Megalakult a KMKSZ Szerednyei Alapszervezete

Szeptember 30-án tartotta alakuló gyűlését Szered­nyén a KMKSZ helyi alapszervezete. Bár a településen eddig még nem volt a KMKSZ-nek csoportja, most számos szerednyei lakos úgy határozott, hogy erőteljesebben részt akarnak venni a szervezet tevékenységében. Az újonnan létrejött alapszervezet elnöke Bagura Marianna, alelnöke Gulej Mária, titkára pedig Rigler Szilvia lett.

Az alakulóülésen felszólalt Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, aki röviden ismertette a szervezet munkásságát, céljait. Majd örömét fejezte ki az iránt, hogy a szerednyei magyarság is a közösségformálódás mellett tette le a voksát. Balogh Lívia a szervezet támogatásáról biztosította az újonnan megalakult alapszervezet tagjait, mivel Szerednye is „ezer szálon kötődik a magyar kultúrkörhöz”.

Bagura Marianna lapunknak elmondta, hogy megalakulásuk célja a helyi magyarság összefogása volt. Többen úgy gondolták, hogy a település maréknyi magyarságát nem hagyják asszimilálódni, hanem igyekeznek ápolni a magyar kultúrát, hagyományokat és nyelvet a faluban is. Első nagyobb feladatukként egy Dobó-múzeum létrehozását határozták meg Szerednyén. A KMKSZ Szerednyei Alapszervezetéhez eddig a település ötven lakosa csatlakozott.

(KárpátaljaLap.net / rsz)