Megemlékezés Beregszászban a Magyar kultúra napja alkalmából

Koszorúzással egybekötött megemlékezéssel méltatta a Magyar kultúra napját a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászban, Kölcsey Ferenc emléktáblájánál január 22-én. Az esemény kezdetén Kulcsár Ferenc, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja beszélt nemzeti imádságunkról, a Himnuszról és annak történelmi hátteréről. A megemlékezés…

KKM: Szijjártó ukrán kollégájával és az amerikai államtitkárral egyeztet

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán rendkívüli magyar–ukrán–amerikai háromoldalú találkozón vesz részt Párizsban, az egyeztetésen Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel és Wess Mitchell amerikai külügyi államtitkárral tanácskozik. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) helyettes államtitkára kedden arról tájékoztatta az MTI-t,…

Filmbemutatóval méltatták a magyar kultúra napját Badalóban

Az idén rendhagyó módon, filmbemutatóval méltatták a magyar kultúra napját Badalóban. A KMKSZ helyi alapszervezete és a Badalói Református Egyházközség közös szervezésében sorra került eseményen a Tisza-parti település kultúrházát megtöltő nézőközönség megtekinthette a Linner doktor, egy nem mindennapi orvos történetecímű dokumentumfilmet.…

VERS ÉS PRÓZAÍRÓ PÁLYÁZAT

VERS ÉS PRÓZAÍRÓ PÁLYÁZAT Téma: „Nekem a boldogság…” A verseny célja, hogy újra és újra képet kapjunk arról, hogy gyermekeinknek, fiataljainknak mi jelenti az igazi boldogságot, miben érzik teljesnek magukat és ezt hogy képesek kifejezni. Emellett célunk, hogy a figyelmet…

Eredményesnek bizonyult a közös munka

A magyar szavazóknak a magyar pártokat érdemes támogatniuk Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese, aki egyben a KMKSZ alelnöke és a Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke, egyetért azzal, hogy valódi decentralizációra lenne szükség Ukrajnában, ami azt jelenti, hogy a…

Jótékonysági bállal köszöntötte az újévet a KMKSZ ISZ

Immáron második alkalommal került megrendezésre szombaton a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) által az újévköszöntő jótékonysági bál. A szervezők célja az volt, hogy az est folyamán befolyt összeggel Kulikovszka Ágnes rehabilitációs kezelését támogassák. Az ünnepélyes megnyitón dr.…

30 éves a Hungarológiai Központ

Ebből az alkalomból január 12–13-án Ungváron a Hungarológiai Központ nagytermében Nyelvek, irodalmak és kultúrák kölcsönhatása a globalizáció korában címmel kétnapos nemzetközi tudományos konferenciát rendeztek. Dr. Lizanec Péter nyelvész­professzor, a központ igazgatója házigazdaként köszöntött mindenkit, bemutatta a vendégeket, majd előadásában ismertette a hungarológia…

A fiatalságot is be kell vonni a magyar közösség munkájába

Küzdelem a fennmaradásért – az elvándorlás árnyékában A Técsői járás nyugati szélén, mindössze nyolc kilométerre a járási központtól található egy városi jellegű település, Bustyaháza, melynek mintegy 8000 főt számláló lakosságából kevesebb mint 170 család képviseli nemzetrészünket. A szórvány megmaradását nehezíti,…

A Széchenyi Jótékonysági Alapítvány tanácsadói állásra munkatársakat keres

A Széchenyi Jótékonysági Alapítvány tanácsadói állásra munkatársakat keres Kárpátalja magyarlakta területén, munkaidő beosztás szerint, folyamatos munkarendben. Elvárások: jogi, közgazdász, adótanácsadói végzettség, ukrán és magyar nyelv ismerete, szakmai tapasztalat. Alapítványunk január 31-éig várja a szakemberek jelentkezését. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a következő…