A KMKSZ és a történelmi egyházak mozgósítással kapcsolatos nyilatkozata

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyugtalanságát fejezi ki a kelet-ukrajnai eseményekkel kapcsolatban. Szövetségünk mélységesen elítéli az erőszak minden fajta megnyilvánulását a területen. Meggyőződésünk, hogy a jelenlegi háborús helyzet konszolidálása csak kompromisszumok megkötésével lehetséges. Az állam vezetőinek meg kell találniuk azokat…

Határozatok

A KMKSZ nyilatkozata A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség következetesen kiáll Ukrajna európai közeledése mellett és az ehhez szükséges demokratikus jogállami intézményrendszer megteremtéséért. Ennek összetevőjeként tekintünk a hatalom decentralizálásának és a helyi közösségek önkormányzatiságának megerősítésére. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy az ukrajnai adminisztratív…