Németh Zsolt: Vissza kell térni a normális állapotokhoz a magyar–ukrán kapcsolatokban

Vissza kell térni a normális állapotokhoz és a működő párbeszédhez a magyar–ukrán kapcsolatokban – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az MTI-nek nyilatkozva pénteken Beregszászban.

Németh Zsolt részt vett és beszédet mondott Fedák Sári színésznő beregszászi szobrának ünnepélyes avatásán, majd délután Ungváron megbeszélést folytatott Hennagyij Moszkallal, Kárpátalja kormányzójával.

A tárgyalás témájáról szólva a politikus kifejtette: fontosnak tekinti, hogy konstruktív párbeszéd folyjon a magyar–ukrán viszony rendezéséről. Hozzátette, nagyon sajnálatosnak tartja, ami a magyar–ukrán kapcsolatokban 2017 szeptemberében elindult az új ukrán oktatási törvény elfogadása után. Most az elfogadás előtt álló ukrán nyelvtörvény borzolja a kedélyeket, hiszen a jogszabály, ha törvényerőre emelkedik, megszünteti azt a lehetőséget, hogy a magyar regionális nyelv lehessen Kárpátalján, ahogy évtizedeken át volt. Szerinte ez beláthatatlan következményekkel fenyegeti a kárpátaljai magyar közösséget.

Németh Zsolt úgy vélte, nem hagyható szó nélkül az a megfélemlítési hullám, amely a kárpátaljai magyarság ellen indult azzal a gyalázatos cselekménnyel, hogy a Mirotvorec (Béketeremtő) szélsőséges szervezet a weboldalán listázza a magyarokat, és hogy a legszerteágazóbb módszerekkel próbálják a kárpátaljai magyarokat eltántorítani attól, hogy vállalják a magyar állampolgárságot, tartsák az anyaországukkal a kapcsolatot.

„Mindazonáltal úgy tekintek az elmúlt egy esztendőre, mint egy balesetre, amelynek a következményei kellő ügyességgel kezelhetők, meghaladhatók” – mondta, hozzátéve: „visszajuthatunk a 2017 előtti állapotokhoz, a működő párbeszédhez országaink kapcsolatainkban”.

Kifejtette: az elmúlt egy-két hétben a külügyminiszterek közt megindult párbeszéd némi reményt nyújt arra, hogy visszaállíthatók a korábbi normális állapotok a két ország viszonyában.

Jelezte, Hennagyij Moszkal kormányzóval is arról akar tárgyalni, hogy milyen bizalomerősítő lépéseken keresztül lehet visszatérni a normális állapotokhoz, hiszen – mint fogalmazott – Magyarországnak Ukrajna a szomszédja, és Ukrajnának tudnia kell, hogy a jövője Közép-Európában van. Meg kellene értenie, hogy elegendő számára az a feszültség és konfliktus, ami Oroszországgal fennáll – hangsúlyozta. „Mi, magyarok, ebben a konfliktusban Ukrajna támasza lehetünk, de ha saját magát megfosztja attól a támasztól, amit a nyugati határain lévő szövetségesei jelentenek számára a NATO-ban és az Európai Unióban, akkor a saját jövőjét, kibontakozási lehetőségeit veszélyezteti, és ezzel a politikával játszik igazán a Kreml kezére” – mutatott rá.

Németh Zsolt szerint az ukrán hivatalos politika azzal, hogy feszültséget gerjeszt Ukrajna és Magyarország között, egyedül a Nyugattal Ukrajnát szembeállítani akaró Kreml politikájának a céljait szolgálja.

(MTI)