Több ezren buliztak a második IszFeszten

„Kárpátalja legnagyobb bulija” – ezzel a mottóval hirdették a szervezők a 2019-es IszFesztet, melyet augusztus 9-11. között tartottak Tiszapéterfalván. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) által szervezett rendezvény valóban a kárpátaljai magyar fiatalok legnagyobb könnyűzenei fesztiváljává nőtte…

„A legfontosabb az egészségügy, az oktatás és a gazdaság”

Ukrajna beteg egészségügyét Kárpátalján nagyrészt Magyarország támogatásának köszönhetően igyekeznek orvosolni, mely segítség nélkül sok községi családorvosi rendelő éppolyan lepusztult lenne, mint maga az ukrán állam. Június 27-én a nagyszőlősi járási Verbőcön került átadásra a felújított orvosi rendelő, melynek korszerűsítése Magyarország…

Diplomát szereztek az MCC kárpátaljai hallgatói

A Mathias Corvinus Collégium (MCC) a tavalyi év szeptemberében indította el Beregszászban a Fiatal Tehetség Programot (FIT Program). Ez egyedülálló oktatási forma, amely felső tagozatos diákoknak nyújt iskolán túli, komplex szemléletű tehetséggondozást. Ezzel egyidejűleg szintén meghirdetésre került az MCC-vel partnerségben…

Közgyűlések a KMKSZ középszintű szervezeteiben

„Mi nem a meghátrálás emberei vagyunk…” A harminc éve alakult Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagyszőlősi Középszintű Szervezete március 30-án tartotta soros közgyűlését a szervezet nagyszőlősi székházában. A gyűlésen 94 küldött volt jelen. A közgyűlés a Himnusz eléneklésével vette kezdetét.…

Közgyűlések a KMKSZ középszintű szervezeteiben

Az elvándorlás ellenére folyamatosan csatlakoznak a KMKSZ tagságához   A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Középszintű Szervezete március 23-án tartotta meg soron következő közgyűlését a szervezet munkácsi székházában. A gyűlésen 50 küldött volt jelen. A közgyűlés megkezdése előtt Buhajla…

Dobsa István: Nem fogjuk feladni!

Március 15. közeledtével mindig összeszorul kicsit a szívünk és a dicső múltra, a lánglelkű fiatalokra gondolunk, akik az életüket adták a hazáért, a szabadságért, a jövőnkért. Ez ma sincsen másképp. Amíg Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál nevét sokan ismerik,…

Magyar kormánytámogatásból felújított orvosi rendelőket adott át Szilágyi Péter Kárpátalján

Összesen több mint tízmillió forintnyi magyar kormányzati támogatásból felújított családorvosi rendelőket adott át ünnepélyesen Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos csütörtökön a Nagyszőlőshöz közeli Tiszakeresztúr és Fancsika községekben. Szilágyi Péter a magyar ajkú, 900 lakosú Tiszakeresztúr rendelőjének avatásán mondott köszöntőjében…

Jótékonysági farsangi bál Gáton

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) minden év elején jótékonysági bállal kezdi programjainak sorozatát. Az idén február 24-én Gáton közösen a KMKSZ ISZ helyi alapszervezetével harmadik alkalommal szerveztek jótékonysági farsangi bált. Az eseményre szép számmal érkeztek fiatalok…

Ukrán–magyar viszony: meg kell indulnia a párbeszédnek

Minden résztvevő üdvözölte a találkozót, de az álláspontok nem közeledtek – nagyjából így foglalható össze a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) múlt szombati választmányi ülésének eredménye. A maga nemében precedens nélküli, az ungvári Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban megrendezett…