Végre elkezdődött az érdemi munka a Tiszaújlaki kistérségben

A többszörös és hosszan elnyúló egyeztetések, valamint tárgyalások a pártok között végre eredményre vezettek a Tiszaújlaki Kistérségi Tanácsban, így elkezdődhetett a konstruktív munka a kistérség életében. Január 11-re összehívták a tanács nyolcadik plenáris ülését, amelyen 23 képviselő jelent meg, akik…

A KMKSZ Elnökségének nyilatkozata

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megdöbbenéssel olvasta és határozottan visszautasítja Petruska István – a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal  nemrég leváltott elnöke, leendő kormányzóhelyettes – Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondottakat. Hibásnak és félrevezetőnek tartjuk azt az állítást, hogy az…

A KMKSZ Elnökségének nyilatkozata az energiahordozók árának csökkentésével kapcsolatban

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tiltakozását fejezi ki a rezsiköltségek (gáz és villamosenergia) árának drasztikus megemelése ellen. Az országos felháborodást és megmozdulásokat kiváltó kormányintézkedés azt mutatja, hogy a lakosság érdekében azonnali megoldás szükséges az energiahordozók árának díjszabását illetően. Ungvár,…

Az elmúlt tíz évben befogadott pályázatok száma mára meghaladta a 418 ezret

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány 2020. évi munkájáról, a megnövekedett számú pályázati kategóriákról és összegekről, valamint a tavasszal indult jótékonysági akcióról is kérdeztük Gulácsy Gézát, az alapítvány igazgatóját. – A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány nemrég töltötte be fennállásának tizedik évét. Az alapítvány…

Bocskor Andrea: Minden nehézség ellenére továbbra is a kárpátaljai magyarság jogaiért és élhetőbb, biztosabb jövőjéért fogok küzdeni

Az elmúlt időszakot értékelő interjút adott lapunknak Bocskor Andrea kárpátaljai származású európai parlamenti képviselő, akit az Európai Parlamentben történt változásokról, a koronavírus-járvány okozta állapotokról, Ukrajna és az Európai Unió kapcsolatáról, a kárpátaljai magyar közösség jelenlegi helyzetéről, valamint a jövőbeli tervekről…