Megalakult a Kárpátaljai Fiatal Magyar Vállalkozók Szövetsége

A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének ösztönzésére alakult érdekvédelmi szervezet a kis- és középvállalkozói (KKV) szférában dolgozó fiatal üzletemberek számára. Az újonnan alakult szervezet neve: Kárpátaljai Fiatal Magyar Vállalkozók Szövetsége, célja egy fiatal magyar vállalkozói közösségi réteg kialakítása, valamint az utánpótlás-nevelés.…

70 éves az ungvári magyar iskola

Jubileumi ünnepség a Filharmóniában 1946. október 18-án kiadott 352. számú rendeletével engedélyezte az Ungvári Városi Tanács egy hétosztályos magyar iskola megnyitását a Sztálin tér 20. szám alatti épületben (ma Petőfi tér). A romos épület felújítására a városi tanács nem adott…

Fennállásának 25. évfordulóját méltatta és tisztújító közgyűlést tartott a KMPSZ Beregszászban

Negyedszázados működését értékelte és tisztújító, XXIV. közgyűlését tartotta a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ) szombaton Beregszászban. Az 1991-ben alakult pedagógus érdekvédelmi szervezet elmúlt negyedszázados tevékenységére visszatekintő beszámolójában Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke hangsúlyozta: az utóbbi évek magyar állami támogatásának köszönhetően…

Közös advent Beregszászban

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) kezdeményezésére 2015-ben Beregszász város elöljárói először döntöttek úgy, hogy hagyományteremtő céllal különleges programsorozatot indítanak útjára. Az együttműködés sikerét mutatja, hogy idén is közösen készülnek az ünnepre. A Közös Advent 2016 programsorozat keretében…

Eltörölnék a nyelvtörvényt, a KMKSZ levélben fordult a nemzetközi szervezetekhez

Ukrajna Alkotmánybírósága (КСУ) többszöri elutasítás után 2016. november 17-én érdemben tárgyalt az érvényben lévő, ellenzői szerint a kisebbségek számára túlzottan megengedő nyelvtörvény alkotmányosságának kérdéséről. Szervezetünk úgy véli, a nyelvtörvény esetleges eltörlésével ismét egy olyan, az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségeket hátrányosan…

Akik itthon maradnak, őrhelyen állnak

Ünnepélyes tanévnyitó a Rákóczi-főiskolán Az első évfolyamos hallgatók ünnepélyes diákká avatásával nyitotta meg a 2016–2017-es tanévet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola múlt pénteken Beregszászban. Mint sok éve már, a beregszászi református templomban megrendezett ünnepség ezúttal is a nemzeti és…

Eredmények és problémák – mérlegen a kárpátaljai magyar oktatásügy

Szombaton Akna­szla­ti­nán, a római katolikus templomban került sor a Kár­pátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) központi tanévnyitó ünnepségére, amelyre a megye szinte minden szegletéből érkeztek pedagógusok, oktatásügyi szakemberek. Béres István aknaszlatinai plébános a megjelenteket köszöntve idézte XVI. Benedek pápát, aki a pedagógusokat,…

Első Árpád-házi királyunkra emlékeztek Mezőkaszonyban

Augusztus 20-án immáron második alkalommal ünnepelték Szent István napját Mezőkaszonyban a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet szervezésében. A rendezvény az ukrán és a magyar himnuszt követően a Kaszonyi Művészeti Iskola fúvószenekarának előadásával kezdődött. Ezt követően Kudlotyák Krisztina, a PCS…