Vidékünk fejlődéséért dolgoznak: Önkormányzati dolgozók napja

A demokratikus jogállam alappillérei az önkormányzatok. Mivel fontos a demokrácia fejlesztése és az állam megerősítése, Ukrajna elnökének rendelete alapján minden év december 7-én ünnepeljük Ukrajna önkormányzatainak napját. A Beregszászi Járási Tanács képviselői a közigazgatási hivatal munkatársaival, a járás településeinek polgármestereivel…

Biztató kezdet: operatív munka az első ülésen

Barta Józsefet választották a megyei tanács első elnökhelyettesévé A hetedik összehívású Kárpátaljai Megyei Tanács első ülésén megválasztották a tanács első elnökhelyettesévé a KMKSZ-frakció vezetőjét, Barta Józsefet, továbbá két fontos bizottság elnöki tisztségét tudta megszerezni a magyar frakció és számunkra fontos…

Orosz Ildikó közleménye

Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett édesanyánk OROSZ MALVIN temetésén részt vettek, utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkban velünk osztoztak. A gyászoló család.

Közzétették a Kárpátalja Megyei Tanács képviselőinek névsorát

A helyhatósági választások eredményeképp hat politikai párt 64 képviselője jutott be a Kárpátalja Megyei Tanácsba, nevezetesen az Egységes Közép (Jedinij Centr), Szolidaritás (Szolidarnyiszty), Újjászületés (Vidrodzsennya), Haza (Batykivscsina) párt, az Ellenzéki Blokk és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviselői. A…

Kárpátalján tett látogatást Soltész Miklós államtitkár

„Csak úgy erősödhetünk meg, ha különböző kulturális, oktatási programokat szervezünk, és ebben a magyar kormány továbbra is partner lesz” – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi, civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára október 29-én kárpátaljai látogatása során. Rövid,…

Brüsszeli források is segíthetik intézményeink fejlesztését

Kárpátaljára látogatott november másodikán Kiss Antal, Magyarország Nemzeti Fejlesztési Minisztériumának a közvetlen közösségi forrásokkal kapcsolatos koordinációs feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa, a közvetlen uniós kifizetésű pályázatok elnyerésében a magyar pályázókat segíteni hivatott Magyar Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója. A miniszteri biztost…

A nemzetiségi pedagógusképzés sajátosságai – nemzetközi konferencia Beregszászban

A Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet A nemzetiségi (magyar, szlovák, román, roma) pedagógusképzés sajátosságai. Ukrajnai, Szlovákiai és Magyarországi tapasztalatok címmel szervezett nemzetközi tudományos-gyakorlati konferenciát október 30-án. A rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében működő Fodó Sándor Kulturális…

A forradalom nem ismert országhatárokat

Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk Megemlékezve az 1956-os szabadságharcról Kárpátalján az ünneplők egyben hitet tesznek a magyarságuk mellett, s bizonyságát adják a nemzet egységének – hangsúlyozta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) október 23-i központi rendezvényén elhangzott ünnepi beszédében…