Átadták a felújított Mezőkaszonyi Arany János Líceumot

A Mezőkaszonyi Arany János Líceum felújítása a bázisiskola-program és Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának a Keleti Partnerség Ukrajna 2019 – fejlesztési együttműködés Kárpátalján című program keretén belül valósult meg. Az átadóünnepségre október 21-én került sor. A korábban igencsak lepusztult állapotban lévő…

1956-ra emlékeztek Nevetlenfaluban

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nevetlenfalui Alapszervezete október 20-án megemlékezést szervezett Illés József (1940) helyi 1956-os forradalmár méltatására. Az eseményre a helyi alapszervezet tagjai, illetve az Aranyalkony Nyugdíjasklub gyűltek össze. A rendezvény kezdetén elénekelték az Egy a magyar című…

Egy a nemzet

Felavatták a nemzeti összetartozás emlékművét Nagydobronyban Ifj. Hidi Endre szobrászművésznek Trianon századik évfordulójára készített, nemzeti összetartozásunkat szimbolizáló köztéri szobrát még június 4-én szerették volna felavatni Nagydobrony központjában, a Hatrác-patak partján, szemben a Nagydobronyi Református Líceum épületével. Akkor ezt el kellett…

Ünnepélyes iskolaátadás Tiszaágteleken

A Tiszaágteleki Általános Iskola felújítása a Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma Keleti Partnerség Ukrajna 2019 – fejlesztési együttműködés Kárpátalján program keretében valósulhatott meg a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány (KMFJA) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közreműködésével. Az ünnepélyes átadásra…

Bokrétaünnepség Eszenyben

Tető alá került az új óvoda Az Eszenyi Óvoda csak 30-40 gyermeket képes befogadni, hisz a községháza két szűkös termében működik az intézmény. A község kezdeményezte az új óvoda építését, a tervdokumentáció és az engedélyek elkészültek, az alapot megépítették ám…

Átadták a megújult Benei kultúrház épületét

A Keleti Partnerség Ukrajna 2019 – fejlesztési együttműködés Kárpátalján nemzetközi fejlesztési projekt keretében Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma pénzügyi támogatásával, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány (KMF JA) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közreműködésével felújított kultúrházat adtak át október…