Következetesen kiállunk magyar közösségünk érdekei mellett

Évértékelő interjú Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével Jónak tartja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) idei teljesítményét Brenzovics László, a Szövetség elnöke, hisz működőképes maradt a szervezet, és azokat a feladatokat, amelyeket maguk elé tűztek, nagyrészt meg tudták valósítani. Mindez…

Megújult oktatási-nevelési intézmények a Nagyszőlősi járásban

Az Európai Unió Keleti Partnerség programja által a Nagyszőlősi járásban újabb három oktatási-nevelési intézmény újulhatott meg. Az ünnepélyes átadókra december 14-én került sor. A Keleti Partnerség program által a Verbőci Középiskolában 17 nyílászáró cseréje valósult meg, a Nevetlenfalui Középiskolában teljes…

Magyar támogatással korszerűsítik a Szolyvai Gyermekotthont

Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökének megkeresésére a jószomszédsági kapcsolatok elősegítését és a közös jövőt jelentő gyermekek érdekeit szem előtt tartva segítséget nyújt a Szolyvai Gyermekotthon növendékei életminőségének javítására. Múlt szerdán Magyarország Ungvári Főkonzulátusán a…

74 évvel ezelőtt vitték el a magyar férfiakat

A sztálini önkény áldozataira emlékeztek Beregújfaluban A vasárnapi istentiszteletet követően a református templom kertjében álló emlékműnél rótták le kegyeletüket Beregújfalu lakói, a malenkij robotnak áldozatul esett elődeik előtt. A ma 2000 lakosú községből 139 embert vittek a megszálló szovjet hatóságok…

Potápi: megduplázza a kormány a kárpátaljai szociális csomag keretét

Megduplázza és közel 3 milliárd forintra emeli a kormány a kárpátaljai magyarság támogatását célzó szociális csomag jövő évi keretösszegét – jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Potápi az MTI kérdésére elmondta: ezzel évente 23-24 ezer embernek…

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közleménye

Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy az oktatási dolgozók támogatásának első része megérkezett. A támogatást a kedvezményezettek előreláthatólag a hét végén már felvehetik a bankkártyájukról. Azok, akik még nem rendelkeznek bankkártyával, a megfelelő OTP-bankfiókban felvehetik a kártyájukat. A gyermekétkeztetési támogatás iránti pályázat 2.…

Magyarország az egyetlen támaszunk

Ukrajnában egyre nagyobb nyomást gyakorol az állam Kárpátalján a magyar közösségre. Titkosszolgálati akció a beregszászi konzulátuson, hirtelen hadgyakorlat – Kozák 2018 néven – a Kárpátokban, egy magyar konzul kiutasítása, vegzálás a határon. Interjú Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség…

Magyarellenes ámokfutás a szavazatokért?

Tovább éleződött a helyzet Ukrajna és Magyarország között, miután szeptember 19-én nyilvánosságra hoztak egy, a beregszászi magyar konzulátuson rejtett kamerával készült felvételt, amelyen látható, amint azonosíthatatlan személyek egy csoportja magyar állampolgársági esküt tesz. Az esetet az ukrán kormány a kárpátaljai…