Fellobbant advent harmadik gyertyájának lángja Beregszász főterén

Advent harmadik vasárnapján, december 13-án a történelmi egyházak képviselői és a meghívott vendégek meggyújtották a szent várakozás harmadik, az öröm gyertyáját Beregszász főterén. A csendes gyertyagyújtás a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet közreműködésével került megrendezésre. Az eddigi évek változatos és…

Munkában az Aknaszlatinai Kistérségi Tanács

Egy hónapon belül másodszor ülésezett az új Aknaszlatinai Kistérségi Tanács. A képviselői tanács november 6-án tartotta meg alakuló ülését, ezt követően november 25-én már a második tanácsülésre is sor került. A tanácsba hat párt jutott be az október 25-i helyhatósági…

Megalakult a Nagydobronyi Kistérségi Tanács

Decembere 1-jén került sor a Nagydobronyi Kistérségi Tanács alakuló ülésére, illetve első plenáris ülésére, ahol Nagy Ferenc polgármester és a megválasztott 22 képviselő letette a hivatali esküt, megválasztották a tanács titkárát, a képviselői állandó szakbizottságokat, a települések helyi ügyintézőit, elfogadták…

A sztálinizmus áldozataira emlékeztek Szürtében

Az ungvári járási Szürtében a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezete a református és római katolikus gyülekezettel közösen emlékezett a sztálinizmus áldozataira a református templom kertjében lévő emlékműnél. Braun Éva, a KMKSZ Szürtei Alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, elmondta:…

Visken és Técsőn is megemlékeztek a málenkij robot áldozatairól

Az egykori koronavárosokban november 22-én a karanténszabályokat betartva emlékeztek meg a sztálini lágerekben elhunytakról. A viski eseményen a helyi magyar iskola diákjai prózai szövegekkel méltatták az áldozatok emlékét. Szabó Gabriella, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Viski Alapszervezetének elnöke szerint…