oktatás egész rendszerét veszélyeztető új ukrán oktatási törvény elfogadása ásta alá, amelyet Kijev a korábbi ígéretekkel ellentétben, a kárpátaljai magyarsággal nem is konzultálva fogadott el tavaly szeptemberben. Magáért beszél az is, hogy az ukrán sajtót kezdettől alig érdekelte, miként érintik a történtek a kárpátaljai magyarságot – amint az oktatási minisztériumot sem érdekelte, mit gondolunk, amíg „nemzetközi problémává” nem váltunk a számukra. Nem csoda, ha ezúttal Magyarország megvárja a NATO-beli vétó visszavonásával, amíg Ukrajna egyértelmű, visszavonhatatlan tettekkel támasztja alá szándékait.
zzz
