Határokon átnyúló közös biciklitúra a nemzeti összetartozás jegyében

4 útvonal • 7 nap • 80 település • 200 résztvevő • 1 cél

A Tekerj Otthonról Hazáig! egy baráti kezdeményezés, amelyet a nemzeti összetartozás jegyében hoztak létre. A szervezők fontosnak tartják múltunk ismeretét, az arra való emlékezést annak érdekében, hogy a történelem ura akaratának megfelelően a sorsunkat formálni képes nemzedékét alkossák meg a magyar nemzetünknek.

A program egy biciklitúra, melynek keretén belül összesen 4 útvonalat terveztek meg a szervezők – Molnár István magyar országúti kerékpáros segítségével – összesen 80 falut érintve. Jelen esetben egyik út sem vezet Rómába, hanem Budapestre, ahová a résztvevők augusztus 20-án érkeznek majd meg. Az indulóállomások a következők: Dunaszerdahely, Nagyvárad, Szabadka és Beregszász. A Felvidékről induló résztvevők 3 nap alatt tesznek meg 178,7 km-t, az erdélyiek 6 nap alatt 389,4 km-t, a délvidékről indulók 5 nap alatt 274,7 km-t, míg a Kárpátaljáról indulók 7 nap alatt tekerik le a 424 km-es távot. 

Fontos tudnivaló, hogy minden településen be lehet csatlakozni és bárhol ki lehet lépni a túrából, persze a szervezők arra biztatnak mindenkit, hogy minél több kilométert vállaljanak, s ez által ismerjünk meg minél több bringás társat Nagyváradtól Dunaszerdahelyig vagy Beregszásztól Szabadkáig. 

Minden résztvevőnek rendelkezésére áll egy alapcsomag, ami nélkülözhetetlen a túra során, ezért minden regisztrált résztvevő a túrán történő bekapcsolódásakor Tekerj Otthonról Hazáig! alapcsomagot kap, amely tartalmaz egy Tekerj Otthonról Hazáig! logóval ellátott technikai pólót, egy Tekerj Otthonról Hazáig! logóval ellátott fényvisszaverős esőkabátot, valamint egy Tekerj Otthonról Hazáig! logóval ellátott kulacsot is.

Valamennyi útvonal befutója 2019. augusztus 20-án, államalapításunk ünnepén a Nemzeti Múzeum kertjében lesz, ahol színes programokkal várják a kerékpárosokat és az érkezőket. A nap folyamán koncertekkel, színes tematikájú kerekasztal-beszélgetésekkel, civil szervezetek bemutatkozójával, inni- és ennivalóval, valamint sok minden mással várnak a szervezők minden biciklist és minden szurkolót.

A szervezők továbbá arra kértek minden határon túlról induló résztvevőt, hogy vigyenek magukkal egy maréknyi földet szülőföldjükről, hogy azt majd az összetartozás szimbólumaként együtt szórják szét a magyar történelem egyik legfontosabb helyszínén, a Nemzeti Múzeum kertjében.

Beregszászból a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) készült erre a kerékpártúrára. A reggeli órákban Kazai Béla nyíregyházi túravezető fogadta és köszöntötte az ideérkezett fiatalokat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola előtt. Horváth Zoltán, a KMKSZ ISZ alelnöke jó szelet, balesetmentes utat és jó időjárási feltételeket kívánva nyújtotta át a kárpátaljai földet tartalmazó üvegcsét, majd a konvoj együtt indult el a jó öreg asztélyi határátkelőhöz, ahová Darcsi Karolina, a KMKSZ kommunikációs titkára is elkísérte a biciklis bagázst.

SD