Felcseri-szülészeti központot adtak át Kígyóson

Folytatódnak a lakossági fórumok Június 22-én több mint 3 és fél millió forint magyar kormánytámogatásból felújított felcseri-szülészeti központot adott át Brenzovics László a beregszászi járási Kígyóson. Az átadón a jelenlévőket Vass Ilona, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány igazgatója köszöntötte, aki…

KMKSZ-közgyűlés Badalóban

Június 22-én délután 16.00 órai kezdettel közgyűlést hívott össze a KMKSZ Badalói Alapszervezete, amelyet Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, ukrajnai magyar parlamenti képviselő is megtisztelt jelenlétével. További résztvevői voltak még a rendezvénynek Péter Csaba, a Kárpátaljai Megyei Tanács magyar frakciójának…

KMKSZ-közgyűlés Jánosiban

Tegnap, június 21-én délután 16.30-kor került sor a jánosi Helikon Hotel konferenciatermében a helyi Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közgyűlésére. A rendezvényen jelen volt Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, ukrajnai magyar parlamenti képviselő, Sin József, a Beregszászi Járási Tanács elnöke,…

Brenzovics László: Felháborító, hogy ilyen dolgok újra megtörténnek

Korábban közöltük, hogy június 18-án a Központi Választási Bizottság (CVK) honlapján feltűnt Kárpátalján az első azonos nevű képviselőjelölt, méghozzá a Nagyszőlős központú, 73. számú egyéni választókerületben. Az eddigi ukrajnai választások során sem volt hiány az alattomos technikák alkalmazásából, ez pedig…

KMKSZ-közgyűlés Jánosiban

Tegnap, június 21-én délután 16.30-kor került sor a jánosi Helikon Hotel konferenciatermében a helyi Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közgyűlésére. A rendezvényen jelen volt Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, ukrajnai magyar parlamenti képviselő, Sin József, a Beregszászi Járási Tanács elnöke,…

KMKSZ-közgyűlés Tiszaújhelyen

Ma délelőtt 11 órai kezdettel került sor a tiszaújhelyi kultúrházban a helyi Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) aktivistáinak a közgyűlésére. Az alkalom kezdetén Boldog Ferenc, az alapszervezet elnöke köszöntötte Brenzovics László parlamenti képviselőt, a KMKSZ elnökét, illetve Dobsa Istvánt, a…

Új korok, régi módszerek

A fenti szavak juthatnak eszébe az embernek a Központi Választási Bizottság (CVK) weboldalának bejegyzését olvasva, amelyből megtudhatjuk, hogy június 18-án újabb Brenzovics László, azaz hogy Vaszil Brenzovics nevű képviselőjelöltet jegyeztek be a 73. számú kárpátaljai választókerületben. Első pillantásra azt hihetnénk,…

Üzenet

„Mené, tekel – ha érted, vagy nem érted, Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.” Karinthy Frigyes Talpra, magyar! Itt az idő és a lehetőség üzenni Budapestnek, Kijevnek és a velünk élő kárpátaljai népeknek is. Budapestre üzenjük, hogy itt vagyunk,…

A KMKSZ és az UMDSZ közös képviselőjelölteket támogat

Ukrajnában kezdetét vette a 2019. július 21-re tervezett előrehozott parlamenti választási folyamat, amelyen a kárpátaljai magyarság is részt kíván venni. Lapunknak Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke nyilatkozott. „Jelöltjeinket bejegyezték, az UMDSZ-szel (Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség) a…