Jótékonysági bállal köszöntötte az újévet a KMKSZ ISZ

Immáron második alkalommal került megrendezésre szombaton a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) által az újévköszöntő jótékonysági bál. A szervezők célja az volt, hogy az est folyamán befolyt összeggel Kulikovszka Ágnes rehabilitációs kezelését támogassák.

Az ünnepélyes megnyitón dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, a bál fővédnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Az államtitkár asszony Márai Sándor szavait idézte: „Az élethez türelem kell, de a csodához bátorság kell. Az egyszerű, a csendes csoda, mikor valaki elég bátor ahhoz, hogy az életben türelmes legyen.” Az államtitkár kiemelte, hogy 450 évvel ezelőtt Erdélyben éppen január 13-án hirdették ki a vallásszabadságot. Olyan esemény volt ez, amely a türelemről, a bátorságról és a szabadságról szólt. „Egy olyan nemzetnek vagyunk a tagjai, amelynek a történelme már több mint 1000 éves, és van olyan eseményünk, amely 450 évre tekint vissza. Ezzel példát mutathatunk másoknak is. Türelem azonban máshoz is kell” – fogalmazott az államtitkár. Szükség van arra, hogy legyenek olyan aktív közösségek, amelyek képesek cselekedni. Az államtitkár szerint az ISZ rendezvényei azért is nagyon fontosak, mert a kárpátaljai magyar fiatalok szabadon, magyar közösségi életet élve gyakorolhatják anyanyelvüket, ismerkedhetnek, s ezáltal erősíthetik egymást a kisebbségi létben. 2018-at a családok évének nyilvánította a magyar kormány. Illés Boglárka biztosította a jelenlévőket afelől, hogy a kormány igyekszik továbbra is intézkedéseivel segíteni a külhoni magyarságot. „Azt szeretnénk, ha a diaszpórában élő magyarság is érezné, hogy a magyar nemzethez jó tartozni. A türelem fájának a gyökere néha keserű, de a gyümölcse annál édesebb. Legyenek 2018-ban olyan gyümölcseink, amelyeket közösen tudunk majd leszüretelni” – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Beke Mihály beregszászi magyar konzul elmondta, hogy nem mi őrizzük a hagyományainkat, hanem a hagyományaink őriznek bennünket. Ezzel a gondolattal kívánt mindenki számára kellemes bálozást. S biztosította a jelenlévőket, hogy a magyar kormány 2018-ban is a kárpátaljai magyarság mellett áll.

Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke kiemelte, nagyon jó választás volt, hogy a jótékonykodás jegyében telik a bálozás. Elmondta, hogy bár országunkban nehézségek vannak, háború dúl, sokan nélkülöznek, szerinte fontos, hogy ne csak elfogadni, de adni is tudjunk. Hiszen egy közösség akkor él igazán, ha minden körülmények között képes segítő kezet nyújtani. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a 450 évvel ezelőtt kinyilvánított vallásszabadság lehet jó példa arra is, hogy a kisebbségek felé is fontos toleránsnak, elfogadónak lenni. Reményét fejezte ki, hogy a jelenlegi nehézségek ellenére a 2018-as év jobb lesz, melyben biztosítják a kisebbségek oktatási és nyelvi jogait.

Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke elmondta, hogy amikor elkezdték a bál szervezését, több fontos célt is kitűztek. Az első az volt, hogy szeretnék azt a hagyományt feleleveníteni, mely ezt a vidéket mindig is jellemezte. Illetve ehhez egy jótékonysági célt is fűztek, harmadrészt pedig jó dolognak találták, hogy az év elején a kárpátaljai magyar fiatalok együtt, közösségben ünnepelnek. A 2017-es esztendőt a kárpátaljai magyar közösség egyik legnehezebb évének mondta, reményét fejezte ki, hogy az idei év valamelyest könnyebb lesz.

Az ünnepélyes köszöntőgondolatokat követően zenés-táncos mulatság vette kezdetét, melyhez a zenét az Integrál zenekar biztosította. A bál ideje alatt lehetőség nyílott tombolavásárlásra, amelynek befolyt összegét szintén nemes célra használták fel. Sorsoláskor értékes ajándékok találtak gazdára. A mulatság ideje alatt a táncé, a kötetlen baráti beszélgetéseké, találkozásé lett a főszerep.

Az esemény alkalmával 15 000 hrivnyát sikerült összegyűjteni, valamint Tombor András, a Mathias Corvinus Collegium alapítója 500 000 forintot ajánlott fel. Az adományt január 14-én a KMKSZ ISZ vezetősége eljuttatta Kulikovszka Ágnes kezelésének megsegítésére.

VE