A KMKSZ képviselője is jelen volt az Erdélyi Magyar Néppárt kongresszusán

170 küldött részvételével március 23-án Nagyváradon tartotta 6. Országos Küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt. A meghívottak között az eseményen jelen volt Mester András, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) gazdasági-önkormányzati titkára. A kongresszus elején köszöntötte a honi, a Kárpát-medencei és…

KMKSZ-közgyűlés Beregújfaluban

Olvasói levél Tóth Bertalan, a KMKSZ Beregújfalui Alapszervezetének elnöke többek között beszámolt arról, hogy az alapszervezet 2018-ban több rendezvényen is aktívan részt vett. Túl vannak egy honismereti kiránduláson is. Beszélt arról, hogy Beregújfaluban is 30 évvel ezelőtt alakult meg a…

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közleménye

A „Szülőföldön magyarul” című oktatási-nevelési, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás iránti pályázatokat 2019. március 22. és 2019 május 3. között nyújthatják be az érintettek a helyi megbízottaknál. Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a vasárnapi iskolások esetében az alapiskolai igazolás benyújtása is kötelező.…

A választások első fordulója után folytatják a nyelvtörvény megvitatását

Bár már február 28-án elkezdte Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa a Закон України „Про забезпечення функціонування української мови як державної” (Ukrajna törvénye „Az ukrán mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról”) című nyelvtörvény vitáját, az előzetes tervek szerint mégsem sikerült az elnökválasztás március 31-re kitűzött első fordulója előtt megszavazni…

Sajtótájékoztató Kijevben az ukrajnai magyarellenes akciókról

Március 20-án Magyarellenes akciók Ukrajnában 2014–2018 között címmel Brenzovics László ukrán parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke és Tóth Mihály, a jogtudományok kandidátusa, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak az Ukrinform kijevi székházában.…

XIV. Öregdiák Találkozó a Rákóczi-főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetsége idén 14. alkalommal rendezi meg éves találkozóját a 2019. március 24-30. között megrendezésre kerülő Rákóczi Napok keretében, annak záróakkordjaként. Az idei hagyományos rendezvényünkre 2019. március 30-án 16.00 órai kezdettel kerül sor anyaintézményünkben,…

Folytatódik a nyelvtörvény vitája a parlamentben

A Legfelső Tanácsban ma folytatódik Az ukrán mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról című törvénytervezet vitája. A törvényhozás napirendjén immár hetedik napja ez az egyetlen jogszabálytervezet szerepel – mutat rá a Dzerkalo Tizsnya (DT) hetilap internetes változata. A honatyák még február 28-án…

Befejeződtek a KMKSZ-alapszervezetek közgyűlései

Az elmúlt héten befejeződtek a KMKSZ-alapszervezetek közgyűlései. Az Ungvári járásban Kisszelmencen, Gálocsban, Palágykomorócon, Tégláson és Szürtében, a Beregszászi járásban Borzsován, Mezőváriban, Nagymuzsalyban, Rafajnaújfaluban és Zápszonyban, a Nagyszőlősi járásban Gődényházán, Tiszapéterfalván, Salánkon és Verbőcön, a Felső-Tisza-vidéken pedig Kőrösmezőn, Szvidovecen és Tiszabogdányban…