Szili Katalin: az őshonos kisebbség jogai nem tehetők zárójelbe

Egymillión aláírták a Minority SafePacket, amit az őshonos kisebbség jogainak érdekében Brüsszel sem tehet zárójelbe – mondta Szili Katalin Egerben, a Kárpát-medencei irodalomtanárok találkozójának megnyitóján.

A miniszterelnöki megbízott úgy fogalmazott: köszönet jár mindazoknak, akik a Kárpát-medence valamennyi szegletében segítenek elsajátítani a tudást a magyarságunkról, akik azon munkálkodnak, hogy a fiatalok megismerjék az identitásunkat.

“Köszönet jár önöknek, mert sokat tesznek azért, hogy megőrizhessük identitásunkat, ami nem jelent mást, mint hogy a gyergyószentmiklósiak száz év múlva is elmondhassák, van magyar szó, magyarul álmodhassanak a Délvidéken és magyar szó lehessen a felvidéki templomokban” – mondta a miniszterelnöki megbízott.

Szili Katalin kijelentette: azt, hogy egymillión aláírták a Minority SafePacket az őshonos kisebbség jogainak érdekében, Brüsszelben sem tehetik zárójelbe. “Van még néhány hónapjuk, hogy tegyenek valami jót ennek a hatvanmilliós őshonos kisebbségi csoportnak az érdekében” – mondta.

Halzl József, a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnöke úgy fogalmazott: az anyaország határokon átnyúló újraegyesítése a szövetség célja, amelynek a megvalósításában nagyon fontos szerepe van az ifjúság nevelésének, oktatásának.

Pajtók Gábor Heves megyei kormánymegbízott szerint a Rákóczi Szövetségnek és az elkötelezett szervezőknek hála Egerben konferenciák, szakmai találkozók, csereprogramok valósulnak meg a magyar tannyelvű iskolák közreműködésével.

Habis László (Fidesz-KDNP), a megyei jogú város polgármestere kifejtette: az anyaországi kormányzati politika egyik központi célja a határokon átívelő nemzetegyesítés, újraegyesítés. Eger ennek a folyamatnak akar gyakorlati terepet biztosítani a magyar-magyar nemzettestvéri, baráti és szakmai kapcsolatok erősítésével – tette hozzá.

Forrás: