Grezsa: a 21. század a magyarság évszázada lesz

A 21. század a magyarság évszázada lesz, ezért is kell minél több gyermeket magyar oktatási intézménybe íratni – jelentette ki Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos kedden a felvidéki Bakán, ahol átadta a program keretében felújított helyi magyar nyelvű óvodát kedden.

A miniszteri biztos elmondta: reméli, hogy egyre több magyar embert sikerül elgondolkodtatni a Felvidéken arról, hogy mire irányul az anyaország igyekezete.

Arra, hogy minél több gyerek járjon magyar oktatási intézménybe, és maradjon meg magyarnak, “nemcsak azért van szükség, mert erre kötelez bennünket a sorsunk (…), hanem azért is, mert a 21. század a magyarság évszázada lesz” – hangsúlyozta Grezsa István.

Hozzátette: gazdaságilag, kulturálisan és a magyar anyanyelv segítségével kell belakni a Kárpát-medence terét.

A miniszteri biztos – utalva arra, hogy Bakán nőtt a magyar óvodába íratott gyerekek száma – elmondta: a Felvidéken óriási lehetőségek vannak még a magyar oktatási intézménybe íratott gyermekek számának növelésére.

Megjegyezte: ezeknek a lehetőségeknek a kihasználásához még fordulatot kell elérni az agyakban, a lelkekben és a szívekben. Megjegyezte: az elmúlt egy-másfél év tapasztalatai arra utalnak, hogy reális lehet az a célkitűzés, amely szerint 48 ezerről 60 ezerre növekedjen a magyar óvodába járó gyerekek számát.

“A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program egyik legnagyobb kedvezményezettje a Felvidék” – mutatott rá beszédében Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke. Hangsúlyozta: ezzel az anyaország a felvidéki magyaroknak azt üzeni, nem engedi el a kezüket, de azt is, merjenek azok lenni, akik, amiben az ehhez hasonló sikertörténetek is segítenek.

Bertalan György, a közel 90 százalékban magyarok lakta falu, Baka polgármestere rámutatott: biztató jelek tapasztalhatóak a településen, hiszen nőtt a magyar óvodába íratott gyermekek száma, és ez a szám várhatóan tovább emelkedik majd, hiszen a születések száma is növekszik.

Kedden négy – a magyar kormány támogatásának köszönhetően – megújult magyar óvodát adtak, illetve adnak át a Felvidék nyugati régiójában, a bakai intézmény mellett még Medvén, Királyréven és Alsószeliben.

A bakai, illetve a medvei intézmények felújítását mintegy 15-15 ezer euróval segítette a magyar kormány, a királyrévi és az alsószeli óvodák felújítását pedig intézményenként közel 100 ezer euróval.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében már felújított óvodák száma száz körül van, a Felvidéken pedig már meghaladta a hatvanat.

Forrás: