Menczer Tamás: Magyarország berendelte a külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét

Magyarország elfogadhatatlannak tekinti Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kitiltását Ukrajnából, ezért Ukrajna budapesti nagykövetét hétfőre berendelték a Külügyminisztériumba – tájékoztatta az MTI-t Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szombaton. A Tájékoztatásért és Magyarország Nemzetközi Megjelenítéséért Felelős Államtitkár közleményében hangsúlyozta: már a…

Másfél évre kitiltották Ukrajnából Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt

Másfél évre kitiltották Ukrajnából Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét. A hírt maga Kelemen Hunor közölte egy közösségi portálon annak nyomán, hogy szombaton nem engedték be az országba. Az RMDSZ elnöke Ungvárra szeretett volna eljutni a Kárpátaljai…

„Élők, emlékezzetek!”

Csap magyarsága a temetőkertben a sztálinizmus áldozatainak emlékére állított emlékműnél hajtott fejet az 1944-ben málenkij robotra elhurcolt férfiak emléke előtt. Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének és Csapi Alapszervezetének elnöke köszöntötte a vendégeket és mindenkit,…

Új oktatási törvény fenyegeti a magyar kisebbséget Ukrajnában

Újabb olyan írás jelent meg a nemzetközileg elismert amerikai napilap, a The New York Times weboldalán, amelyben a kárpátaljai magyar közösséget ért atrocitásokról, a kettős állampolgárság megszerzése okozta problémákról, a Magyarországról érkező segítségről – a helyi magyarságot érintő ügyekről esik…

A Mirotvorec újabb adatokat közölt az általa feltételezett ukrán–magyar kettős állampolgárokról

Újabb kárpátaljai helyhatósági tisztviselőkről készült listát töltött fel weboldalára az ukrán nacionalista Mirotvorec szervezet – derül ki az Ukrajinszka Pravda jelentéséből. „Ők felesküdtek Magyarország hűségére, miközben Ukrajna helyhatósági szerveiben teljesítettek közszolgálatot” – állítja a több mint háromszáz nevet tartalmazó lista címe. A…

A KMKSZ-frakció volt az egyik legaktívabb

Ülésezett a Kárpátaljai Megyei Tanács Csütörtökön, július 26-án megtartották a Kárpátaljai Megyei Tanács tizenkettedik ülésszakának első plenáris ülését. A képviselők hagyományosan egyperces néma főhajtással adóztak az ország keleti részében elesettek emlékének. Ukrajna himnuszának eléneklése után Mihajlo Rivisz, a tanács elnöke…

Folytatódnak a közgyűlések a KMKSZ alapszervezeteiben

Folytatódnak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeti közgyűlései, amelyeken összegzik az elmúlt ciklusban elvégzett munkát, és megfogalmazzák az újabb, aktuális célokat. Ungvári Középszintű Szervezet Március 3-án, szombaton a KMKSZ TiszaújfaluiAlapszervezete a hideg miatt nem a rendezvényteremben, hanem a parókián tartotta…

Szürtében a 73 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek

Kopjafát állítottak hat elesett magyar katonának 1944 novemberének elején a csapi hídfő védelmében folytatott harcokban esett el az a hat magyar katona, akik emlékére november 3-án kopjafát állított a szürtei római katolikus templom kertjében a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület,…

Magyar Levente államtitkár kárpátaljai tájékoztatói az Egán Ede gazdaságfejlesztési programról

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára 2017. április 6–7-én az Ungvári, a Munkácsi és a Beregszászi járás településein helyi üzletembereknek, vállalkozóknak fórumokat és tájékoztatókat tart az Egán Ede gazdaságfejlesztési terv második szakaszának lehetőségeiről, különös tekintettel a megpályázható…