Ismét szemet szúrt a magyar felirat a Beregszászi járásban

Ismeretlen elkövetők festékszóróval fújták le a nagymuzsalyi helységnévtábla magyar feliratait. A rongálást megörökítő felvételeket Bereczky István posztolta augusztus 1-jén Facebook-oldalán. A Kárpátalja.ma információi szerint a helyi lakosok már megtisztították a táblákat. Egy héttel korábban az ungvári Egán Ede Emlékpark piros-fehér-zöld…

Indul az első kárpátaljai magyar televízió

A KMKSZ májusban szerződést írt alá a 21 Uzshorod televíziós csatornával. A szerződés értelmében a csatorna műsoridejének felét vásárolta meg a kulturális szövetség, tehát a 24 órás műsoridőből 12 órát a KMKSZ által létrehozandó új kárpátaljai magyar televízió fog szolgáltatni.…

„Csak anyanyelvemen lehetek igazán magyar”

Óvodafejlesztési program a Kárpát-medencében „Az a cél, hogy a határon túli magyar közösségek fejlődjenek, az asszimilációt pedig lelassítsuk” ‒ jelentette ki Erdélyi Rudolf, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója az Óvodafejlesztés a Kárpát-medencében című panelbeszélgetésen Tusványoson. A magyar kormány közel…

Nemzetpolitikai kerekasztal Tusványoson

A nemzeti összetartozás ereje! A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programjában idén is a nemzetpolitikai kerekasztal vonzotta a legtöbb érdeklődőt. A határon túli magyar politikai vezetők közül elsőként Brenzovics László a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke kapott szót, aki…

Ismét kinevezték Grezsa Istvánt

Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztossá nevezték ki Grezsa Istvánt. A miniszteri biztos megbízatása 2020. június 30-ig szól. A Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter által aláírt kinevezést a Magyar Közlöny július 25-i számában tették…

Barbárságra emberséggel válaszolva – helyrehozták az Egán Ede Emlékparkot

Helyrehozták az ungvári Egán Ede Emlékparkot július 26-án – tudatták Magyarország Ungvári Főkonzulátusának Facebook-oldalán. Barbár cselekedetet követtek el ismeretlenek a napokban: az emlékmű egyik oldalán felállított, magyar nemzeti színekre festett követ az ukrán nacionalisták szimbólumaként ismert vörös-feketére mázolták, ahol a vörös a…

„A nagy emberek és nagy nemzetek tartják a szavukat”

Az ukrán oktatási törvény is terítékre került a tusnádfürdői szabadegyetemen Az erdélyi Tusnádfürdőn, a 29. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor harmadik napján (július 26-án csütörtökön) sok érdeklődőt vonzott a 2017 szeptemberében elfogadott ukrán oktatási törvényt és a kárpátaljai magyar oktatás helyzetét…

Újra meggyaláztak egy magyar emlékhelyet

Alig több mint egy hónapja tudósítottunk arról, hogy Ungvár közelében, a Kijev–Csap gépkocsiút mentén kialakított Egán Ede Emlékparkban található két kőtömb egyikéről nacionalisták eltüntették a magyar trikolort. Az akkori esetről a település egykori vezetője, ismert kárpátaljai közéleti személyiség, Pavlo Csucska Facebook-oldalán…

Szili Katalin: az őshonos kisebbség jogai nem tehetők zárójelbe

Egymillión aláírták a Minority SafePacket, amit az őshonos kisebbség jogainak érdekében Brüsszel sem tehet zárójelbe – mondta Szili Katalin Egerben, a Kárpát-medencei irodalomtanárok találkozójának megnyitóján. A miniszterelnöki megbízott úgy fogalmazott: köszönet jár mindazoknak, akik a Kárpát-medence valamennyi szegletében segítenek elsajátítani…