
Gratulált a KMKSZ-nek Szijjártó Péter
Facebook-bejegyzésben gratulált Szijjártó Péter a vasárnapi helyhatósági választások kárpátaljai jelöltjeinek sikeréhez.

Facebook-bejegyzésben gratulált Szijjártó Péter a vasárnapi helyhatósági választások kárpátaljai jelöltjeinek sikeréhez.
Ukrajna megtiltotta két magas beosztású magyarországi hivatalos személy belépését az országba a vasárnap lezajlott helyhatósági választások során Kárpátalján folytatott agitáció miatt – jelentette be hétfőn Dmitro Kuleba külügyminiszter az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek nyilatkozva. Az ukrán diplomácia vezetője elmondta: „már két magas…

Történelmi eredményeket ért el a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) az ukrajnai helyhatósági választásokon október 25-én. A Szövetség képviselői a választást követő napon az eredmények fényében tiszteletüket tették a szervezetet harminc évvel ezelőtt megálmodó és életre hívó Fodó Sándor egykori…

Az előzetes információk szerint Babják Zoltán fölényes győzelmet aratott a helyhatósági választásokon, így ő lett most már nem csak Beregszász, hanem az egész kistérség polgármestere. Hivatalos közösségi oldalán a következőket olvashatjuk: „Köszönöm Önöknek a bizalmat! A legelső beregszászi kistérségi választásokon…

Az előzetes eredmények szerint jelentős eredményeket ért el a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a tegnapi önkormányzati választásokon. A Szövetség bejutott Kárpátalja legfőbb döntéshozó testületébe, a megyei tanácsba, valamint Babják Zoltán Beregszász eddigi polgármestere is újrázhat. Brenzovics László a TV21…

Rezes Károllyal, a KMKSZ megyei képviselőjelöltjével a KMKSZ-frakció elmúlt öt évben kifejtett munkájáról, az Ugocsában megvalósult felújításokról, valamint a közelgő helyhatósági választásokról beszélgettünk. „Reméljük, hogy az emberek az eddig felmutatott eredmények alapján, jól döntenek majd” – mondta Rezes Károly. –…

A Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány és Nevetlenfalu önkormányzata között a KMKSZ közreműködésével szerződés-aláírásra került sor október 21-én, melynek értelmében teljeskörűen felújítják a Batári Kultúrház épülete. A nagyszabású felújítás a Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium Keleti Partnerség programja által jöhet létre. Az…

„Büszke vagyok arra, hogy Kárpátalján születtem, a kárpátaljai magyar közösség tagja vagyok! Büszke vagyok közösségünk múltjára, kitartására és ragaszkodására a szülőföldhöz! Büszkén mesélek szerte a világon arról, honnan jöttem, kiket képviselek, és milyen remek csapat tagja vagyok! A KMKSZ –…

Kárpátalja-szerte megemlékeztek az 1956-os magyar szabadságharcról és forradalomról. Beregszászban szűk körben gyűltek össze emlékezni és méltatni a hősöket. Az ünnepségen Orosz Ildikó megyei képviselő elmondta: „1956-ban a kárpátaljai fiatalok is jelét adták annak, hogy mi egy nemzet vagyunk, ezért nekünk…

Ünnepélyes keretek között került átadásra a Tiszacsomai Látogatóközpont október 23-án. A látogatóközpont a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkkal együtt az itt feltárt honfoglalás kori temető régészeti leletanyagát ismerteti meg az érdeklődőkkel, bizonyítva a kárpátaljai magyarság letelepedését és folyamatos jelenlétét a mai Kárpátalja…