Nyílt levél Ukrajna elnökéhez

Ukrajna Elnökének      Zelenszkij V.O.   Tisztelt Volodimir Olekszandrovics!   Az ukrajnai magyar nemzeti kisebbség képviselőiként mint az ország alkotmányos rendjének és az állampolgári jogok legfőbb biztosítékához fordulunk Önhöz. A kárpátaljai magyarság európai gondolkodású, törvénytisztelő nemzeti kisebbség, amely a megalakulásától lojális…

V. Kárpátalja Nap Brüsszelben

Bocskor Andrea tájékoztatója Idén ötödik alkalommal szervezte meg Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő a Balassi Intézettel közösen a Brüsszeli Kárpátalja Napot, melynek célja bemutatni Kárpátalja és a kárpátaljai magyar közösség értékeit, múltját, jelenét, fájdalmait és örömeit.  Az immáron  hagyománnyá vált rendezvényt…

V. Brüsszeli Kárpátalja-nap

2019. november 19-én immár ötödik alkalommal került megrendezésre a Brüsszeli Kárpátalja-nap, mely a régió izgalmas kultúráját hivatott bemutatni. Az esemény kezdeményezője és szervezője Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő, kinek elmondása szerint elengedhetetlen, hogy minden egyes nemzetközi fórumon – így Brüsszelt…

Ukrajna már a Máértet is támadja

A budapesti Várkert Bazárban tartotta XVIII. plenáris ülését múlt pénteken a Magyar Állandó Értekezlet (Máért). A budapesti fórumon a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviseletében részt vett Brenzovics László elnök és Barta József ügyvezető alelnök. Az ülés zárónyilatkozatának megjelenése után nem sokkal Ukrajna…

A KMKSZ és az UMDSZ közös közleménye

A szövetségek képviselői megvitatták a mezőkaszonyi és a homoki kistérségben december 22-én tartandó helyhatósági választások kérdéseit. A szervezetek egyetértettek abban, hogy – a mezőkaszonyi kistérség elnöki posztjára Barta Szabolcs jelölttel kötnek választási megállapodást, – további egyeztetést folytatnak a kistérségek képviselőjelöltjeinek…

Brenzovics: Brüsszeli beszámoló a kárpátaljai magyarság jelenlegi helyzetéről

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke november 19-én délután részt vett az Európai Parlament magyar néppárti képviselőinek delegációs ülésén Brüsszelben, ahol többek között tiszteletét tette Várhelyi Olivér EU-s bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztosjelölt is. Brenzovics az ülésen…

Emlékmenet Munkácstól Szolyváig

Követeljük a sztálinizmus áldozatainak rehabilitációját! Hetvenöt éve annak, hogy a kárpátaljai magyar, valamint német férfiakat és nőket is kényszermunkatáborokba deportálták a vidékünket megszálló szovjetek. Lassan az utolsó túlélőket is elveszítjük, de Ukrajna még most sem látja elérkezettnek az időt az…

Újabb tanút hallgattak ki a KMKSZ-székház robbantóinak ügyében

Az Ungvári Városi-Járási Bíróságon csütörtökön, november 14-én került sor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székháza ellen robbantásos merényletet elkövető két vádlott ügyének soron következő tárgyalására. Mondhatni, megszokott módon most is késéssel vette kezdetét az ülés, mivel az egyik…

Kárpátalja 100 éve – konferencia a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából

A Magyar Tudomány Ünnepét 2003 óta minden évben megünneplik november 3-án – azon a napon, amelyen 1825-ben Széchenyi István felajánlotta birtokainak egyévi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására, amelyet 1840-től Magyar Tudományos Akadémia néven ismerünk. Ezen ünnephez Magyarországon és a…