Megalakult a KMKSZ Szerednyei Alapszervezete

Szeptember 30-án tartotta alakuló gyűlését Szered­nyén a KMKSZ helyi alapszervezete. Bár a településen eddig még nem volt a KMKSZ-nek csoportja, most számos szerednyei lakos úgy határozott, hogy erőteljesebben részt akarnak venni a szervezet tevékenységében. Az újonnan létrejött alapszervezet elnöke Bagura…

Az aradi vértanúkra emlékeztek a beregardói Perényi-kastélynál

„Ne csak akkor legyünk magyarok, ha van belőle hasznunk, hanem csendes ellenállással merjük vállalni magyarságunkat akár a szavazóurnáknál, akár akkor, amikor magyar iskolába íratjuk gyermekeinket…” – hangsúlyozta dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola…

Nyárbúcsúztató fesztivál Nagymuzsalyban

Nagymuzsaly igen értékes települése a Bereg­vidéknek. Sokaknak első hallásra az aranybánya, másoknak az oly jóízű őszibarack, s vannak, akiknek a bor jut eszükbe a településről. Tény, hogy mindhárom dolog hozzátartozik a helységhez. A zömében magyar ajkú közösségnek sajnos, sokszor volt…

A nyugdíjasokat méltatták Asztélyban

Az idősek világnapja alkalmából Asztély közössége is méltatta ősz hajú bölcseit. Az idős korosztály fontos részét képezi minden társadalomnak. Minden korszakban ők azok, akik által felfedezhetjük saját gyökereinket, hagyományainkat, meglátásaikat, tanácsaikat mindig figyelembe vehetjük. Az asztélyiak nagy figyelmet fordítanak nyugdíjasaikra,…

A tolerancia és a békés egymás mellett élés ma a legfontosabb

A KMKSZ csapi polgármesterjelöltje Balogh Oszkár, aki a határváros szülötte, a helyi magyar középiskolában érettségizett, majd az Ungvári Zeneművészeti Szakközépiskolában és az Ungvári Állami Egyetem Fizika Karán tanult. 2005-ben az akkor már Ungvári Nemzeti Egyetem Közgazdasági Karán szerzett könyvelői és…

Magyar szóval a békéért

Október 4-én a pedagógusok előtt tisztelegtek, mindeközben pedig a békéért emelték fel szavukat a nagyszőlősi járási Csepe lakosai a Csepei Középiskola és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Csepei Alapszervezetének rendezésében. A helyi középiskolában elsőként Szerbák Lenke, a KMKSZ helyi alapszervezetének…

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány tájékoztatója

1. Mikorra várható a pedagógustámogatás folyósítása? A pályázati támogatások kifizetéséről a budapesti bizottság a múlt héten hozta meg határozatát. A következő lépés, hogy az OTP Bank a több mint háromezer pályázó részére legyártsa a bankkártyát. Mi ezt már kezdeményeztük, illetve…

A magyar közösség megmaradásának záloga: összefogás és egység a választásokon

Tájékozódó látogatásra Kárpátaljára látogatott Vida Péter, a németországi Brandenburg tartomány parlamentjének képviselője, az Egyesült Civilmozgalmak / Szabad Szavazók Pártjának tartományi elnöke, aki elsőként Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével, Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának képviselőjével folytatott megbeszélést Ungváron. Majd előzetes tervei szerint négynapos…