Az IDC-CDI határozati javaslatának előterjesztett tervezete a kisebbségi jogokról Ukrajnában

Megerősíti, hogy határozottan kiáll Ukrajna szuverenitása, függetlensége és területi egysége mellett és elítél minden olyan szándékot vagy cselekedetet, mely fenyegetően hat ezekre vagy megkérdőjelezi azokat;
Tudomásul veszi Kijev erőfeszítéseit a demokratikus reformok végrehajtása és az Európai Unió jogszabályaival és értékeivel történő összehangolása terén;
Reméli, hogy Ukrajna hosszútávú Euro-atlanti integrációs törekvéseit a jószomszédi kapcsolatok segítik majd;
 
Ezért a Centrista Demokratikus Internacionálé:
Őszinte aggodalmát fejezi ki a nemzeti kisebbségi jogok szándékos és rendszeres korlátozása miatt, amelyek az Oktatásról szóló törvény és a Nemzeti Kisebbségekről szóló törvénytervezet által valósulnak meg, továbbá a hatóságok azon mindennapi intézkedései miatt, amelyek következtében a nemzeti kisebbségeket megfosztják a már korábban jól működő iskolarendszerüktől;
Komoly aggodalmát fejezi ki a kárpátaljai magyar közösség törvényesen működő képviseleti szervezeteinek ismételt zaklatása, valamint demokratikusan megválasztott képviselők ellen folytatott megfélemlítő büntetőjogi eljárások – mint például a CDI tagpártja, a “KMKSZ – Ukrajnai Magyar Párt” irodáiban tapasztalt titkosszolgálati rajtaütés – miatt;
Hasonlóképpen aggodalmát fejezi ki, a hatóságok közömbös fellépése miatt azon erőszakos szélsőséges csoportosulásokkal szemben, amelyek a régióban élő nemzeti kisebbségek személyes biztonságát is fenyegetik, továbbá a gyűlöletbeszédet terjesztő „Mirotvorec” honlap működésével kapcsolatban, amely több száz magyar nemzetiségű polgár, aktivista és politikus – továbbá európai parlamenti képviselők és más Uniós tisztségviselők – személyes adatait hozta nyilvánosságra „Ukrajna ellenségeiként” bélyegezve meg őket, továbbá neveiket ún. „halál listára” téve. 
 
Mindezek fényében felkérjük a CDI elnökét, Andrés Pastranát és a CDI főtitkárát, Antonio López-Istúrizt, hogy kezdeményezzenek egyeztetéseket az ukrán hatóságokkal és a CDI és az EPP tagjaival a valamennyi fél számára elfogadható tartós megoldás megtalálása érdekében, a nemzetközi kötelezettségekkel, emberi és kisebbségi jogi normákkal összhangban.
 
A “KMKSZ – Ukrajnai Magyar Párt” által előterjesztett határozati javaslat tervezetét az alábbi politikai pártok is támogatták: 
 
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, Magyarország
 
Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), Magyarország
 
Magyar Közösség Pártja (MKP), Szlovákia
 
Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), Szerbia
 
Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), Románia