Nyilatkozat

Bár hivatalosan még meg sem kezdődött az elnökválasztási kampány, de a sárdobálás és álhírterjesztés már javában zajlik. A Trybuna című internetes lap velünk kapcsolatos elemzését olvasva () azt tapasztaljuk, hogy ennek hullámai elérték nemzeti közösségünket, annak szervezeteit, illetve vezetőit is.…

Egyre szaporodnak a hatóságok által „megjelölt” személyek

Az utóbbi időben állítólag mind gyakrabban tartóztatnak fel határátlépéskor hosszabb-rövidebb időre újságírókat, politikusokat és közéleti szereplőket Ukrajnában. Lapunk értesülése szerint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség néhány tisztségviselőjének is volt már hasonló tapasztalata, például az apai nevük iránt érdeklődtek, vagy az…

Tiltakozik a KMKSZ a kárpátaljai magyar tisztségviselők ukrán hatósági vegzálása ellen

Nyilatkozatban tiltakozik a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) az ukrán határőrizeti és állambiztonsági szervek indokolatlan vegzálásai ellen, amelyekkel a magyar nemzetiségű kárpátaljai tisztségviselőket és újságírókat igyekeznek megfélemlíteni az államhatár átlépése során. Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint a KMKSZ elnöksége…

Kárpátalja-konferenciát szerveztek Százhalombattán

Kárpátalja volt az idei díszvendége a negyedszázados múltra visszatekintő százhalombattai Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásárnak. Az augusztus 12–22. közötti eseményen egyebek mellett a kárpátaljai kulturális sokszínűséget bemutató programok – beregszászi színházi előadás, táncbemutató, zenei előadók, kiállítások – várták az érdeklődőket.…

Klimkin: Elhibázott Kijev nemzetiségpolitikája Kárpátalján

Ukrajna éveken át semmit vagy szinte semmit nem tett a magyar közösségért Kárpátalján, és ugyanez elmondható a többi nemzetiségi kisebbségről is – jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter hétfőn a Kijevben hetedik alkalommal megnyílt Euroatlanti fórum ülésén. Az ukrán diplomácia…

Első ízben koncertezett Kárpátalján Ákos

A magyar zenei élet egyik kiemelkedő alakja, Kovács Ákos énekes, zeneszerző adott fergeteges koncertet szombaton Beregszászban. A szeptember 15-ei esemény helyszíne a Barátság Stadion volt. Ez volt a művész első kárpátaljai fellépése. A tehetséges énekest a kárpátaljai magyarok is szeretik,…

„Időnként hátra kell vetni életünk minden negatívumát”

Falunap Tiszakeresztúrban Az ukrán állam nagyszerű munkahelyteremtési és gazdaságélénkítési politikájának mézédes gyümölcseként rengeteg ukrán állampolgár kénytelen határon vagy hetedhét határon túl munkát vállalni, s hónaphosszat dolgozni távol szeretteitől. A gazdaságpolitikához talán még nem egy elődjénél is kevésbé értő, a nemzetiségi…

Törvényes ukrán választásokat!

Bocskor Andrea sajtóközleménye Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő tegnap esti plenáris felszólalásában a közelgő ukrán választásokra hívta fel az Európai Parlament figyelmét. A 2019-es parlamenti- és elnökválasztás kampánya már elkezdődött, s ebben fontos elem az európai- és euroatlanti integráció, az európai…