A posztok megszerzése helyett a magyarság számára fontos programok végrehajtása a KMKSZ célja

A KMKSZ alapszervezeti elnökeinek konferenciáján A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeti elnökeinek hagyományos, év végi, kétnapos konferenciáját idén november 7–8-án tartották meg, immár sorozatban harmadik éve az Aknaszlatinai Szpeleocentr üdülőben. A konferencián értékelték az önkormányzati választások eredményeit, elfogadták a…

Az Európai Parlament delegációja Kijevben

2015. november 4–5-én Kijevben tartotta második plenáris ülését az EU–Ukrajna Parlamenti társulási bizottságba delegált küldöttség az ukrán parlament (Verhovna Rada) épületében. Köztudott, hogy az Európai Unió számos Unión kívüli országot támogat, köztük Ukrajnát is, a két fél közötti kapcsolatok ápolásáért…

Nyilatkozat

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség üdvözli a 2015-ös ukrajnai helyhatósági választások eredményét. Szövetségünk bízik benne, hogy Ukrajna végre elindul azon az úton, amely egy valódi önkormányzatiság megteremtését fogja eredményezni. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a választási törvény nem tette lehetővé a szavazólapok…

Magyar nyelvet oktató ukrán iskolákat keresett fel Grezsa István Kárpátalján

Készségfejlesztő játékcsomagokat adott át a magyar nyelvet választott idegen nyelvként oktató ukrán tannyelvű iskoláknak csütörtökön Kárpátalján Grezsa István, a Miniszterelnökség határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztosa, aki Szolyván megkoszorúzta az 1944-es sztálini terror magyar áldozatainak emlékművét. Grezsa István Ungváron,…

“Jelentős sikert hozott a magyar összefogás Kárpátalján”

Jelentős sikert hozott a kárpátaljai magyarság számára a múlt vasárnapi ukrajnai helyhatósági választáson a két magyar szervezet összefogása, a történelmi egyházak, civil szervezetek és a magyar kormány általi támogatás – jelentette ki csütörtökön Ungváron Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának…

’56 emlékének köszönhetjük a mai Magyarországot

Az ungvári börtön falán 2006-ban elhelyezett márványtáblánál emlékezett Ungvár magyarsága az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra. 59 évvel ezelőtt a magyar forradalmat eltipró szovjetek több száz magyar forradalmárt hurcoltak Ungvárra, ahol a börtön épületében vallatták őket a KGB-s kihallgatók, és…

A forradalom nem ismert országhatárokat

Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk Megemlékezve az 1956-os szabadságharcról Kárpátalján az ünneplők egyben hitet tesznek a magyarságuk mellett, s bizonyságát adják a nemzet egységének – hangsúlyozta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) október 23-i központi rendezvényén elhangzott ünnepi beszédében…