Táncházat tartottak Homokon és Csapon

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének jóvoltából november 19-én táncházra került sor a Homoki Általános Iskolában és a csapi református parókián. A program célja, hogy a fiatalok számára kötetlenebb formában vigyék közelebb a magyar népművészetet.

A rendezvényen a beregszászi Sodró együttes muzsikált és vezette be a fiatalokat a néptánc rejtelmeibe. Az együttes nyolc éve oszlopos tagja a kárpátaljai táncházmozgalomnak, s a nevéhez fűződik többek között a kárpátaljai folkkocsmamozgalom megalapítása is. A felnőtt-táncházak mellett rendszeresen tartanak gyermektáncházakat, különös tekintettel a szórványvidékekre.

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke elmondta: „Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az ifjúsághoz is eljusson a táncházmozgalom. A KMKSZ már nem első alkalommal szervez táncházi programot a fiatalság számára. Fontosnak tartjuk a magyar néphagyományok megismertetését, hiszen mindezeknek identitáserősítő erejük van.”

Váradi Enikő, a Sodró együttes művészeti vezetője elmondta: „A táncházmozgalom az utóbbi öt évben felerősödött Kárpátalján, ami elsősorban a magyar kormány támogatásának köszönhető, másodsorban pedig olyan elkötelezett embereknek, aktivistáknak, akik számára fontos, hogy nagyobb közösségeket is megszólítsunk. A táncházak közösségépítő programok is egyben, így nemcsak a néptánc, a népzene hagyományával ismerkedhetnek meg a fiatalok, hanem a közösségi alkalmak erejét is megtapasztalhatják.”

A programok során a Sodró együttes a zene, a tánc, az ének, valamint a népi játék által vitte közelebb az ifjúsághoz a magyar népi kultúra egy kicsiny szeletét. A foglalkozások során a fiatalok a Rábaköz, Szatmár, Mezőföld muzsikáival és táncaival, valamint népdalaival ismerkedhettek. A jóízű talpalávalót Galgóczy Martin (prímás), Egresi Alex (klarinét), Halász Bertalan (harmonika) és Tóth Sándor (nagybőgő) szolgáltatták. A táncok rejtelmeibe Orosz Péter és Váradi Enikő avatták be az érdeklődőket.

Kőváry