A KMKSZ és az UMDSZ közös közleménye

A szövetségek képviselői megvitatták a mezőkaszonyi és a homoki kistérségben december 22-én tartandó helyhatósági választások kérdéseit. A szervezetek egyetértettek abban, hogy – a mezőkaszonyi kistérség elnöki posztjára Barta Szabolcs jelölttel kötnek választási megállapodást, – további egyeztetést folytatnak a kistérségek képviselőjelöltjeinek…

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közleménye

Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy az oktatási nevelési támogatás átutalásra került. A pályázatban szereplő 22400Ft-nyi összeg a jelenlegi árfolyamon 1838 hrivnyának felel meg. Az összeg az OTP bankfiókokban vehető fel.   Gulácsy Géza, a „KMKSZ” JA igazgatója

Felhívás középiskolai vetélkedőre

A Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány és a Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Wallenberg nyomán címmel, 11. alkalommal vetélkedőt hirdet magyarországi és határon túli középfokú oktatási intézmények tanulói számára. A vetélkedőt támogatja a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Svéd Királyság budapesti nagykövetsége,…

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közleménye

Azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik magyarnyelv-vizsgát szeretnének tenni, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központjában kell regisztrálniuk a 0314123462 telefonszámon, a 149-es melléken. A 2019. június 13-i (9.00–16.00) nyelvvizsgán azok vehetnek részt, akik a fent jelzett telefonszámon előzetesen…

Заява

Останніми днями на багатьох угорських та українських порталах опублікували статтю, у якій від мого імені пишеться наступне: „Підтримка закарпатських угорців для Москаля було лише політичним трюком”. Хочу сказати, що згадане вище висловлювання не прозвучало в жодному інтерв’ю, угорська громада та…

Közlemény

Az utóbbi napokban több magyar és ukrán hírportálon olyan összefoglalók jelentek meg, melyekben azt írják a nevemben, hogy „csak politikai trükk volt Moszkal kiállása a magyarok mellett”. Szeretném leszögezni, hogy a fenti kijelentés egyetlen interjúban sem hangzott el, a magyar…

KMKSZ ISZ és az IKSZ közös közleménye

Elutasítjuk a folyamatos feszültségkeltést és megfélemlítést, amit az utóbbi időszakban tapasztalhattunk a kárpátaljai magyarokkal szemben. „A KMKSZ Ifjúsági Szervezet és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) vezetőiként és tagjaiként elutasítjuk a folyamatos feszültségkeltést és megfélemlítést, amit az utóbbi időszakban tapasztalhattunk a…