KMKF: Figyelembe kell venni az őshonos kisebbségek véleményét!

Európa jövőjének kialakításában az őshonos kisebbségek véleménye sem hagyható figyelmen kívül – olvasható a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) állásfoglalásában, amelyet múlt pénteki budapesti plenáris ülésük után juttattak el az MTI-hez. A dokumentum szerint a KMKF üdvözli az Európa jövőjéről…

„Radnóti Miklós nyomában jártam, de a saját utamon”

Radnóti nyomában – filmvetítés és beszélgetés Tóth Péter Lóránt versvándorral A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének meghívására két év után ismét Kárpátaljára látogatott a Radnóti-díjjal kitüntetett Tóth Péter Lóránt versmondó, kunszentmiklósi tanár. A versvándor október 16-án Szalókán,…

Kárpátaljai fiatalok a strasbourgi Európai Ifjúsági Találkozón

Bocskor Andrea kárpátaljai európai parlamenti képviselőnek köszönhetően a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) is képviseltette magát az Európai Ifjúsági Találkozón (European Youth Event (EYE)) 5 fővel október 8–9. között. Az EYE-t 2014 óta (általában kétévente – a szerk.)…

A KMKSZ Elnökségének nyilatkozata az Ukrajna-EU csúcs zárónyilatkozatával kapcsolatban

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség előremutatónak ítéli, hogy az Ukrajna–Európai Unió csúcsértekezlet közös zárónyilatkozata tartalmaz egy, a kisebbségek jogait érintő részt is. A találkozó zárónyilatkozatának 17. pontja szerint: „Ukrajna és az EU kinyilvánítják készségüket a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak…

Segített az anyaország – Új kultúrházat avattak Batáron

Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának támogatásával, a Keleti Partnerség Ukrajna 2020 – fejlesztési együttműködés Kárpátalján program keretében, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány lebonyolításában 6,5 millió hrivnyából épült új kultúrház a Tiszapéterfalvai kistérséghez tartozó, 900 lakosú Batáron. Az új közösségi épületet…

„A jövőbe tekintünk, mert élni és tenni akarunk”

Október 6-i megemlékezés Nagyszőlősön A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a hagyományoknak megfelelően Nagyszőlősön tartotta október 6-i, központi megemlékezését, az 1849-ben vértanúhalált halt egykori Ugocsa megyei főispán, országbíró, felsőházi elnök, Perényi Zsigmond báró szobránál. A Nagyszőlősi 3. Sz. Perényi Zsigmond…