Karácsfalván a gyerekekről szólt a vasárnap délután

A bábszínháztól a légvárig

Ha visszatekintünk életünk eddig eltelt éveire, többségünk az egyik legszebb és vitathatatlanul a leggondtalanabb időszakként emlékezik vissza napsugárfényű gyermekkorára, s azon belül is a nyárra, amikor hónapokig élvezhettük a nagy vakáció megannyi örömét. A Karácsfalvát is vezető Tiszakeresztúri Községi Tanács és a KMKSZ ISZ Karácsfalvai Alapszervezete pedig június 19-én tovább fokozta a nyár örömeit, amikor gyermeknapi rendezvénnyel kedveskedett a felnövekvő nemzedék tagjainak. S bár ez az első, közös szervezésű gyermeknapjuk, Dobsa István tiszakeresztúri polgármester lapunk tudósítójának kifejtette, hagyományt szeretnének teremteni a mostani rendezvénnyel.

A megnyitóünnepségen elsőként Tóth Attila, a KMKSZ ISZ Karácsfalvai Alapszervezetének elnöke köszöntötte Dobsa István polgármestert, valamint Gorondi Albertet, a KMKSZ Karácsfalvai Alapszervezetének elnökét. Majd a községi vezető leszögezte: hogy gyermekeink jelentik jövőnk zálogát, ezért kell fokozott figyelmet szentelnünk nekik. Felnövekedvén, itthon kell maradniuk, ez viszont nem lehetséges az anyaország segítsége nélkül – tette hozzá. Itt jegyezhetjük meg, hogy a múlt hónapban Karácsfalván tett látogatást a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának küldöttsége, s a polgármester felkérésére sporteszközökkel és anyagi segítséggel támogatták a községben működő Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumot. Maga a község is részesült a támogatásból, így sikerült védőhálóval ellátni a művelődési ház területén található labdarúgópályát, felújítani az ugyanitt álló emlékművet, valamint a kultúrház kerítését.

A megnyitót követően elsőként a beregszászi Bagolyvár Bábszínház nyújtott élvezetes előadást a gyermekek számára a művelődési ház nagytermében. Mónus Dóra, a társulat tagja – az előadás felvezetéseként – kedves közvetlenséggel és jó pedagógiai érzékkel teremtett kapcsolatot a gyermekekkel, akik élvezettel nézték-hallgatták végig a bábművészek Róka Réka születésnapja c. mesejátékát, melyet követően a társulat tagjai ajándékokkal kedveskedtek a gyermekeknek. Így a gyerkőcök nagy örömére megannyi színes lufi is röpködni kezdett a nagyterem légterében, melyek éppúgy nem pukkadtak ki, mint a klub parkjában felállított légvár.

A gyermeknap résztvevői színes programok között válogathattak. Az előzetes félelmek ellenére a vattacukorgyártó gép kifogástalanul működött, a szó szoros értelmében megédesítve a gyerkőcök életét. A vállalkozó kedvű gyermekek összemérhették tudásukat, ügyességüket az asztalifoci- (csocsó-), az asztalitenisz- a kötélugráló- és a dekázási versenyben. A nyertesek pedig átvehették a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum által biztosított nyereményeket. Igen népszerű volt az arcfestés, melynek során Sándor Szvetlána tiszakeresztúri és Tóth Mária, illetve Nagy Dominika karácsfalvai arcfestő pingálta ki a hamvas gyermekpofikat. Emellett pedig festegethettek is a gyerekek.

Mindent összevetve ez a nyári délután gondtalan kikapcso­ló­dást nyújtott a karácsfalvai gyermekeknek.

Lajos Mihály